Szelídített állatból szeretett kedvenc – így váltak a kutyák társainkká

Az állatjóléti kezdeményezések, a bajbajutott állatok mentése és jótékony támogatása Nagy-Britanniában indult el elsőként, a 19. század elején. Napjainkban közel 20 millió kutya és macska élvezi az otthon kényelmét a brit háztartásokban, ahol egyaránt megtalálhatóak szőrös, bundás vagy tollas kedvencek. De nem volt ez mindig így.

A házikedvencek megjelenése a viktoriánus korban 

A londoni és durhami egyetem kutatócsoportja történelmi archívumokban kereste a választ arra, mikor és hogyan tettek szert ilyen előkelő pozícióra a kedvencek. Úgy vélték, kötődésünk a modern korban gyökerezik, ám azt találták, hogy már a 19. század elején is rendkívül erős érzelmek fűzték az embereket kedvenceikhez. Mindaddig úri hóbortnak számított a hobbiállatok tartása: az ölebeket gyakran festették meg gúnyos képeken, kihívó öltözetben pózoló gazdájukkal. A kutyabarát hölgyeket és asszonyokat könnyelműnek hitték, akik pénzüket haszontalan dolgokra fecsérelték:  élőlényekre, melyeknek a közfelfogás szerint elsődleges rendeltetésük az volt, hogy a vagyont gyarapítsák vagy vacsoraként végezzék az asztalon. A 18. század végefelé és a 19. század elején azonban e túlzó képeket egyre inkább felváltotta a család tagjaként történő ábrázolás.

Mindez részben annak is köszönhető, hogy a viktoriánus korban fokozott hangsúlyt fektettek a meghitt otthonra és a családi életre, mintegy válaszul az iparosodás elterjedésére és a nagyvárosok létrejöttére. Ebben a környezetben az otthon amolyan szent térnek számított, amely biztonságban várja haza lakóit a mindennapok viszontagságai elől. A családi élet ünneplésében fontos szerep jutott a kedvenceknek is, megtisztelő helyet kaptak a festményeken,, fotókon. A tehetősebbek még egészségükre is ügyeltek, kutyák és macskák számára készített orvosságokat is lehetett kapni, és az első állateledelek is megszülettek.

A kedvencek morális értéke

A viktoriánus korban számos okból tartottak háziállatokat. A fajtatiszta kutyák az osztály és a státusz üzenetét közvetítették, tenyésztésük ekkoriban kapott szárnyra. A macskák egereket fogtak, a nyulakat pedig el lehetett fogyasztani a nehezebb időkben. Ám a kisállatok egyre szorosabban fonódtak össze a család életével - az interjúk, naplók, fényképek és újonnan létrehozott kisállattemetők azonban mind azt bizonyítják, hogy az emberek és kedvenceik kapcsolatának lényeges eleme volt az érzelmi kötődés.

Társadalmi és vallási szempontból is egyre nagyobb jelentőséggel bírt a morál, különös tekintettel a gyermekek erkölcsös nevelésére. E kulturális környezetben a kisállatokat is morális értékkel ruházták fel. Az 1840-es évektől kezdve sorra láttak napvilágot az állattartási tanácsadó kézikönyvek és a gyermekkönyvekben fellelhető nyuszik, tengerimalacok, madarak kedves, barátságos ábrázolása is ösztönözték a kisebb háziállatok tartását. Az állatos mesék titkon a szeretetteljes gondoskodás, az összetartozás és az egymás iránti elköteleződés értékét közvetítették az olvasók felé.

A 19. század kezdetétől az állattartás és a gazdi, mint fogalom egyre inkább jellemépítő tulajdonságnak számított, főként a fiúk számára, hiszen gazdiként megtanulták a törődés és a felelősség mibenlétét, a kisállatok pedig gazdagították a családi életet, hozzájárultak gondviselőjük erkölcsi nemesedéséhez.

A kutyákra például a kor erkölcsi értékeinek megtestesítőiként tekintettek, így a rendíthetelenség, hűség és bátorság tulajdonságaival ruházták fel őket. Ahogy az alábbi képen is láthatjuk: a kislány, akit feltehetően büntetésbe küldtek, nincs egyedül: négylábú „bajtársa” vigasztalja őt.

