A mára már kihalt japán farkas adhat magyarázatot a kutyák eredetére

Ha Japán titokzatos erdeiben sétálnánk, talán még a népmesék egyik főszereplőjével is találkozhatnánk: ő az okuri-ōkami, vagyis a mondabeli farkas, aki biztonságosan elvezeti úticéljához az utazót. E rövidlábú, aprócska fülű vadállat évezredek óta élt Japánban – utolsó példányát 1905-ben ejtették el vadászok. DNS-vizsgálatok alapján a tudósok úgy vélik, a Honshu farkas ugyanahhoz az ősi kelet-ázsiai farkas-populációhoz köthető, melynek a ma velünk élő kutyákat is köszönhetjük.

„Ez egy rendkívül lelkiismeretes tanulmány” - mondta el Peter Savolainen, a stockholmi Royal Institute of Technology genetikusa. Bár nem vett részt a kutatásban, rengeteg kutatótársával egyetért abban, hogy a bizonyítékok alátámasztják, amit már eddig is sejtettek: a kutyák kialakulása Kelet-Ázsiában kezdődött meg, nem pedig Európában vagy a Közel-Keleten, ahogy korábban vélték.

A modern kutyák őse feltehetően egyetlen szürkefarkas populációra vezethető vissza. Azt azonban eddig nem sikerült pontosan beazonosítani, hol és mikor élhettek e farkasok. Habár a faj ma is jelen van bolygónkon, az eredeti populáció nagy valószínűséggel teljesen eltűnt, és a kutyák eredetének genetikai nyomait is magával vitte a sírba.

Itt jön képbe a Japán farkas (Canis lupus hodophilax), melyet gyakran a japán zoológiatörténet egyik legnagyobb rejtélyeként írnak le. Eredete máig nem tisztázott, arra sem sikerült magyarázatot találni, mikor és hogyan került az országba. Egy Japán farkas csontvázának genetikai elemzése rámutatott arra, hogy szoros rokonságban van szibériai farkasok egyik ágával, melyet már rég kihaltnak tekintettek. Újabb bizonyítékok azt sugallják, hogy a kutyák ősei is Szibériához köthetők. Elképzelhető, hogy a Japán farkas és a kutyák között szorosabb kapcsolat rejlik?

A Hayama Egyetem kutatócsoportja kilenc Japán farkas DNS-ét elemezte, ahol a leletek egy része múzeumi példányokból származott, valamint ősrégi házak tetejére kihelyezett farkaskoponyákból (ez a szokás a család és az otthon védelmére szolgált). Összevetették 11 japán kutyafajta, többek között a shiba inu DNS-ével is, illetve további kutyafélék, például rókák, prérifarkas, dingók, farkasok és ma élő kutyák adataival is. Kirívó eltéréseket találtak a Japán farkas és a többi faj között; bármennyire is hihetetlen, mindegyik fajtól különbözik. Amikor azonban a Japán farkas családfáját próbálták meg felállítani, kiderült, hogy sokkal szorosabb kapcsolatban áll a kutyákkal, mint bármely más állattal.

„Mintha testvérek lennének” - mondta el Yohey Terai, evolúciókutató biológus. A meglepő eredményeket más kutatók is méltatták: „Ha ez valóban igaz, akkor rendkívül fontos is, hiszen ez az első alkalom, hogy egy farkaspopuláció ennyire szorosan kötődik a kutyákhoz” - mondta el Laurent Frantz, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem evolúciós genetikusa.

A kutatás már csak azért is jelentős, mert a kutyák őstörténetének egyik rejtélyébe is betekintést nyújthat, miszerint az egész valahol Délkelet-Ázsia és Északkelet-Szibéria vonalában indult el. E két elképzelés gyakori vitatéma a kutatók között, és a mostani tanulmány sem adhat pontos választ arra, kinek is van igaza. Ami viszont nagyon is valószínű: a korábbi feltételezések, miszerint a kutyák Európában és/vagy a Közel-Keleten „születtek meg”, megdőlni látszanak.

A Japán farkas és a ma élő kutyafélék közötti genetikai átfedések között természetesen bőven akadtak eltérések. A viszonylag ősi kutyafélék DNS-ével csupán 5%-ban találtak egyezést. Ide sorolták például az ausztrál dingót, az új-guineai éneklő kutyát, de a japán kutyafajtákat is. Az olyan nyugati fajták, mint a német juhászkutya és a labrador retriever esetében még ennél is kisebb a genetikai egyezés. A kutatók úgy vélik, a Japán farkasok olyan kutyákkal párosodhattak, melyek a feltételezett kelet-nyugat szakadás után keletre vándoroltak. Ezek a keleti kutyák később a történelem során nyugati kutyákkal párosodtak, így juthatott el a Japán farkasok genetikai lenyomata nyugatra.

Hogy ez hogyan hat a mai kutyákra, további kérdéseket vet fel. A kutatók négy Japán farkas-gént találtak a vizsgált japán kutyák DNS-ben, de nem tudni, mi a szerepük, vagy hogy miért maradtak fent. Érdekesség, hogy az egyik gén mutáns verziója az, amelyik az egerekben mértéktelen falánkságot okoz, mondta el Terai. A mohóság előnyére válhatott azoknak a japán kutyáknak, akik a falvakban éltek az emberek mellett, ahol bőségesen rendelkezésre állt a rizs és a zöldség, ám annál ritkábban fogyaszthattak húst.

„Ezek a kutyák rengeteget ehettek annak érdekében, hogy hozzájussanak a szükséges tápanyagokhoz.” Más gének talán a testfelépítést, az alakot és a fejformát befolyásolták. Gondoljunk csak egy shiba inu kutyusra: kicsi, felfelé álló füle is inkább a japán farkaséra hasonlít, köze nincs a nyugati fajtáknál oly gyakori lógó fülekhez.

A japán farkasok kutatása tehát megannyi újabb kérdést vet fe. Talán egy nap majd tényleg választ kaphatunk arra is, honnan erednek kedvenceink.

Forrás: https://www.science.org/content/article/mysterious-extinct-japanese-wolf-may-hold-clues-origins-dogs