
2022 őszén is ebzárlatot rendelnek el – az összes tudnivaló és érintett település egy helyen!
2022. szeptember 22., 12:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
2022 őszén sem marad el a rókák veszettség elleni vakcinázása: október 1-től kell számítani korlátozásokra az ország több területén is.
A déli és keleti megyékben 2022. október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot – írja a Nébih közleménye.
A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.
A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.
A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

Fotó: Unsplash - Erik Mclean
Mit kell tudni az csalétkekről?
- A csalétkeket javarészt erdős- és mezőgazdasági területeken szórják ki kisrepülőgépekről.
- Lakott, sűrűn beépített területekre nem kerül kihelyezésre vakcina.
- A vakcinát tartalmazó csalétek az ember számára kellemetlen szagú.
- A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes (azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban).
- Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napos időtartamra az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.

Fotó: veszettsegmentesites.hu
Az ebzárlat tartama alatt:
- A tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek.
- Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni.
- A település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.
- Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.
- A legeltetési tilalom ideje alatt tilos a gazdasági haszonállatokat külterületen legeltetni!
- Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos!
- Tilos a pásztorebeket szabad állatok terelésére, illetve őrzésére használni!
A korlátozás alól mentesülnek az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező:
- vadászebek,
- a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei,
- a katasztrófa-mentő ebek,
- a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére

Fotó: veszettsegmentesites.hu
Az immunizálással érintett területen a vadászati hatóság irányításával jól látható, piros színű, magyar és angol nyelvű, a felhívás megértését szolgáló piktogrammal ellátott figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki a vadászok a lakott területekről kivezető utak mentén, bekötőutaknál, kiránduló és parkolóhelyeken, turistaházak és vadászházak mellett.
Általános tanácsként...
...elmondható, hogy aki kutyával kirándulás közben ilyen figyelmeztető plakátot lát, vegye pórázra kedvencét! A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes (azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban).
A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Amennyiben a vakcina kézre, vagy más fedetlen testrészre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és vízzel. Ha a vakcina az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!
Az alábbiakban olvasható megyénkénti bontásban, mely területeket érinti a 2022 őszén elrendelt ebzárlat.
A lista tájékoztató jellegű, az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendelésének tényéről, valamint annak időtartamáról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tudnak tájékoztatást adni.
Lakott, sűrűn beépített területen NEM történik vakcina kiszórás!
Bács-Kiskun megye
Ebzárlat időtartama: október 1-21.
Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Bácsszőlős, Baja, Balotaszállás, Bátmonostor, Bátya, Borota, Bugac, Bócsa, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Csikéria, Csólyospálos, Dávod, Drágszél, Dunafalva, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Fajsz, Felsőszentiván, Gara, Hajós, Harkakötöny, Hercegszántó, Homokmégy, Imrehegy, Jánoshalma, Jászszentlászló, Kalocsa, Katymár, Kecel, Kelebia, Kéleshalom, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunbaja, Kunfehértó, Madaras, Mátételke, Mélykút, Miske, Móricgát, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Öregcsertő, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Rém, Soltvadkert, Sükösd, Szank, Szeremle, Tataháza, Tázlár, Tompa, Vaskút, Zsana
Baranya megye
Ebzárlat időtartama: október 1-21.
Homorúd, Kölked, Mohács
Békés megye
Ebzárlat időtartama: október 1-21.
Almáskamarás, , Battonya, Békés, Békéscsaba, Békéssámson, Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Csabacsűd, Csabaszabadi, Csanádapáca, Csárdaszállás, Csorvás, Dévaványa, Doboz, Dombegyház, Dombiratos, Elek, Füzesgyarmat, Gádoros, Gerendás, Geszt Gyomaendrőd, Gyula, Hunya, Kamut, Kardos, Kardoskút, Kaszaper, Kertészsziget, Kétegyháza, Kétsoprony, Kevermes, Kisdombegyház, Kondoros, Körösladány, Körösnagyharsány, Köröstarcsa, Körösújfalu, Kötegyán, Kunágota, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Méhkerék, Mezőberény, Mezőgyán, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Murony, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Nagyszénás, Okány, Örménykút, Orosháza, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Szeghalom, Tarhos, Telekgerendás, Tótkomlós, Újkígyós, Újszalonta, Végegyháza, Vésztő, Zsadány
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Ebzárlat időtartama: október 3-23.
