Végtelen hűség: 80 napja várja vissza elhunyt gazdiját a kutya - Könnyű
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Végtelen hűség: 80 napja várja vissza elhunyt gazdiját a kutya

2018. november 19., 12:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Könnyű




Szeretett gazdija halálának helyszínén várakozik rendíthetetlenül a kutya, hátha visszatér hozzá gazdája.



Belső-Mongólia egyik városában készítették azt a végtelenül szomorú felvételt, amin a hűséges kutyus látható, aki nem mozdul arról a pontról, ahol gazdáját utoljára látta. Immár 80 napja várakozik ott, ahol szeretett gazdája elhunyt. A szemtanúk szerint minden nap ott van az út mellett a kutya, többen próbálták már segítő szándékkal megfogni, de valahogy mindig el tudott menekülni. A helyiek aggódnak érte, hiszen a forgalmas úton bármikor megtörténhet a baj.

 

Egy taxisofőr a BBC-nek mesélte, hogy sok sofőr az autó ablakából dob ki a kutyának pár falatot, amit ő el is fogad, ám amikor kiszállnának az autóból, azonnal elszalad. “A kutya és a gazdája között rendkívül mély, szeretetteljes kapcsolat lehetett. Amióta itt megölték a gazdát, a kutya nem mozdul, várja őt vissza.”

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

A Szivárványhíd felé - 10 lehetséges jel, hogy a kutya búcsúzni készül A Szivárványhíd felé - 10 lehetséges jel, hogy a kutya búcsúzni készül
Mindennél jobban szeretjük őt, ezért is olyan fájdalmas belegondolni, hogy kedvencünk élete végéhez közeledik. Legyen bár idős vagy gyógyíthatatlan beteg, a döntés meghozatalában csak ránk számíthat. De honnan tudhatjuk, hogy lassan elérkezik a búcsú ideje?

Neked is szokott ajándékokat hozni a kutyád? Ez lehet az oka Neked is szokott ajándékokat hozni a kutyád? Ez lehet az oka
Plüssjáték, koszos zokni, összenyálazott cipő, egy fél rágócsont… amit kedvencünk a legnagyobb örömmel hoz oda nekünk, mikor hazaérkezünk. Vagy csak úgy. A Tiéd is ajándékozós típus?

Miért szeretnek a kutyák hozzánk bújni? Miért szeretnek a kutyák hozzánk bújni?
Több mint egy érintés, hiszen egymás közelsége, a közös időtöltés teszi oly különlegesség azt, amikor kedvencünk szorosan mellénk kucorodik, hozzánk bújik. Mitől olyan kedves számukra?

Hogyan mondják el a kutyák: „Köszönöm”? Hogyan mondják el a kutyák: „Köszönöm”?
Nagyszerű érzés, amikor szívünket belengi a hála, és átjárja egész lényünket. Vajon a kutyák is képesek így érezni?

Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül! Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül!
Te is elgondolkodtál már azon, mi lenne, ha kedvenced elmesélhetné, mit érez? Az alábbi jelek segítségével megtudhatod a választ az egyik legfontosabb kérdésre is: boldog-e a kutyád?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Beagle Club Online Rehabportál JULIUS-K9 Petcast

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
A kutyasimogatás is oldja a stresszt! Hírek - Címlapon
A kutyasimogatás is oldja a stresszt!
Halálra vert kölyöktacskó Szombathelyen - eljárás indult, megemlékezést és demonstrációt tartanak az állatbarátok Hírek - Címlapon
Halálra vert kölyöktacskó Szombathelyen - eljárás indult, megemlékezést és demonstrációt tartanak az állatbarátok