A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Szeptemberben szintet lép a Hard Dog Race – a Wild futam várja a legkeményebb kutyás futókat

Hat láb, két szív, egy büszkeség!


2017. július 19., 06:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Közérdekű




Kétszer hosszabb táv, több és nehezebb akadály... emeli a tétet a Hard Dog Race! Szeptemberben rendezik meg az első Hard Dog Race Wild-ot, amely 12 kilométeres, és 22 akadályt kell leküzdeniük a versenyzőknek.



„Churchillel szólva, nem ígérhetünk mást, mint erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” – figyelmezteti jó előre a nevezőket Púza András, a verseny ötletgazdája. Mivel a táv kétszer olyan hosszú és az akadályok is nehezebbek, mint a HDR Base volt, ezért nagyon fontos, hogy a versenyzők jól mérjék fel a saját és kutyájuk teljesítőképességét, és tervszerű felkészülés után álljanak a rajthoz.

 

A nagy sikerrel megtartott júniusi Base után – melyre majdnem 800 versenyző nevezett – egy szinttel nagyobb kihívást kínál az indulóknak a HDR Wild. Ugyanakkor speciális képzettséget ez a verseny sem igényel a kutyától vagy az embertől. A HDR Wild abban megegyezik a többi HDR formátummal, hogy ez is időméréses akadályfutás, melyet kutyás futók teljesíthetnek. A kutya-ember páros egy versenyzőnek számít, eredményük közös. Éppen ezért a jó eredményhez, mind a két versenyzőnek jó formában kell lennie. Párosok mellett 6 fős csapatok nevezésére is van lehetőség minimum 4 kutyával.

 

Bármilyen méretű és fajtájú kutyával lehet indulni
Bármilyen méretű és fajtájú kutyával lehet indulni

 

A versenyzőknek meg kell küzdeniük a meredek lejtőkkel, melyek felfelé és lefelé is próbára teszik őket. A terepet természetes és épített akadályok nehezítik. Ezek között lesznek vizes árkok, lépcsők, kúszó, mászó feladatok. A Wild esetében is érvényes az a szabály, hogy ha valaki nem tudja szabályosan teljesíteni az akadályt, 30 guggolással kiválthatja azt.

 

A versenyen bármilyen fajtájú, méretű, 12 hónaposnál idősebb, beoltott, chippel ellátott, féreghajtott, egészséges, szociális, nem tüzelő kutya részt vehet. A helyszíni regisztrációnál állatorvos vizsgálja meg őket. A póráz használata kötelező, a szervezők javasolják a futóövvel kombinált hámot. A kutya agresszív viselkedése esetén előírhatják a szájkosár használatát is.

 

Ismét meg kell küzdenie az indulóknak a meredekekkel
Ismét meg kell küzdenie az indulóknak a meredekekkel

 

Ugyan a Wild jóval keményebb kihívás, mint a Base volt, de a szervezők szeretnék megőrizni a HDR versenyek szellemiségét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem csak az objektív győzelem számít dicsőségnek, hanem a kihívás teljesítése önmagában. Az is elismerésre méltó, ha valaki önmagát legyőzi, magából hozza ki a legjobbat, miközben odafigyel a társa, a kutya igényire is. Másrészt ez a verseny is előtérbe helyezi a kutyatartási kultúra népszerűsítését, mely szerint az állattartó az állattal és a környezettel harmonikus viszonyra törekszik. Ezt támogatják a szponzorok – a Zoetis, a Hill’s, a Julius-K9, a SINB Kennel – által biztosított ismeretterjesztő programok is. A verseny után pedig a Gallica termékeivel is érdemes megismerkedni.

 

Visszatér a Hard Dog Race - hosszabb pályával és több akadállyal
Visszatér a Hard Dog Race - hosszabb pályával és több akadállyal

 

A nevezés már június közepén elindult, de augusztus 14-ig még jelentős kedvezménnyel lehet jelentkezni. A nevezés előtt tájékozódjon a verseny további szabályairól és feltételeiről.

 

Azoknak, akik azonban úgy érzik, hogy szintjüknek inkább a rövidebb táv a megfelelő, azoknak a HDR Base Lengyelországot ajánlják a szervezők, mely a belépő szintet jelenti a HDR versenyekhez. Ezt a 450 kilométerre lévő lengyel Dąbrowa górniczai MXDG Motocross pályán rendezik meg szeptember 23-án.

 

 

 

Forrás: harddograce.hu

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Edzés kutyával - 10 tipp, hogy mindkettőtök számára élvezetes legyen a testmozgás Edzés kutyával - 10 tipp, hogy mindkettőtök számára élvezetes legyen a testmozgás
A rendszeres testmozgás fontos része a kutya életének: hozzájárul fizikai egészségéhez, elősegíti, hogy kiegyensúlyozott és boldog legyen. Ha pedig kutyánkkal együtt végezzük, kapcsolatunk is erősebbé válik. Milyen szempontokra figyeljünk, ha belevágunk a közös edzésbe?

Miért fut álmában a kutyám? Miért fut álmában a kutyám?
Előfordult már, hogy kedvenced dünnyögött, morgott és mocorgott, miközben az igazak álmát aludta? Vajon hova szalad? Álmodik talán vagy valami komolyabb zajlik le a testében?

Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.

Miért zizzennek meg a kutyák fürdetés és úszás után? Miért zizzennek meg a kutyák fürdetés és úszás után?
Megrázza magát, majd heves dörgölőzésbe kezd, vagy körbe-körbe rohangál eszméletlen sebességgel… Mintha kivetkőzne magából azok után, hogy megfürdettük, vagy pancsolt egy hatalmasat a vízben. Vajon miért csinálja?

A kutyák is átélhetik a runner's high érzését futás után A kutyák is átélhetik a runner's high érzését futás után
Ha szeretsz futni, és megtapasztaltad már azt az euforikus boldogságot, ami egy-egy kiadósabb edzés után elöntheti az embert, talán nem ér váratlanul, ha azt állítjuk, hogy négylábú barátainknál sem ritka a jelenség. Mi okozza és mire kell figyelni, ha kedvencünkkel együtt futnánk?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

JULIUS-K9 Praktiker MTI AEGON Magyarország Zrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Gazdagabb környezet: vidámabb állatok Hírek - Címlapon
Gazdagabb környezet: vidámabb állatok
Leállítottak egy mozit, hogy megtalálják a gazdákat, akik bent hagyták az autójukban a kutyáikat Hírek - Címlapon
Leállítottak egy mozit, hogy megtalálják a gazdákat, akik bent hagyták az autójukban a kutyáikat