Felismeri magát a kutya a tükörben?

Főként a kölyökkutyáknál figyelhető meg, hogy új otthonuk felfedezésekor váratlanul megtorpannak a tükör előtt, mert észrevett valamit. Ahogy mozog, a tükörképe is követi mozdulatait, és ha felkeltette érdeklődését, megpróbálhat interakcióba lépni vele. Azt hiheti, hogy egy másik kutyát lát, aki ráadásul a semmiből bukkant fel otthonában, és jellemétől függően reagál rá: barátságosan vagy támadóan. Előbbi esetében fel-alá rohangálhat és ugrándozhat a tükör előtt, játékos meghajlás, örömteli vakkantások kíséretében. Vagy éppen ellenkezőleg: fenyegetően lép fel, hogy elijessze a váratlan betolakodót. Egy idő után viszont megszokja, és nem foglalkozik vele. Más kutyák ugyan észlelik a mozgást, de nem érdekli őket, ha meg is nézik, inkább faképnél hagyják. És ott vannak azok, akiknek fel sem tűnik, hogy ott a tükör.

Ha észreveszi magát a tükörben, így reagálhat:

• hangadás: nyüszögés, morgás, vakkantás, ugatás
• fejforgatás
• farokcsóválás
• megdöbbent, meglepett vagy értetlen arckifejezés
• szemkontaktus kerülése
• játékos meghajlás
• mozog a tükör előtt (tesz néhány kört, elfut előle, visszaszalad hozzá)
• hirtelen megáll, hogy megbámulja a tükörképét
• interakció kezdeményezése
• játékra hívás
• agresszív fellépés (vicsorgás, dobbantás a mellső lábakkal, feszült testtartás)

Az újdonság varázsa is elmúlik egyszer…

Amikor a kíváncsibbak rájönnek, hogy törekvésük nem vált ki választ, rendszerint elvesztik érdeklődésüket is. Nem érdemes több időt szánni rá, hiszen nem történik semmi. Itt lép be a habituáció: az állatvilágban az a tanulási mód, amikor az egyed megtanulja, hogy ne reagáljon olyan dologra, amely korábban stimulálta. (Jelen esetben ez a tükör.) Az idősebb kutyák általában már nem reagálnak olyan hevesen, mint a kölykök, ha észre is veszik magukat a tükörben, hiszen már megszokták az évek során, így nem foglalkoznak vele.

A habituáció hasznos: ha a kutya minden egyes új vagy már ismert ingerre reagálna, függetlenül annak természetétől és jelentőségétől, hamar kimerülnének energiatartalékai. Nem lenne képes olyan jól alkalmazkodni, ha minden történésre, hangra minden egyes alkalommal azon nyomban reagálna. A folyamatot befolyásolja az inger értéke, minősége és az is, milyen hosszan és milyen gyakran jelenik meg. A tükrök és a tükröződő felületek eléggé gyakoriak életünkben, így a habituáció is gyorsabban következhet be. (A későbbiekben visszatérhet, ha a kutya hosszú ideje nem találkozott tükörrel vagy otthonunk egyik pontján elhelyezünk egy tükrös szekrényt vagy állótükröt.)

Az emberek és kutyák tehát eltérően reagálnak a tükörképükre. Mi azonnal felismerjük magunkat, számunkra természetes, nem sokat gondolkozunk azon, mit is látunk. Ez öntudatosságot igényel, amely a tudatosság egyik legkifinomultabb aspektusa, mivel mentálisan képesnek kell lennünk arra, hogy kilépjünk önmagunkból és a világ többi részétől elkülönült entitásként tekintsük magunkra. De nem születünk e képességgel. A kisbabák 18-24 hónapos korukban kezdik el felismerni saját tükörképüket, ám addig is lenyűgözheti őket, amit látnak és megpróbálhatnak interakcióba lépni vele (kinyújtják kezüket felé, gügyögnek neki, stb.) Jeanne Brooks-Gunn és Michael Lewis kutatók vizsgálták azt, mikor válik tudatossá a folyamat. Ehhez néhány piros pontot festettek a kicsik arcára. Mindaddig, amíg úgy vélték, másik babát látnak a tükörben, a színek nem váltottak ki érdeklődést. Az öntudatosság megjelenését jelezte, hogy elkezdték megérinteni és felfedezni e pontokat saját arcukon, miközben magukat nézték a tükörben.  

