Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket
2024. február 12., 14:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot szombaton.
A szemléletformáló előadások alkalmával, a gyermek- és ifjúsági produkciók előtt egy színművész négylábú kedvence társaságában az élménypedagógia módszereivel hívja fel a figyelmet az állatvédelem és a felelős állattartás fontosságára.
A közönség szombaton Gregor Bernadettel és két kutyájával találkozhatott a Boribon nyaral című bábelőadás előtt. A színművész, az alapítvány kuratóriumi tagja a felelős állattartásról beszélgetett a gyerekekkel a két kutya jelenlétében a színház stúdiójában.
Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI-nek elmondta: az állam által létrehozott első és eddig egyetlen állatvédelmi alapítvány folyamatosan keresi az utakat, hogyan tudna újabb társadalmi csoportokat, így a kultúrafogyasztó, színházkedvelő közönséget is megszólítani a felelős állattartás gondolataival. Különösen a gyerekeket, akiknél az állatszeretet születéstől fogva adott - emelte ki.
Elmondta: a színházzal közös mintaprojekt keretében tíz alkalommal tartanak a színészek rövid állatvédelmi bemutatót a gyerekelőadások kezdetén, és a jövőben további színházak csatlakozását is tervezik.
Kiemelte: annak, hogy gyerekek állatokkal találkoznak, nemcsak az állatvédelem szempontjából vannak előnyei, hanem számos pozitív hatása lehet a gyermekek fejlődésére, az élmény segít a kötődés és az empátia kialakításában.
A résztvevő művészek az előadásokon meghatározott szakmai tartalomból indulhatnak ki, de saját egyéniségükre szabva, így nem lesz két egyforma foglalkozás - mondta Vetter Szilvia.
Nagy Viktor, a színház művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: a színház közvetlen terepe lehet a nevelésnek. Ezért az idei évadban gyerekelőadásokkal is készülnek, és az alapítvánnyal létrehozták a programot, amelyben színészeik bemutatják kedvenceiket és állatvédelemről beszélnek.
A következő időszakban havonta két-három alkalommal tartanak érzékenyítő foglalkozást a Boribon nyaral mellett a János vitéz, valamint a Csukás-mese - Süsü és barátai című gyerekdarab előtt - mondta.
Hozzátette: a jövő évadban újabb három előadással bővül a gyerekelőadások repertoárja.
Elmondta: Gregor Bernadett után további művészek, köztük Mózes András, Szabó Győző és ő maga is eljön kutyájával a színházba.
Gregor Bernadett az előadás után az MTI-nek elmondta: azt érezte, hogy a gyerekek vevők az állatos témára, eredendően megvan bennük a rajongás az állatok iránt. Ezt meg kell ragadni, hogy az állatok és a természet iránti szeretet megmaradjon - mondta.
Forrás: MTI
Védelmező kedvenceink
Rengeteg videó kering az interneten védelmező kutyákról, akik főleg a gyermekeket oltalmazzák. Milyen szerencsés az a gyerek, akinek egy ilyen négylábú barátja van!
Megsimogathatom a kutyád?
Nemcsak a gazdi, de a kutya beleegyezése is kell ehhez. Hogyan feleljünk a kérdésre, amikor a válasz nem is olyan egyszerű?
Ha Bozont kirakná Scoobyt - Képregény rajzokkal az állatelhagyás ellen
Asterix, Lucky Luke, a Simpson család és Mickey egér is nyaralni indul. Hurrá! Na de mi lesz a kedvencekkel? Újszerű módon jelenik meg az állatelhagyás problémája a francia művész kreatív alkotásaiban.
Szobrot emeltek Baja város kutyájának emlékére
Béla kutya hivatalosan is megkapta a „Város Kutyája” címet Baja városától még a 90-es években. A vizslát rengetegen ismerték és szerették a városban – halála után 25 évvel készült el szobra, melyet a Tóth Kálmán téren helyeztek el.
Így segíthetsz kutyádnak, hogy még jobban érezze magát a mindennapokban
Kedvencünk általános jóllétének és egészségének megőrzéséhez fontos, hogy mind fizikailag, mind érzelmileg, mind mentálisan is jól érezze magát. Hogyan segíthetünk neki ebben?