A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Országos menhelytérkép jelent meg

Társadalmi edukáció a felelős örökbefogadásért - Augusztus 16-án van a hontalan állatok világnapja


2020. augusztus 15., 08:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




A Jófogás az állatszaporítók hirdetéseinek folyamatos törlése mellett folytatja a társadalom edukációjára, illetve a hazai menhelyek segítésére irányuló tevékenységét. A vállalat a hontalan állatok augusztus 16-i világnapja alkalmából összeállította a felelős örökbefogadásról, illetve az állatszaporítók tevékenységéről szóló kiadványát, illetve Magyarország menhelytérképét. A vállalat a nyomtatott és digitális formátumban megjelenő anyagban az Ürömi Állatotthonnal együttműködésben felelős kutya-örökbefogadásra buzdítja azokat, akiknek megfordult a fejében egy négylábú családtag beszerzése.



 

A Jófogás a 2020-as évre kiemelt céljául tűzte ki, hogy a lehető legszélesebb körben hívja fel a figyelmet az állatszaporítás veszélyeire, valamint, hogy saját hatáskörén belül tegyen konkrét lépéseket az ilyen jellegű állatkínzás visszaszorításáért. Fontos eredmény, hogy a hirdetési szabályzat nagy visszhangot kiváltó szigorítása és az állatszaporító-gyanús hirdetések folyamatos monitorozása és végleges törlése óta kimagaslóan megugrott az oldalon a menhelyekről örökbefogadható kutyák aránya, a látogatók már 500 kutyát nézhetnek meg a virtuális térben. A Jófogás továbbá folyamatos egyeztetéseket követően, egyre több menhelynek biztosít nagy elérésű, ingyenes online felületet is.

 

„Az országos edukációs kampánnyal az a célunk, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét az állatszaporítók káros tevékenységére, illetve a felelős örökbefogadás fontosságára. Az Ürömi Állatotthonnal együttműködésben összeállított kiadványunk mindkét témát körbejárja, a benne található menhelytérképpel pedig vizuálisan is megjelenítjük, hogy az egészséges, gondosan ápolt és számos esetben akár fajtiszta kutyák sokkal közelebb vannak hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk. A kiadványunk célzott terjesztésével pedig az a célunk, hogy amikor a kutya-örökbefogadás gondolata megszületik a fejekben, akkor a kutyára vágyókat az örökbefogadás felé tereljük” – mondta Palocsay Géza, a Jófogást működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője.

 

 

A kisállatok hirdetésének szigorított feltételei a Jófogáson
A kisállatok hirdetésének szigorított feltételei a Jófogáson

 

 

A Jófogás az Ürömi Állatotthon 10 kutyájával a főszerepben különleges fotózást szervezett, amelyen Puskás Peti is részt vett.

 

„Nagyon örülök, hogy már nem csak magánemberek és közszereplők, hanem felelős vállalatok is az állatok mellé állnak. A szaporítók elleni küzdelem rendkívül fontos, a sikerhez pedig minél több szereplőre van szükség. A fotózáson résztvevő kutyusok iszonyú barátságosak voltak, szerencsések lesznek, akik örökbefogadhatják őket” – mondta Puskás Peti.

 

A kiadvány a képes bemutatkozó anyagok mellett pedig országos menhelylistát, a felelős örökbefogadással kapcsolatos jótanácsokat és az állatszaporítással kapcsolatos legfontosabb információkat is tartalmaz. Hogy minél többen járhassunk nyitott szemmel és segíthessük a hazai menhelyek munkáját, a kiadvány digitális és nyomtatott oldalain a legfontosabb szakmai szervezeteket is meg lehet találni.

A Jófogás folyamatosan azon dolgozik, hogy a szaporítók tevékenységét hátráltatva törölje oldaláról a nem megfelelő hirdetéseket, az oldal látogatóit azonban arra kérik, hogy ha gyanús kisállat hirdetéssel találkoznak, vagy esetleg telefonos egyeztetést követően felmerül a szaporítás gyanúja, jelezzék az esetet a Jófogás ügyfélszolgálatának.

 

 


 

Az országos menhelytérképet és a kiadvány digitális verzióját az alábbi linkeken lehet elérni:

 

Országos menhelytérkép: https://bit.ly/orszagosmenhelyterkep

 

Digitális kiadvány a felelős örökbefogadásért: https://bit.ly/felelősörökbefogadáskiadvány

 


 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

11 éve várt gazdira az öreg kutyus – Hihetetlenül boldog, hogy örökbefogadták! 11 éve várt gazdira az öreg kutyus – Hihetetlenül boldog, hogy örökbefogadták!
Rengeteget mosolyog a kisöreg, annyira hálás, hogy őt választották!

Egy évvel mentése után ilyen boldog életet él a kísérleti telepről gazdisodott beagle Egy évvel mentése után ilyen boldog életet él a kísérleti telepről gazdisodott beagle
Szívmelengető látni, milyen kíváncsisággal és örömmel veti bele magát az életbe a kutya, aki korábban semmit nem látott a világból.

Rendőrök segítik gazdára találni az árva állatokat Rendőrök segítik gazdára találni az árva állatokat
Minden négylábú megérdemel egy szerető családot! Akár kicsi, akár nagy, akár ugat, vagy épp nyávog. Jól tudják ezt a BRFK munkatársai, ezért ismét az örökbefogadás mellett kampányolnak.

Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette! Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!

5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban 5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

AEGON Magyarország Zrt. Ebugatta Hírstart AIRMAX Cargo Budapest Zrt.


Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Idén először: Kutyastrandok Éjszakája! Hírek - Címlapon
Idén először: Kutyastrandok Éjszakája!
Kutyás barangolások: Balatoni kutyás nyaralás Hírek - Címlapon
Kutyás barangolások: Balatoni kutyás nyaralás