Abaújalpár, Abaújkér, Abaújlak, Abaújszántó, Abaújszolnok, Abaújvár, Abod, Aggtelek, Alsóberecki, Alsódobsza, Alsógagy, Alsóregmec, Alsószuha, Alsótelekes, Alsóvadász, Alsózsolca, Arka, Arnót, Aszaló, Baktakék, Balajt, Bánréve, Baskó, Becskeháza, Bekecs, Berente, Beret, Berzék, Bőcs, Bodroghalom, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Boldva, Borsodszirák, Büttös, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Bózsva, Cigánd, Csenyéte, Csobád, Csobaj, Damak, Dámóc, Debréte, Detek, Dövény, Dubicsány, Edelény, Égerszög, Encs, Erdőbénye, Erdőhorváti, Fáj, Fancsal, Felsőberecki, Felsődobsza, Felsőgagy, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőregmec, Felsőtelekes, Felsővadász, Felsőzsolca, Filkeháza, Fony, Forró, Fulókércs, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Gadna, Gagyapáti, Gagybátor, Gagyvendégi, Galvács, Garadna, Gesztely, Gibárt, Girincs, Golop, Gömörszőlős, Gönc, Göncruszka, Györgytarló, Halmaj, Hangács, Háromhuta, Hegymeg, Hejce, ,Hercegkút Hernádbűd, ,Hernádcéce Hernádkak, Hernádkércs, Hernádnémeti, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádszurdok, Hernádvécse, Hét, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hollóháza, Homrogd, Imola, Ináncs, Irota, Izsófalva, Jákfalva, Jósvafő, Kány, Kánó, Karcsa, Karos, Kazincbarcika, Kázsmárk, Kéked, Kelemér, Kenézlő, Keresztéte, Kesznyéten, Kiscsécs, Kishuta, Kiskinizs, Kisrozvágy, Komjáti, ,Komlóska Korlát, Köröm, Kovácsvágás, Krasznokvajda, Kupa, Kurityán, Lácacséke, Ládbesenyő, Lak, Legyesbénye, Léh, Litka, Mád, Makkoshotyka, Martonyi, Megyaszó, Méra, Meszes, Mezőzombor, Mikóháza, Miskolc, Mogyoróska, Monaj, Monok, Múcsony, Nagycsécs, Nagyhuta, Nagykinizs, Nagyrozvágy, Novajidrány, Nyésta, Nyíri, Nyomár, Olaszliszka, Onga, Ormosbánya, Pácin, Pálháza, Pamlény, Pányok, Pere, Perecse, Perkupa, Prügy, Pusztafalu, Pusztaradvány, Putnok, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Rásonysápberencs, Rátka, Regéc, Révleányvár, Ricse, Rudabánya, Rudolftelep, Sajóecseg, Sajógalgóc, Sajóhídvég, Sajóivánka, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajónémeti, Sajópálfala, Sajópüspöki, Sajósenye,Sajószentpéter, Sajóvámos, Sajóvelezd, Sárazsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Selyeb, Semjén, Serényfalva, Sima, Szakácsi, ,Szalaszend Szalonna, Szászfa, Szegi, Szegilong, Szemere, Szendrő, Szendrőlád, Szentistvánbaksa, Szerencs, Szikszó, Szin, Szinpetri, Szirmabesenyő, Szögliget, Szőlősardó, Szuhafő, Szuhakálló, Szuhogy, Sóstófalva, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Telkibánya, Teresztenye ,Tiszacsermely, Tiszakarád, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tiszaújváros, Tokaj, Tolcsva, Tomor, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Tornyosnémeti, Trizs, Újcsanálos, Vadna, Vágáshuta, Vajdácska, Vámosújfalu, Varbóc, Vilmány, Vilyvitány, Viss, Viszló, Vizsoly, Zádorfalva, Zalkod, Zemplénagárd, Ziliz, Zsujta, Zubogy, Ónod
Csongrád-Csanád megye
Ebzárlat időtartama: október 1-21.
Algyő, Ambrózfalva, Apátfalva, Árpádhalom, Ásotthalom, Baks, Balástya, Bordány, Csanádalberti, Csanádpalota, Csanytelek, Csengele, Derekegyház, Deszk, Domaszék, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Ferencszállás, Földeák, Forráskút, Hódmezővásárhely, Királyhegyes, Kistelek, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Makó, Maroslele ,Mártély, Mindszent, Mórahalom, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Öttömös ,Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Szegvár, Székkutas, Szentes ,Tiszasziget, Tömörkény, Újszentiván, Üllés, Zákányszék, Zsombó, Óföldeák, Ópusztaszer
Hajdú-Bihar megye
Ebzárlat időtartama: október 3-23.