Nem volt minden rózsás…

A társállatok népszerűségének is megvolt a maga árnyoldala. Akkoriban sajnos még kevés ismeret állt rendelkezésre a vadállatok házikedvencként történő tartásáról, így nem volt ritka, hogy őshonos rágcsálók mellett egzotikus országokból behurcolt papagájok és majmok „emelték a vagyonosabb otthonok fényét”. Egerek, nyulak, mókusok, sünök és madarak is szerepeltek a kézikönyvek szerint könnyen tartható háziállatok között. Bár a sünök előszeretettel majszolták fel a konyhában elszaporodó rovarokat, természetes élőhelyüktől távol életéveik száma is csökkent.

A madarak fontos szerepet kaptak a munkásosztály kultúrájában. Szegényesebb körülmények között, ám szeretettel körülvéve, nagy becsben tartották őket, dallamos csiripelésükkel színt hoztak a legszürkébb otthonba is. Kalitkába zárt tartásukat azonban sokan vitatták, az 1870-es években hozott határozat értelmében az évnek csupán bizonyos szakában lehetett befogni őket. Ennek ellenére még a 20. században is javában folyt a madárkereskedelem.

A macskáknak némileg hálátlanabb szerep jutott. Annak ellenére, hogy sokan tartották őket és gyengéd érzelmekkel tápláltattak irántuk, általánosságban még mindig inkább a haszonállat kategóriába sorolták őket a ház körüli rágcsálók és kártevők irtásának hatékony „eszközeként”. Így a macskáknak kevesebb finom falat jutott, nem igazán kényeztették őket úgy, mint a többi házikedvencet, és rájuk aggatták a sunyi, számító jelzőket. Megítélésükön a boszorkányokhoz és mágiához fűződő baljós hiedelmek sem segítettek. Számukra csupán a 20. század hozta meg a jelentős változást, amikor valóban társállatként kezdtek rájuk tekinteni.

Új évszázad, új kapcsolat

A 20. század folyamán egyre kevésbé volt elfogadott a vadállatok befogása és kedvencként történő tartása, az állatkísérletek ellen is egyre többen emeltek szót (ld. Barna Kutya-ügy). A lakókörülmények megváltozása a hobbiállatok tartására is kihatott. A nagyobb kerttel bíró külvárosi házak tágasabb környezetet biztosítottak ehhez, míg a városi népesség növekedésével egyre népszerűbbé váltak azon állatok, melyek jól viselik a bezártságot, például bizonyos macskafajták. A szabadon elkölthető vagyon gyarapodásával a kedvencekre is egyre többet költöttek a gazdik. A második világháborút követően a kisállatgyógyászat rohamos fejlődésnek indult, csakúgy, mint a kisállatok számára készített eledelek, felszerelések és játékok tervezése és gyártása.

Egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a kedvencekkel való pozitív, szeretetteljes kapcsolat kialakítására, az etetés-itatás alapfeltételein túl. Már az 1920-as évektől kezdődően elérhetőek voltak leírások a témában és a kutyatartásra vonatkozóan a tanítás, nevelés fontosságára is felhívták a figyelmet. Az 50-es években már nem csupán a kutyák, hanem a gazdik tanítása is előtérbe került, kiemelve azt az elképzelést, hogy a „rossz kutya” minden „bűne” a helytelen nevelésre, bánásmódra és tartásra, összességében a gazdi hozzá nem értésére vezethető vissza.

Napjainkban

Az 50-es és 60-as évektől a kedvencek családi életben betöltött jelentőségét kezdték el kutatni. Szinte előrelátták azt is, hogy a társadalom fejlődésével, az emberi kapcsolatok minőségének és mennyiségének csökkenésével arányosan a kisállatok szerepe növekedni fog - mondhatni szükségessé válik - a kapcsolatteremtésben és a családok összetartásában. Nem tévedtek abban sem, hogy a jövőben - vagyis ma, a mi jelenünkben - milyen fontosak lesznek számunkra kedvenceink, mindennapi életünk nélkülözhetetlen részét képezik.