A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

A tartós kikötés tilalma nem egyenlő a láncon tartás abszolút tilalmával

2016. január 08., 12:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Közérdekű




2016. január 1-jétől tilos ebet tartósan kikötve tartani. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeretné felhívni a figyelmet a rendelettel kapcsolatos néhány, nagy publicitást nyert félreértésre.



A legfontosabb, hogy helytelen az az értelmezés, mely szerint a kutyákat mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani. Szintén fontos tisztázni, hogy az, aki vét a rendelet ellen, nem követ el bűncselekményt, mivel az előírás nem esik a Btk. hatály alá. Probléma esetén nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie.

 

A kutya az egyetlen olyan állatfaj, mely – az emberrel való évezredes együttélés eredményeként – fajtársaival szemben is inkább az ember társaságát választja. Ennek ellenére sokan ma is egyszerű „jelzőrendszerként” folyamatosan kikötve, vagy kennelbe zárva tartják ebüket. Azon körülmények részletes jogszabályi meghatározása, amik ahhoz szükségesek, hogy egy kutya jól szocializált, boldog, kiegyensúlyozott lényként élhessen, lehetetlen, hisz az igények egyedenként, fajtánként eltérőek. Éppen ezért a rendelet előírásai egyfajta követendő irányt határoznak meg, segítve a felelős állattartási szokások kialakulását.

 

Nem csak rossz körülmények között lehetnek láncon, mégis inkább ez a jellemző
Nem csak rossz körülmények között lehetnek láncon, mégis inkább ez a jellemző
Fotó: peta.org

 

A jogszabálynak nem az a közvetlen, azonnali célja, hogy minden, jelen állapotában sajnos szabad tartásra alkalmatlan kutya is végleg lekerüljön a láncról, de az igen, hogy ezután egy kutya se kerüljön tartósan láncra!

 

Az állattartók kötelessége, hogy – bármely tartási mód esetében – biztosítsák a kutyájuk egyedi igényeinek megfelelő életkörülményeket, beleértve a rendszeres és megfelelően szervezett szabad mozgás lehetőségét is. Szintén a gazda felelőssége, hogy az eb szükségtelenül ne zavarja a lakóközösség életét, emellett kiemelten fontos az ember egészségének és testi épségének védelme! Egy összetett témáról van tehát szó, melyben az állat és az emberi környezet jogos igényeit is kielégítő feltételeket kell megteremteni.

 

Láncon tartott kutya...
Láncon tartott kutya...
Fotó: wallpaperscraft.com

 

Fontos tudni, hogy az, aki vét a vonatkozó rendelet előírásai ellen, nem követ el bűncselekményt, hiszen ezek alapvetően nem a Btk.-ba ütköző cselekedetek. Ha valaki egy az állat kíméletét nem biztosító módon, tartósan láncon tartott kutyán szeretne segíteni, akkor nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állategészségügyi szolgálatot kell értesítenie. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15 000 Ft. Ez az összeg minősített esetekben – jogszabályban meghatározott mértékben – szorzókkal növelhető.

 

Az állatvédelmi hatóság továbbra is hangsúlyozza, hogy ha valaki kutya tartására vállalkozik, tartsa szem előtt a felelős állattartás szabályait és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni mind a háziállata személyes szükségleteit, mind a saját környezetének jogos elvárásait kielégítő körülményeket.

 


  • A témával kapcsolatos további háttéranyag elérhető a NÉBIH honlapján ide kattintva.
  • Az új állatvédelmi törvényről korábbi cikkünk ide kattintva olvasható.

 

Forrás: portal.nebih.gov.hu
Indexkép forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

10 dolog, amivel boldogabbá és teljesebbé teheted kutyád életét 10 dolog, amivel boldogabbá és teljesebbé teheted kutyád életét
Kutyáink ügyesen alkalmazkodnak az emberi környezethez, ám néhány aprósággal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy elmondhassák magukról: óriási szerencsém van a gazdimmal!

Nyolc kutyát tartott embertelen körülmények között egy kaposvári pár - enyhe büntetéssel megúszhatják Nyolc kutyát tartott embertelen körülmények között egy kaposvári pár - enyhe büntetéssel megúszhatják
A Kaposvári Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik olyan körülmények között tartották kutyáikat, amely alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

Így lopják a kutyákat Budapesten! Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.

5 dolog, amivel megtörheted a kutyád lelkét még, ha nem is tudsz róla 5 dolog, amivel megtörheted a kutyád lelkét még, ha nem is tudsz róla
A legtöbben feltehetően sosem tennék meg ezeket, ha azonban biztosra akarsz menni, vagy ismersz valakit, akinek segíteni szeretnél, mert úgy látod, hogy fölöslegesen stresszeli a kutyusát, akkor feltétlenül nézd meg az alábbi listát.

Befogadta a pilóta a reptéren hagyott kutyust Befogadta a pilóta a reptéren hagyott kutyust
Ezek után a San Francisco SPCA állatjóléti szolgálat és a United Airlines légitársaság képviselői közös erővel igyekeztek az eb számára a legjobb otthont megtalálni. Így talált egy igazán jófiú végül a legszeretőbb otthonra. A kölyköt, akit előző tulajdonosa egyszerűen a reptéren hagyott, William Dale pilóta és családja vette végül magához még pont karácsony előtt.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

Mondial Assistance GesmbH AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 MTI AEGON Magyarország Zrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Kutyagyilkosság Budapesten: már közel 1 millió a nyomravezetőnek! Hírek - Címlapon
Kutyagyilkosság Budapesten: már közel 1 millió a nyomravezetőnek!
New York megbecsüli a segítő- és munkakutyákat Hírek - Címlapon
New York megbecsüli a segítő- és munkakutyákat