Miért szeretik a kutyák, ha megvakargatjuk a hátsójukat, derekukat?

 

A kutyák őszinték, szívük tiszta, és nem félnek kimutatni érzéseiket, így azt sem, mire vágynak. Jónéhány furcsa szokásuk viszont kérdéseket vethet fel bennünk: fűben hempergés, egymás hátsójának megszaglászása, lábunk közének megszimatolása, és még hosszan sorolhatnánk.

 

Az egyik legmulattatóbb talán mégis az, amikor kutyánk hátat fordít nekünk, odanyomakodik lábunkhoz, vagy egyenesen kezünk ügyébe teszi a hátsóját, és reményteljes tekintettel néz ránk a válla felett: „Gazdi, vakard meg azt ott, légyszíves”. S ha belekezdünk, elégedett arckifejezéssel, esetleg horkantások, dünnyögések közepette adja tudtunkra, mennyire tetszik neki a "fenékvakargatás". Hát nem cuki?

 

Miért szeretik?

 

A válasz gyakran csupán ennyi: mert jólesik nekik. Testünk egyes pontjainak elérése nekünk is gondot okozhat, velünk is előfordulhatott már, hogy megkértük egy családtagunkat, legyen olyan szíves megvakarni a hátunk közepén azt a helyet, amelyet saját kezünkkel sehogy sem tudunk elérni. Micsoda megkönnyebbülés, igaz?

 

 

 

 

Azt a bizonyos pontot a leleményesebb kutyák a falnak, fának, kerítésnek, egyéb tereptárgynak dörgölőzve, vagy a fűben hemperegve is megpróbálhatják megvakarni. De mennyivel könnyebb a gazdi segítségét kérni!

 

… és mitől olyan jó?

 

Kutyáink esetében még anatómiai szempontból is alá tudjuk támasztani a választ: a farok töve és közvetlen környéke telis-tele van érzékeny idegvégződésekkel. E terület vakarászása legtöbbször kellemes érzetet kelt, szinte eufórikus állapotba kerülhetnek tőle. Tulajdonképpen a hátsójuk elérhetetlen része – a mellkas, a pocak, a fülek mellett –  mondhatni a „legtutibb helyek” listáján szerepel, már ami a simogatást, vakargatást illeti. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden szembejövő kutyát részesítsünk e mennyei áldásban, korlátozzuk magunkat kedvenceinkre – már amennyiben szeretik az érintés e formáját.

 

 

 

 

 

Együtt ez is jobb!

 

Szociálisan magasan fejlett lények, igénylik a társas kapcsolatokat; a velünk együtt élő kutya úgy tekint ránk, mint emberi falkájára, vagyis családjára. Ebbe beletartozik a kötődés, a kölcsönös bizalom, a közelség és a közös tevékenységek (játék, séta, tanulás, stb.), az érintés, így a fenékvakargatás is. A testbeszéd és hangok mellett az érintés is rendkívül fontos a kutyák kommunikációjában. Sokuk számára egy jóleső dögönyözés, pocaksimi, vagy éppen a hátsójuk vakargatása magában hordozhatja a figyelem, a bizalom, az összetartozás, egymással való törődés, odaadás, barátság és szeretet üzenetét.

 

Egészségügyi gondok?

 

Jóból is megárt a sok, és ha a kutya folyton vakarózik, vagy arra kér minket, vakarásszuk meg a hátsóját, elképzelhető, hogy komolyabb oka van. Ételallergia, pollenallergia, fertőzéses vagy hormonális eredetű bőrprobléma, rovarcsípés okozta viszketés, paraziták (bolha, rühatka, kullancs, stb.), és egyebek is állhatnak a háttérben.

Ha ezeket kizártuk, de továbbra is vakarózik, bőrszárazságra is gyanakodhatunk. Kiválthatja hideg időjárás, a fürdetésnél használt sampon, illetve bizonyos tápanyagok (pl. esszenciális zsírsavak, omega 3 és 6) hiánya. A szüntelen viszketés mindenképpen figyelmeztető jel: itt az idő ellátogatni az állatorvoshoz egy alapos kivizsgálásra!

 

 

 

 

Nem mindenki szereti…

 

Amennyire odáig vannak érte (és tőle) egyes kutyák, mások számára kellemetlen is lehet; például, ha ízületi gyulladással, vagy csípőproblémával küzdenek. Ilyenkor a fájó pontok érintését igyekszik elkerülni a kutya, s bár számunkra talán jó ötletnek tűnik megvakargatni „ott”, elhúzódhat, akár morgással is jelezheti felénk, hogy nem kéri, hagyjuk békén. Ez szintén árulkodó jel, érdemes állatorvoshoz fordulni, ha érintésünket elutasítja, fájdalmat jelez!

 

Bátorítsuk-e a viselkedést?

 

Ártalmatlan gesztus, ha a kutya fizikailag és mentálisan is egészséges. Egy fenékvakargatásért esedező kutya látványa már önmagában is derűt kelt, és a vakargatás, dögönyözés, mint közös tevékenység mindkettőnk számára örömteli élménnyé válhat. Ahogy a „foglalkozás” közben kinyújtja nyakát, felemeli fejét és megnyalja száját, miközben hátsó lábait emelgeti, nagyokat toppant velük, jobbra-balra riszálja a popóját, csóválja farkincáját… Nincs ehhez fogható, és pár pillanat erejéig mi is elmerülhetünk kedvencünk kényeztetésében. Elvégre, megérdemlik, nemde?

 

 

 

 

Mire figyeljünk?

 

Ha kutyánk imádja is a fenékvakargatást, azért nem mindegy, kitől kéri. A nyitottabb, barátkozós ebek nemcsak ismerősökhöz, hanem idegenekhez is odamehetnek a parkban, futtatón – nem kis meglepetésükre. Bizonyos körülmények között még balesetveszélyes is lehet, csak hogy egy kisarkított példát említsünk: adott egy 40 kilós, csupa jóindulat kutya, aki becéloz egy idősebb nénit, vagy egy gyermeket, ám ahogy lelkesen odanyomakodik, fél pillanat alatt feldönti a gyengébb lábakon állót.

 

Zavaró lehet akkor is, ha valaki nem szereti a kutyaszőrt a ruháján, vagy nem bosszankodik ugyan miatta, de éppen „ünneplős” öltözékben sétálgat a parkban. Húzzunk meg ésszerű határokat, melyeken belül kutyánk kiélheti a fenékvakargatás iránti igényét.

 

 

 

 

Összegzés

 

Ha legközelebb „úgy” közeledik felénk, testbeszédéből tudni fogjuk, mit szeretne. Hát, még ha szívszorítóan nyüszög is mellé egy kicsit, „naaa, légysziii!” Egy kis dögönyözésre, vakargatásra mi is kikapcsolódhatunk a világból, felfoghatjuk amolyan „kutya-gazdi énidőnek” is.

 

Fontos: soha ne húzzuk meg a kutya farkát vakargatás közben! Hosszú körmökkel is mellőzzük a vakargatást, mert felsérthetjük a kutya bőrét. Inkább dögönyözzük, masszírozzuk meg ujjainkkal. Ha szereti, hálás lesz érte!