
Egy hős halála Olaszországban - megmérgeztek egy mentőkutyát
2018. augusztus 01., 12:00
Szerző: László Enikő
Kategória: Közérdekű
Szombat reggel holtan találta gazdája Kaost, a hős mentőkutyát, aki az elsők között érkezett a 2016-os olaszországi földrengés helyszínére.
A hatalmas erősségű földrengés körülbelül 230 áldozatot vitt magával. Kaosnak, az akkor egy éves németjuhásznak több ember is köszönheti az életét. Heteken át kutatta fel a romok alá szorult bajbajutottakat. A hős kutya azonban váratlanul elhunyt. Gazdája, Fabiano Ettorre értetlenül áll az eset előtt és mondani sem kell, nagyon el van keseredve: – Erre nincsenek szavak. – nyilatkozta Fabiano. Az eset előtt Kaosnak nyoma veszett otthonról, és haza kerülése után nem sokkal, holtan találta kertjében gazdája. Fabiano Facebook oldalán azt írta, még hajnali kettő körül hallotta ugatni szeretett kutyáját.
Az eset az olasz állatvédők körében hatalmas felháborodást keltett, és szigorúbb büntetést követelnek az állatkínzóknak. – Kaos embereket mentett és ezek az emberek megmérgezték. Nem nyugszunk, amíg igazságot nem szolgáltatnak! – mondta Rinaldo Sidoli, az Animalisti Italiani, olasz állatvédő szervezet szóvivője.

Fotó: theguardian.com
Az ügyben egy szélsőjobboldali politikus, Ilaria Fontana is felszólalt, aki azt mondta, megtalálják a tettest és fizeti fog bűnéért. A nyomozás természetesen megkezdődött, ám a tettes megtalálására sajnos igen csekély az esély.
Nyugodj békében Kaos!
Baleset érte mentőkutyásainkat – így segíthetsz!
Önzetlenül kockáztatják értünk életüket, gondolkodás nélkül sietnek a segítségünkre – ők a mentőkutyák és gazdáik. Valódi hősök! Most azonban nekik van szükségük segítségre.
Fagyálló mérgezés kutyáknál – Miről ismerhetjük fel?
Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a jelekkel, mert a fagyálló mérgezés életveszélyes állapotot okoz!
Ehet a kutya diót?
Miért is ne? Hiszen egyik legegészségesebb ropogtatnivalónk, egyenesen a természet patikájából. De vigyázni kell vele, mert komoly baj is származhat belőle!
Átkelt a szivárványhídon Landon, a hős mentőkutya
Gyászol a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány: hű társuk, Landon, a 12 éves németjuhász átkelt a szivárványhídon.
Kutyákra veszélyes betegséget hordozhatnak a meztelencsigák
Nemcsak esős időben találkozhatunk velük, de vizes, nyirkos helyeken is felbukkanhatnak. Miért baj, ha kedvencünk megeszi a meztelencsigát?