Álmosd, , Ártánd, Bagamér, Bakonszeg, Balmazújváros, Báránd, Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Bihardancsháza, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Bihartorda, Bocskaikert, Bojt, Csökmő, Darvas, Debrecen, Derecske, Ebes, Esztár, Földes, Fülöp, Furta, Gáborján, Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hencida, Hosszúpályi, Kaba, Kismarja, Kokad, Komádi, Konyár, Körösszakál, Körösszegapáti, Létavértes, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nádudvar, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírmártonfalva, Pocsaj, Püspökladány, Sáp, Sáránd, Sárrétudvari, Szentpéterszeg, Szerep, Téglás, Tépe, Tetétlen, Told Újiráz, Újléta, Vámospércs, Váncsod, Vekerd, Zsáka,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Ebzárlat időtartama: október 3-23.
Ajak, Anarcs, Apagy, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Balkány, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Berkesz, Besenyőd, Beszterec, Biri, Bököny, Botpalád, Buj, Cégénydányád, Csaholc, Csaroda, Császló, Csegöld, Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Darnó, Demecser, Döge, Dombrád, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fehérgyarmat, Fényeslitke, Fülesd, Fülpösdaróc, Gacsály, Garbolc, Gávavencsellő, Géberjén, Gégény, Gelénes, Gemzse, Geszteréd, Gulács, Győröcske, Győrtelek, Gyügye ,Gyulaháza, Gyüre, Hermánszeg, Hetefejércse, Hodász, Ibrány, Ilk, Jánd, Jánkmajtis, Jármi, Jéke, Kállósemjén, Kálmánháza, Kántorjánosi, Kék, Kékcse, Kemecse, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisléta, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kisvárda, Kisvarsány, Kocsord, Kölcse, Komlódtótfalu, Kömörő, Komoró, Kótaj, Laskod, Levelek, Lövőpetri, Lónya, Magosliget, Magy, Mánd, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátészalka, Mátyus, Méhtelek, Mérk, Mezőladány, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagycserkesz, Nagydobos, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagyhódos, Nagykálló, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyíregyháza, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírlugos, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírparasznya, Nyírpazony, Nyírpilis, Nyírtass, Nyírtelek, Nyírtét, Nyírtura, Nyírvasvári, Ököritófülpös, Olcsva, Olcsvaapáti, Ömböly, Őr, Panyola, Pap, Papos, Paszab, Pátroha, Pátyod, Penészlek, Penyige, Petneháza, Piricse, Porcsalma, Pusztadobos, Pócspetri, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rétközberencs, Rohod, Rozsály, Sényő, Sonkád, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamossályi, Szamosszeg, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szatmárcseke, Székely, Szorgalmatos, Tákos, Tarpa, Terem, Tiborszállás, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszalök, Tiszamogyorós, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavasvári, Tiszavid, Tisztaberek, Tivadar, Tornyospálca, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újdombrád, Újfehértó, Újkenéz, Ura, Uszka, Vaja, Vállaj, Vámosatya, Vámosoroszi, Vásárosnamény, Vasmegyer, Záhony, Zajta, Zsarolyán, Zsurk, Ófehértó, Ópályi
Indexkép forrás: Unsplash - Erik Mclean
Kitilthatják a kutyásokat a Tátrai Nemzeti Parkból – „A szigorítást maguknak köszönhetik a kutyások”
A tervezet szerint korlátozott területekre lehet csak bemenni kutyával, és lesznek olyan területek, ahová még pórázon vezetett kutyával se lehet majd bemenni.
Kutyával a természetben - ezeket az illemszabályokat tartsd be a túrán, kiránduláson
A kirándulás, túrázás, vagy csak épp egy rövidebb séta a közeli erdőben kutyánkkal remek kikapcsolódási lehetőség. Ahhoz azonban, hogy ne csak mi, de más természetjárók, kutyások, és nem utolsósorban az erdő lakói is háborítatlanul, békében élvezhessék a természetet, be kell tartanunk néhány szabályt.
Megszülettek az őzgidák: ne nyúljunk a magára hagyott kicsinyekhez!
...ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy magára van hagyva! Ezekben a hetekben (is) különösen fontos, hogy felelős kutyások legyünk, és odafigyeljünk kedvencünkre, mikor a természetben járunk.
Medve jelenlétére figyelmeztetnek a kedvelt kirándulóhelyeken
Legyünk figyelmesek, ha kirándulni, túrázni indulunk kutyánkkal: kedvelt kirándulóhelyek környékén is találtak medve jelenlétére utaló nyomokat.
A Budai-hegyekben lovasrendőrök ügyelnek az erdő nyugalmára
Márciustól rendszeressé válik a lovasrendőrök jelenléte a budai hegyekben. A Készenléti Rendőrség, a II. Kerületi Rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő együttműködésében járőröző rendőrök elsősorban a főváros leglátogatottabb erdeiben, például a védett Hárs-hegyen segítik az erdő természetes állapotának megőrzését, illetve a természetjárókat, kutyasétáltatókat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy konfliktusmentesen élvezhessék az erdei kikapcsolódást.