Póráz nélkül sétáltatott kutyák okozták egy lovas sérülését és egy ló halálát
2021. április 16., 12:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Szörnyű tragédia történt Kamaraerdőn: egy póráz nélkül sétáltatott kutya hajszolt halálba egy lovat.
Két lovas indult lovaglásra Kamaraerdőn. A délutáni lovaglás azonban tragédiába torkollott. A rendőrség információi szerint két, póráz nélkül sétáltatott kutya támadt rájuk. Az egyik ló ledobta lovasát, majd menekülni kezdett nyomában a kutyákkal. Sajnos útját a Balatoni út keresztezte, és épp egy betonkeverős tehergépkocsi elé ugrott ki. A jármű nem tudott megállni, elütötte a lovat, aki a helyszínen életét is vesztette. A lovas az információk szerint könnyű sérülést szenvedett.
A kutyákat sétáltató 29 éves nővel szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság - írja a közlemény.
***
Felelősség.
A szabálysértési törvény (2012. évi II. törvény) 147. Veszélyeztetés kutyával című pontja szerint:
193.§ (1) Aki a felügyelete alatt álló kutyát
a) a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja,
b) természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen - a vadászkutya és a triflakereső kutya kivételével - póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja,
szabálysértést követ el.
Két fontos dolgot ne felejtsük el:
- A természetben mi is csak vendégek vagyunk. Felelősek vagyunk a saját- és kutyánk viselkedéséért. Az erdők, mezők számtalan növény és állat otthona, ők nem értünk vannak. A kertünkből/lakásunkból kilépve másokkal osztozunk a világon: más kutyásokkal, nem-kutyásokkal, sportolókkal, sétálókkal… nem tehetünk úgy, mintha a világ csak a miénk lenne, nekünk sem szabad mindent. Vannak szabályok a törvényeken és jogszabályokon túl is, melyek bár íratlanok, követésükkel élhetünk és élni hagyhatunk.
- A pórázon tartás nem azért kötelező, mert mindenáron ki akarnak szúrni a kutyásokkal. A póráz a kutyát ugyanúgy védi, mint a környezetét. Erre nagyon jó példa a lentebb olvasható történet.
Természetesen kinek nem inge, ne vegye magára!!
A kutyatartás nem annyi, hogy eldöntöm, szeretnék egy négylábú barátot és kész. Nem kapunk kész kutyát, aki automata, minden vezényszót ismer és hibátlanul végre is hajtja azokat. A kutya nem gép. Divatból pedig végképp nem lehet felelősen kutyázni. Ha kutyássá válunk, komoly felelősséget vállalunk magunkra, egy másik élőlényre és a környezetünkre nézve is.
A nem megfelelő magatartáss, felelőtlen viselkedés egy gazdi részéről veszélyes mind a gazda, mind kedvence és a környezete számára egyaránt.
Például: ha egy ló felveszi a harcot, az komoly sérülésekkel járhat a kutyára nézve is.
A közelmúltban egy Észak-Karolinában fekvő parkban támadt rá egy kutya egy hintót húzó hidegvérű lóra. A ló a menekülés helyett hősiesen küzdött, bár súlyos sérüléseket szerzett a kutya harapásai által. A kutya azonban nem adta fel: folyamatosan támadta a lovat, alá kerülve olyan súlyos sérüléseket szerzett a ló rúgásaitól, hogy végül el kellett altatni. A ló a harapások ellenére jól van, az őt hajtó nő is megsérült, de fel fog épülni. Az esetről készült megrázó videó megtekinthető ide kattintva, azonban kizárólag erős idegzetűeknek ajánljuk!
Az eset rávilágít, hogy egy ilyen szituáció bizony több életet is tönkre tehet.
Lovasként is felelősek vagyunk másokért: ha más kirándulókkal, különösen kutyásokkal találkozunk, lassítsunk le lépésre, vagy álljunk meg, hogy a kutya gazdája is rendezhesse magát és kedvencét. Adjunk időt neki, hogy pórázra vegye, lenyugtassa, ha kell. Ha esetleg a másik fél nem vett észre még minket, szóljunk felé, figyelmeztessük, hogy közeledünk. Udvariasan kérjük, hogy tartsa meg kutyáját biztos kézzel, míg elhaladunk mellette. Ha pedig tehetjük, nagyobb ívben, esetleg másik ösvényen haladjunk tovább.
Figyeljünk és vigyázzunk egymásra!
Indexkép forrás: Unsplash - Chrissie Kermer
Lazíts egyet a Bükkben!
Nyugalomra, csendre és a természetbe vágysz? A kert végében csordogáló patak zaját szeretnéd hallani és a fák susogását, esetleg ősszel a szarvasok bőgését? Akkor ideje elvonulni a Bükkbe, mutatunk neked egy helyet, Budapesttől csak 1,5 órára van, ahol ez mind megvan, sőt még több is. Hatalmas kert, igényesen berendezett házikó, jakuzzi és fenyőfák alatti tűzrakóhely, ami idillivé teszi a kikapcsolódást.
Szombaton jön a második Állatvédelmi Piknik!
Szuper programokkal várja idén is az érdeklődőket az Állatvédelmi Piknik, melyet immár második alkalommal rendeznek meg Budapesten.
Őszi kirándulás kutyával - Első lépés, a Tervezés
Napsütés, kellemes meleg, friss levegő. Mi is lehetne jobb alkalom egy kis kutyás kimozdulásra, mint az ősz? Mire figyeljünk, mielőtt elindulnánk?
Hogyan használd a kisállat lépcsőt és rámpát kutyáddal?
A kisállat lépcsők és rámpák kiváló eszközök a mozgássérült, idős vagy kistestű kutyák számára, hogy könnyebben elérhessék a magasabb helyeket, mint például ágyakat, kanapékat vagy az autóülést. A használat megkönnyíti az ízületek védelmét és segít megelőzni a sérüléseket.
Szőlő és mazsola: mérgezést okozhatnak kutyáknál
Ízletes gyümölcsünk amennyire finom és egészséges számunkra, olyan komoly gondot okozhat kedvencünk esetében, ha jóízűen fogyaszt belőle. Mire figyeljünk és mit tegyünk, ha észleljük a tüneteket?