Sérült és fogyatékkal élő gyermekeknek segít a háromlábú terápiás kutya
2023. szeptember 07., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Szívmelengető történet egy mentett kutyusról, akinek köszönhetően újra mosolyogni tudnak azok a gyerekek is, akik kicsit mások, mint társaik.
Mindenki megérdemel egy második esélyt. Ahogy Chance kutyus is, akinek a neve is ezt jelenti: Esély. Ő aztán igazán tudja, mennyi mindent takarhat ez az egyszerű szó.
Mikor rátaláltak, már nem sok lehetett neki hátra: csont és bőr volt az éhezéstől, bal vállában pedig egy lőtt seb éktelenkedett. Jószívű állatbarátok szárnyai alá került, ahol a gondoskodásnak hála elkezdett felszedni egy kis súlyt – ám a bal mellső lábát már nem lehetett megmenteni. Eleinte furcsa volt neki az új helyzet, de a fájdalom lassan enyhült, és Chance szépen megtanult három lábon közlekedni. Rövidesen pedig „kérője” is akadt.
„Hat héttel az amputáció után fogadtam örökbe. Mikor láttam, milyen hihetetlenül okos, ugyanakkor finomlelkű kutya, aki nagyon szeretett volna megfelelni az embereknek, úgy gondoltam, alkalmas lehet a terápiás munkára” - mesélte gazdája, Andrea White, aki korábban egy gyermekkórházban dolgozott ápolónőként.
Majd hozzátette: „Tudtam, hogy olyan betegekhez szeretnék vele ellátogatni, akiknek valamelyik végtagjuk részben vagy egészben hiányzik.”
A sikeres terápiás vizsgát követően csatlakoztak a Kentucky állambeli Lexingtonban lévő speciális gyermekkórház csapatához. Elsősorban a vizsgáló szobákban teljesítenek szolgálatot, ahol a kis páciensek arcára csalnak mosolyt. Előfordul, hogy egy-egy vizsgálat fájdalommal jár, de Chance kutyust látva szinte elfeledik a kellemetlen élményeket, és mindenki arra kíváncsi, hogyan veszítette el a lábát.
„Tudja, hogy most dolgozni megyünk, és rettentően izgatottá válik, ahogy befordulunk a kórház parkolójába” - mondta el a gazdi. A terápiás kutyus csillogó személyisége folyton elvarázsolja az embereket, jelenlétének a gyermekek szülei is nagyon örülnek.
„Az, hogy találkozhattunk Chance-szel, olyan mély élmény volt családunk számára, mely felülmúlta várakozásainkat” - jelentette ki Emily Yost, akinek 4 éves kisfia protézist visel.
„Általa egy olyan oldalát láthattam meg a fiamnak, ahol a kapcsolódás és együttérzés más szinteken megy végbe. Rengeteg kérdése volt, miután megismerkedtünk a kutyussal, többek között az is, mi hogyan tudnánk segíteni neki. Ekkor elmagyaráztuk neki, hogy Chance rendben lesz, és bármit megtehet, aminek az ötlete megfogan a bucijában – pont, ahogy a mi fiúnknak is megvan a lehetősége bármire, amit csak szeretne.”
A kórház személyzete is hálás a terápiás kutyának, hiszen jelenlétében érezhetően csökken a kisbetegek szorongása. Kevésbé élik meg stresszként azt is, ha hosszabb ideig kell bent lenniük a kórházban. Bár nem tűnik soknak, előfordul, hogy egy-egy kezelés, a protézisek kipróbálása és beállítása egy óránál is tovább tart – ám ezt a gyerekek közül sokan nagyon nehezen viselik. Chance azonban mindenkire jó hatással van, elég ránézni a páciensek és szüleik, kísérőik arcára.
Persze ennyi feladat után bőven jut idő a pihenésre is. Ilyenkor Chance anyukájának segít az otthoni teendőkben vagy kutyatesójával játszik, aki szintén örökbefogadott családtag.
Története csodás példaként szolgál mindnyájunk számára, és remélhetőleg másokat is arra ösztönöz, hogy bátran nyissák meg szívüket a sérült és fogyatékkal élő kutyák előtt. Annyi szeretet rejlik a szívükben, hogy abból mindenkinek jut egy csepp.
Forrás: people.com
Indexkép forrás: Facebook/ShrinersLexington/
Elsírta magát az idős bácsi, amikor magához ölelhette kutyáját a kórházban
A szeretet a legnagyszerűbb gyógymód.
Brunch a mancsokért
Az alapítvány tizennégy éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyeinek növeléséért, gazdához juttatásáért.
Te is úgy érzed, hogy a kutyádnál nem találhatsz jobb terapeutát?
Egy friss kutatás szerint nemcsak a terápiás kutyák, hanem a kedvtelésből tartott ebek is jótékony hatással vannak a mentális egészségre.
Ilyen boldog ma a kölyökgyárból mentett kutya, aki eleinte csak állva mert elaludni
Daisy, a goldendoodle élete első éveiben nem sejtette, hogy a ketrecen túl is van élet... Új gazdijának hála azonban már tudja, hogy mi az a szeretet - és örömmel viszonozza minden áldott nap. Megható videók!
Miért hozza oda a kutya a játékát, amikor hazaérkezik a gazdi?
Aligha létezik jobb dolog egy fárasztó nap után, mint csóváló farkincára hazaérni. Elfordítjuk a kulcsot a zárban, belépünk az ajtón és hallgatjuk a mancsok tipegését. És négylábú barátunk megjelenik kedvenc játékával a szájában. Miért csinálja?