R.I.P. Kutya

Amikor megtudjuk, hogy a diagnózis gyors/lassú halál, akkor még azt mondjuk: „Ne. Ez nem történhet meg. Még nem! Velünk nem! Ne!” Aztán – mivel az emberi természet bizony gyarló… - kell (min.) egy bűnbak. Dühösek vagyunk a családtagjainkra, a barátainkra, a hentesbolti eladóra, aki múltkor is félretett a kutyusnak egy bélszínt, mert biztos „…miatta…”

Fájni fog, amit most kimondok, Kedves Gazdi! Ha erős vagy – olvasd tovább!

Ez a legveszélyesebb fázis. Mert most elveszítheted azokat az embereket, akik még élnek. Akik még megmaradtak Neked. És kérlek, szépen kérlek, hogy vedd tudomásul, hogy ők emberek! A leghűségesebb jóbarátod pedig kutya. Kutya, nem ember. Tudatosítsd magadban, mert ez nagyon fontos! Melletted állt mindig és mindenben a kutyád, de… bocsásd meg, mi van, ha az édesanyád/édesapád/testvéred/házastársad/legjobb emberbarátod halt volna meg…? (Nehogy kimondd, hogy „talán jobb lett volna”, mert soha nem bocsátod meg magadnak!)

Szép volt. Sok örömteli, boldog évet töltöttetek együtt a szeretnivaló csóvagéppel. Szépek voltak az összerágott cipők is, a vicces helyzetek, amelyekbe belementetek… a patakok, tavak, mezők, a friss hó, a mező, a búza, és amikor orvoshoz mentetek vmi miatt, hogy nééééézett… épphogy meg nem szólalt emberi nyelven is. De minek, hiszen így is értettétek egymást, igaz? Igaz…

„Jó, de talán akkor is élhetne még egy hetet. Vagy kettőt. Vagy még tíz percet...” „Akkor próbáljuk meg azt, hogy…” „De biztos lehet még valamit tenni...!” Az alkudozás. Aztán elkeseredsz, hiszen belátod: már semmit nem tehetsz.

Végül belenyugszol a megváltozhatatlanba. Talán nem veszítetted el az embereket magad körül. És talán – szégyen ide vagy oda emiatt – már megfordul a fejedben, hogy jöhetne egy új kutya a családba… Ne szégyelld! Mert valahol egy másik kis életnek szüksége van Rád! (Engedd meg, Gazdi, hogy azt kérjem, hogy látogass el néhány menhelyre…)

Újra mondom, hogy tudatosítsd. A gyász öt fázisa: a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió, a belenyugvás. A régi társad is azt szeretné, ha Te boldog lennél. A pszichológia tudományának szakemberei szerint a gyász – önzés. Pusztán önzés, mert aki elment, az már nem érez fájdalmat, tehát empátia nem lehet. Itt már csak mi szenvedünk, mert nekünk hiányzik az, aki nincs többé velünk.

„A kutyák túl jók erre a földre, azért távoznak el olyan hamar.”

A szeretet viszont örök. Azt Neked adta.