Több ezer hamis kisállat útlevelet állított ki a korrupt állatorvos – vádat emeltek ellene
2023. december 06., 13:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Több mint ötezer kisállatnak állított ki hamis kisállat útlevelet a hatósági állatorvos és társa, egy szolgáltató állatorvos. A kiskutyákat és macskákat az Európai Unió több tagállamába szállították – a hamis papírokon túl a kölykök korával is baj volt, túl fiatalok voltak még a szállításhoz, ráadásul azonosító chippel sem rendelkeztek. A hatósági állatorvos és társai ellen vádat emeltek – börtön várhat rájuk!
Az alábbiakban olvasható az Ügyészség közleménye a vádemelés részleteiről:
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárásban a nyomozó ügyészség 2021 májusában Békés vármegyében összehangolt bűnügyi akciót hajtott végre. Az ügyészség felkérésére az NVSZ nyomozati cselekmények elvégzésében is hatékonyan közreműködött.
A vádirat szerint egy vezető beosztású hatósági állatorvos és egy szolgáltató állatorvos hivatalos személyként, készpénzért cserébe több kutyakereskedő és egyéb technikai, valamint logisztikai feladatokat ellátó személyekkel 2019-ben megállapodott abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megszegésével, kölyökkutyákat szállítanak Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba.
A megállapodás alapján az állatkereskedők a külföldi vásárlók által leadott megrendeléseknek megfelelő fajtájú, ivarú, a kereskedelmi célú nemzetközi forgalmazásra vonatkozó szabályok által megkívánt veszettség elleni oltással, egyedi megjelöléssel nem rendelkező, a megengedettnél fiatalabb kutyákat, illetve esetenként macskákat vásároltak fel.
Az állatorvos a szállítás érdekében biankó kisállat útleveleket állított ki anélkül, hogy rajtuk bármilyen vizsgálatot, beavatkozást elvégzett volna, majd a vezető beosztású állatorvos a segítőjével rögzítette az internetes nyilvántartásokban a fiktív adatokat, vizsgálat nélkül igazolta az állatok szállításra való alkalmasságát, és kiállította a szállítmányokat kísérő bizonyítványokat. A valótlan tartalmú okiratok birtokában az érintett kisállatokat az Európai Unió több tagállamába szállították.
Az elkövetési időszakban 79 szállításhoz kapcsolódóan, több mint 33.000.000 forint összegben került sor jogtalan előny elfogadására, valamint több mint 5.000 kisállatot érintően állítottak ki valótlan tartalmú kisállat útlevelet.
Vádiratban az ügyészség a tíz vádlott többsége esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, a legsúlyosabb büntetési indítvány beismerés esetére 8 év.
Indexkép forrás: Unsplash - Mia Anderson
Babesiosis (babézia) kutyáknál - az életveszélyes kór, és amit tudnunk kell róla
Azonnali állatorvosi beavatkozás nélkül a babesiosis halálos kimenetelű lehet kedvencünkre nézve – ezért is olyan fontos tisztában lennünk terjedésével, tüneteivel és a megelőzéssel!
Állatorvosi sürgősségi esetek, és online állatorvosi chat - mikor melyiket vegyük igénybe?
Négylábú barátaink teljesértékű családtagjaink. Természetes, ha mindent megtennénk jóllétük érdekében. De vajon tudjuk- e, mik azok a tünetek, esetek, amikor azonnal, késlekedés nélkül állatorvoshoz kell fordulnunk? És az egyéb, nem sürgősségi esetek? Kihez fordulhatunk, ha kérdésünk van, vagy segítségre van szükségünk, de nincs elérhető állatorvos a közelben? Dr. Piller Pálma állatorvos segít nekünk eligazodni a témában!
Kutya az állatorvosnál - Ezért fontos a rendszeres állapotfelmérés
Ha szeretnénk, hogy kedvencünk boldog és kiegyensúlyozott legyen, gondoskodnunk kell egészségéről is. Ennek elengedhetetlen része az, hogy legalább évente egy alkalommal ellátogassunk az állatorvoshoz. Mire számíthatunk az állapotfelmérés során?
Idős kutya a családban – 6 tipp az egészségesebb és boldogabb nyugdíjas évekhez
Kisöregünk a legjobb barátunk, természetes, hogy azt szeretnénk, minél tovább együtt maradhassunk. Megfelelő gondoskodással örömtelivé varázsolhatjuk ezüst éveit is.
Mennyi a kutya ideális testhőmérséklete?
Előfordul, hogy kutyánkat megsimogatva úgy érzékeljük, testéből szokatlan melegség árad. Ez azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy lázas. De hogyan állapíthatjuk meg, hogy minden rendben van kedvencünkkel? Vagy épp ellenkezőleg, ideje állatorvoshoz fordulni?