Ötszázmillió forint a pályázati forrás állatvédő szervezeteknek - Állatvédelem
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Ötszázmillió forint a pályázati forrás állatvédő szervezeteknek

2024. január 31., 14:15


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Ötszázmillió forint támogatásra számíthatnak idén az állatvédő civil szervezetek, az ezzel kapcsolatos pályázati kiírás néhány héten belül megjelenik - jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Debrecenben, sajtótájékoztatón.



Ovádi Péter - Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármesterrel közösen tartott rendezvényen, a vénkerti kutyafuttatóban - azt mondta, Magyarországon nem kötelező állatot tartani, de ha tartanak, azzal felelősség is jár. Ennek kialakításában szerinte fontos szerepe van az állami, a kormányzati, az önkormányzati és a civil szervezetek összefogásának, együttműködésének.

Emlékeztetett: utóbbiak tavaly is pályázhattak ötszázmillió forint forrásra, az országban 187 civil szervezet kapott így támogatást.

 

 

Magyarországon nem kötelező állatot tartani, de ha tartanak, azzal felelősség is jár
Magyarországon nem kötelező állatot tartani, de ha tartanak, azzal felelősség is jár
Fotó: Unsplash - Rodion Kutsaiev

 

 

Ovádi Péter fontos feladatnak nevezte "felelős állattartásra nevelni a magyar társadalmat", amit szerinte az óvodában, iskolában kell elkezdeni.

"A ma gyermeke a jövő állattartója" - mondta, jelezve, hogy az általuk kezdeményezett állatvédelmi témahét nagyon sikeres volt, csak Debrecenből 17 óvoda és 13 iskola csatlakozott a programokhoz.

 

A kormánybiztos elismeréssel szólt a felelős állattartás feltételeinek megteremtésére tett helyi törekvésekről, azt mondta, Debrecen jó példát mutat, "iránytű tud lenni a többi város számára".

 

Papp László közölte: Debrecen csatlakozik a kormány által meghirdetett állatvédelmi akciótervhez. Az önkormányzatnál állatvédelmi referenst neveztek ki, akinek egyik legfontosabb feladata lesz a jövőben a helyi állatvédő szervezetekkel való kapcsolattartás, a munka koordinálása.

Hozzátette: a vármegyeszékhelyen 16 ezer a regisztrált ebek száma, de szerinte ennél jóval több kutya van a városban. Jelenleg hat kutyafuttató működik Debrecenben, a jövőben a számukat növelni fogják.

A debrecen-bánki önkormányzati ebrendészeti telepen pedig a jelenlegi húsz kennelt öttel kívánják bővíteni a zsúfoltság mérséklésére - jelezte Papp László.

 

 

 

 

 

 

Forrás: MTI
Indexkép forrás: Unsplash - Rodiev Kutsaiev

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Szombaton jön a második Állatvédelmi Piknik! Szombaton jön a második Állatvédelmi Piknik!
Szuper programokkal várja idén is az érdeklődőket az Állatvédelmi Piknik, melyet immár második alkalommal rendeznek meg Budapesten.

Már több mint 100 ezer gyermek és félezer pedagógus állt az állatvédelem mellé egy hónappal az indulás előtt Már több mint 100 ezer gyermek és félezer pedagógus állt az állatvédelem mellé egy hónappal az indulás előtt
Az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság szervezésében idén ismét megrendezésre kerül az Állatvédelmi Témahét, melyre már több mint 100 ezer gyermeket regisztráltak a pedagógusok.

Állatbarát pedagógusok, figyelem! Állatbarát pedagógusok, figyelem!
Öt fő állatvédelem-pedagógiában jártas pedagógus térítésmentes ösztöndíjas képzésére kerül sor 2024 – 2025 – ös tanévben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából.

Idén csaknem ötszáz oktatási intézmény pályázott az állatbarát címre Idén csaknem ötszáz oktatási intézmény pályázott az állatbarát címre
Negyedik alkalommal hirdette meg az állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázatát az Állatorvostudományi Egyetem és az Állatvédelem gyerekeknek Facebook-oldal, amelyre az idén csaknem ötszáz oktatási intézmény nevezése érkezett.

Indul a 2024-es állatvédelmi oktatási pályázat Indul a 2024-es állatvédelmi oktatási pályázat
Már hat kategóriában pályázhatnak oktatási intézmények az állatvédő és állatbarát címek elnyerésére.

Állatok kedvence a Vauu vitamin

hirdetés (X)

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

JULIUS-K9 MOL Nyrt. MTI Mondial Assistance GesmbH

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
A spanyol tradíciók négylábú áldozatai - A Galgok világnapja Hírek - Címlapon
A spanyol tradíciók négylábú áldozatai - A Galgok világnapja
10 tipp kutyád egészségének megőrzéséhez Hírek - Címlapon
10 tipp kutyád egészségének megőrzéséhez