3 szimatolós játék otthonra, amely kutyádnak is tetszeni fog
2023. december 11., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Kreatív
Kutyánk elsődlegesen orra révén fedezi fel a világot, a szaglására alapozó feladatok pedig remekül megdolgoztatják elméjét is. Játékra fel!
A szimatolós játékok remek mentális elfoglaltságot nyújtanak kutyánk számára, erősítik gazdi és kedvence közötti kapcsolatot, és még szórakoztatóak is. Mutatunk néhány egyszerű ötletet, melyhez nem kell más, mint néhány finom jutalomfalat, Te és a kutyád.
1. Itt a falat, hol a falat?
Gyermekkorunk unalomig ismételt játéka az "itt a piros, hol a piros” kutyás változata, mely kedvencünk problémamegoldó képességét is fejleszti. Vegyünk elő három műanyagpoharat, fejjel lefelé helyezzük el őket egymás mellé a földre vagy egy alacsony asztalkára, hogy kutyánknak szemmagasságban legyenek. Tegyünk egy jutalomfalatot az egyik pohár alá; az első néhány alkalommal lehet úgy is, hogy kutyánk lássa, hova tettük, hiszen így biztosan tudni fogja, mit is kell keresni. Keverjük meg a poharakat, majd kérdezzük meg tőle: "hol a falat?". Ha orrával megböki a falatot tartalmazó poharat, netán fel is borítja, dicsérjük meg alaposan, és adjuk neki a finomságot. Játszhatjuk kedvenc játékával - például labdájával - is, a lényeg, hogy örömét lelje benne.
2. Melyik kezemben van a falat?
Ha szeretnénk kipróbálni egy egyszerű szimatolós játékot, de nem tudjuk, hogyan is álljunk neki, kezdjük e nagyszerű feladattal. Tegyünk egy jutalomfalatot egyik tenyerünkbe, zárjuk ökölbe mindkét kezünket, majd nyújtsuk ki kutyánk orra elé. Kérdezzük meg tőle, "melyikben van a falat?", és hagyjunk neki időt, hogy kiválaszthassa, melyiket „szeretné megnézni”. Ha jól választ, például orrával gyengéden megböki vagy mancsával rámutat a megfelelő kezünkre, nyissuk ki, és nagy dicséret kíséretében adjuk neki a falatot.
Az sem baj, ha nem találja el, melyik kezünkben van. Nyissuk ki mindkét kezünket, mutassuk meg neki, melyikben van a falat, de ne adjuk neki! Ügyeljünk arra, hogy ne törjük le lelkesedését, vagyis ne nevessük ki, és ne is szidjuk le, ha téved. Csukjuk be ismét kezeinket, és engedjük, hadd keresgéljen tovább – szuperszimatával biztosan meg fogja találni, hol is van a falat.
Tipp: lelkesebb ebeknél előfordulhat, hogy tolakodóan szaglásszák, mancsukkal kaparásszák kezünket, ilyenkor érdemes várni picit, és csak akkor nyissuk ki a kezünket, ha lenyugodott (pl. abbahagyja a mancsolást, magától leül, vagy felveszi velünk a szemkontaktust).
3. Keresd a falatot!
A kutyák alapvetően kíváncsi természettel vannak megáldva, szeretni szaglászni, és orruk segítségével felfedezni a környezetüket. Ez a játék kicsit több kihívást nyújthat, az előző kettőtől eltérően mozgást igényel, de garantáltan nem fogja megunni. Kezdhetjük azzal, hogy leültetjük kutyánkat a nappaliban vagy a szobában és kis távolságra tőle elhelyezünk pár finomságot a szőnyegen/padlón. Attól függően, hogyan gyakoroltunk eddig (értsd: mikor hagyhatja el a helyét ülésből), használhatjuk a megszokott „mehetsz” parancsot, majd ezt követően a „keresd a falatot” felszólítással bátoríthatjuk arra, hogy megkeresse a finomságokat. Ahogy megtalálta, nagyon dicsérjük meg.
Néhány próbálkozás után, ha már tudja, mit jelent a „keresd a falatot” kifejezés, a gyakorlóhely (nappali vagy szoba) több pontján is elrejthetünk pár finomságot. Idővel kiterjeszthetjük a keresős feladatot otthonunk különböző részeire is - természetesen csak olyan biztonságos helyeken, ahol kutyánk könnyedén megtalálja a falatot, nem szorul be sehova keresés közben, és nem borítja magára a berendezési tárgyakat.
A kutyák szaglása több ezerszer jobb a miénknél, ugyanakkor jól ismert környezetben - így otthon - nagy mértékben támaszkodnak látásukra is. A játékos formában végzett szimatmunka során viszont a kutya veleszületett képességeit helyezzük előtérbe, a közös tevékenység mindkettőnk számára jótékony hatással bír:
- a mentális stimuláció szórakoztató módja
- fizikailag is megmozgatja a kutyát
- építi magabiztosságát
- feladatot ad neki
- erősíti a gazdi-kutya közötti kötődést
- örömet és sikerélményt nyújt minden résztvevőnek.
***
Ha további otthoni játékok után kutatnál, ajánljuk figyelmedbe az alábbi írásunkat is:
3 játék otthonra, mely kutyádat is szórakoztatni fogja - Nevelés - Kutyabarát helyek
Szerző: M.Lilla Kategória: Nevelés - A kutyák imádnak játszani, és mi is lehetne izgalmasabb, mint a gazdival együtt mókázni? Mutatunk néhány olyan játékot, melyet a négy fal között is bátran kipróbálhatunk.
Indexkép forrás: animalwellnessmagazine.com
Cikk első megjelenése: 2020. március 24.
A kennelköhögés a kölyökkutyákat sem kíméli, óvjuk őket a bajtól!
Hűvősebb napokon kedvenceink is megfázhatnak, a kennelköhögés pedig különösen megterhelheti a fiatal ebek, főleg a kölykök szervezetét. Mire figyeljünk, és hogyan segítsük gyógyulásukat?
Vak kutyával az élet - 12 tipp a nyugodt mindennapokhoz
Megrendítő szembesülni a tudattal, hogy kedvencünk látása romlik, ám a kutyák csodálatosan képesek alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Támogató jelenlétünk átsegíti őket a nehézségeken, kis odafigyeléssel mi is megkönnyíthetjük mindennapjaikat.
Miért mászkál cikk-cakkban a kutyám a sétán?
Kiborít, amikor kedvenced ide-oda jön-megy, össze-vissza kóvályog a sétán? Miért nem tud egyszerűen "csak" sétálni? Szépen, nyugodtan, okosan... Lássuk, mi okozhatja ezt a viselkedést, és hogyan javíthatunk a helyzeten!
Miért hozza oda a kutya a játékát, amikor hazaérkezik a gazdi?
Aligha létezik jobb dolog egy fárasztó nap után, mint csóváló farkincára hazaérni. Elfordítjuk a kulcsot a zárban, belépünk az ajtón és hallgatjuk a mancsok tipegését. És négylábú barátunk megjelenik kedvenc játékával a szájában. Miért csinálja?
Ízlelés kutyáknál – Hogyan érzik kedvenceink az ízeket?
Bár a kutyák elsősorban orrukat használják a világ felfedezéséhez, a többi érzékszervüket is segítségül hívják, így az ízlelésnek is nagyon fontos szerepe van. De milyen ízeket éreznek?