Szívszorító helyzetben az idős kutyusok Magyarországon

A szerencsésebbek belefutnak egy jótét lélekbe, aki legalább egy menhelyig elviszi őket. Ha lehet ezt szerencsének nevezni. Onnan ugyanis legtöbbjük sosem kerül újra gazdához, ahol hűséges buksiját egy szerető kézre hajthatná. A rácsok mögött halnak meg egyedül, magányosan.

Amerikában már több olyan állatotthon is van, amelyik kifejezetten az idős kedvenceket fogadja és számukra nyújt teljes ellátást, gondoskodást életük végéig. A menhelyekről, sintértelepekről érkező aggastyánoknak próbálnak azért gazdát keresni, de fel vannak készülve arra is, ha utolsó napjukig az intézményben maradnak. Nem csupán a szükséges egészségügyi ellátást kapják meg, hanem szeretetben élhetik le utolsó idejüket. Ezen kívül olyan programokat is szerveznek, ahol megmutatják az érdeklődőknek, hogy milyen előnyökkel jár, ha idősebb kutyát fogadnak a családjukba.
Japánban pedig olyan otthont létesítettek, ahova a gazdi egy jelentős havidíj ellenében beadhatja öreg kutyáját, ha már az eb egészségének megromlása miatt nem tud gondoskodni róla.

De mi a helyzet Magyarországon?

Nos, nem tudom, hogy újdonság-e ez még valakinek, de a helyzet a siralmasnál is rosszabb. A menhelyek egyre gyorsuló ütemben fulladnak bele az özönlő állatok tengerébe. Erejükön felül igyekeznek segíteni. De az ő lehetőségeik is végesek, és felelősek azokért az állatokért, akik már bekerültek hozzájuk. Hiába azonban a közösségi média posztok, a személyes látogatás lehetősége, az idős kutyák gyakorlatilag láthatatlanok annak a kevés érdeklődőnek, akik örökbefogadási szándékkal érkeznek a menhelyre.

Csupán alig néhány hétköznapi hőst találtunk, akik jelenleg idős és beteg állatoknak nyújtanak menedéket.

Az egyikük egy magán állatvédő, Simon Adrienne, aki egy Cegléd melletti tanyán gondoskodik az elesettekről.

A másik a Papamaci Árvái Alapítvány Sorger György vezetésével, Gyöngyöshalász mellett.

Ők mind a ketten hosszú évek óta, minimális támogatottság mellett, - amit magánszemélyektől kapnak – és önerőből segítenek az idős állatoknak, hogy megfelelő orvosi ellátással, szeretetben élhessék le hátralévő napjaikat.

A harmadik Pécsen a Pintér házaspár, akik a Hachiko Állatvédő Egyesület Menhelyet működtetik évek óta, és most szeretnének egy szociális otthont létrehozni azoknak a kis öregeknek, akiknek valószínűleg ők az utolsó mentsváruk, hogy biztonságban élhessenek öreg napjaikra. 

A Csalódott Állatok Csodás Otthona Alapítvány létrehozói szintén azt tűzték ki célul, hogy egy elkülönített részen kifejezetten idős, reményvesztett állatokat fogadnak Miskolc közelében. Ennek a tervnek a megvalósulásához a munkálatokat elkezdték. Ahhoz, hogy sikeresen meg is valósíthassák és a fenntartását is finanszírozni tudják, nekik is rendszeres támogatókra lenne szükségük.
 

Ahogy a legtöbb állatvédő szervezetnél, a fentieknél is a legkomolyabb probléma az anyagiakon túl a segítő kezek hiánya. Munkaerőt nem tudnak megfizetni, önkéntes segítőik pedig csupán nagyon kevesen vannak, és az ő energiáik is kimerülnek az állatok ellátásában. Így a kifelé történő kommunikációra már nem, vagy alig marad idejük. Ezért legtöbbször csendben vívják szélmalomharcukat és csupán közvetlen környezetük értesül róla, hogy micsoda nehézségekkel kell megküzdeniük nap mint nap.

A Papamaci Árvái Alapítványnál például elérhető egy olyan szolgáltatás, amit joggal nevezhetünk egyedülállónak. Ez lényegében egy támogatói szerződés, amit úgy kell elképzelni, mint egy biztosítást. A gazdi havonta befizet egy összeget az Alapítványnak, cserébe pedig, ha történik vele valami, ami miatt többé nem tud gondoskodni kedvencéről, akkor a szervezet védőszárnyai alá kerül és ők gondoskodnak róla a továbbiakban.
Mivel azonban idő hiányában a kommunikáció szenved csorbát, erről a lehetőségről csak nagyon kevesek tudnak.

Nincsenek rá szavak, hogy mennyire rossz helyzetben van a magyar állatvédelem. Minden forintra szüksége van az állatvédőlnek, amit kapnak. Pláne most, hogy mindenki az ukrán helyzetre koncentrál és még az a kevéske támogatás is megtizedelődött, amit a magyar állatvédők eddig kaptak.

Akik állatok mentésével, védelmével foglalkoznak, erre áldozzák a szabadidejüket és a saját pénzüket is, azok minden tiszteletet és megbecsülést megérdemelnek. Akik pedig vállalják, hogy idős és beteg kutyáknak nyújtanak megbékélést és menedéket a hátralévő idejükre és elkísérik őket az utolsó útjukra is… Nos, nekik még annál is nagyobb tisztelet és megbecsülés is jár(na)!