Állati kísérletek - "Tükörteszt"

A tudományt régóta foglalkoztatja az a kérdés is, hogy az állatok képesek-e felismerni saját magukat a tükörben. A 70-es években Gordon Gallup alkotta meg a tükörtesztet, melyben először egy tükröt állítottak be csimpánzok ketrecébe. Elsőre úgy reagáltak rá, mintha egy másik állatot látnának. Idővel azonban a felismerés jeleit mutatták. Egyik szemöldökükre és egyik fülükre piros színű, szagtalan pontot festettek, majd visszaengedték őket ketrecükbe. Egy idő után megérintették a pontokat saját testükön, miközben alaposan megnézték tükörképüket és feszült figyelemmel kísérték mozdulataikat a tükörben. Mindez bizonyos fokú öntudatosságot feltételez részükről, mintha az állat megértené, hogy magát látja, nem egy másik állatot.

Csimpánzok mellett gorillák, orángutánok, delfinek, sőt még szarkák is érdeklődést mutattak tükörképük iránt, ám a kutyákkal végzett hasonló kísérletek nem hoztak ilyen eredményt. Tükörképüket úgy értelmezték, mintha másik kutya lenne benne vagy egyáltalán nem foglalkoztak vele. Az évek során finomították a tesztet, de a végeredmény nem változott: azok a fajok teljesítettek sikeresebben, amelyek főként a látásukra támaszkodnak.

Egy kutya nem merül el úgy a tükörképében, hogy közben azt gondolja: "Jé, hát így néz ki a fülem! Milyen szépek a szemeim!” Bár kimagaslóan intelligens élőlények, hiányzik belőlük a vizuális önfelismerés kognitív képessége, mely megköveteli, hogy az illető megértse magát, testének mozdulatait és azt, hogy mit is lát a tükörben, egy fényképen vagy videón.

Öntudatos kutyák, avagy a szaglás ereje

Habár a kutya láthatja a tükörképet, ez nem jelenti azt, hogy megérti, mit lát. A kutyák kommunikációjában elsődleges szerepet játszanak az illatok és szagok. Agyuk legalább ezerszer pontosabban azonosítja be a szagokat, mint a miénk, ugyanakkor hozzánk képest kevésbé vannak rájuk hatással a vizuális élmények. Erősebbek támaszkodnak a szaglásukra: elraktározzák emlékezetükben az ismerős emberek, állatok és helyek szagát, és felismerik, amikor legközelebb találkoznak azzal.

Marc Bekoff biológus, egyetemi professzor is erre alapozta elméletét: ahhoz, hogy bizonyíthassuk, a kutyák is rendelkeznek öntudatossággal, tükörtesztek helyett inkább arra érdemes fókuszálni, felismerik-e saját szagukat. A kísérlethez saját kedvencét, Jethro nevű rottweiler-németjuhász keverékét hívta segítségül. Az ún. „sárga hó tanulmányhoz” öt télen át figyelte Jethro viselkedését a sétán. Amikor figyelmét lekötötte valami, a tudós összegyűjtött némi havat arról a pontról, amelyet kutyája vizeletével megjelölt, majd az útvonaluk közelébe helyezte át. Más kutyák "sárga mintájával" is így tett, és figyelte, hogyan reagál kedvence a szagokra. (A hó ugyanis megtartja a vizeletet és könnyen mozgatható.) Jethro megjelölte territóriumát és más kutyák mintáit is felüljelölte. Saját mintáit azonban rövidebb ideig vizsgálta, majd érintetlenül hagyta. A territoriális viselkedés tükrében tehát elképzelhető, hogy felismerte saját szagát, tudatában volt annak, hogy ő hagyta hátra a jelet.

Megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kutyák rendelkeznek bizonyos mértékű öntudatossággal, de ez inkább a testtudatosságra vonatkoztatható. Tisztában van azzal, hogy van teste, melynek részei hozzá tartoznak (az én orrom, az én mancsom, stb.), és a birtoklás fogalma sem ismeretlen számukra, vagyis tudják, milyen – rajtuk kívül álló dolgok – tartoznak hozzájuk (az én táplálékom, az én fekhelyem, az én játékom).

A tükör, mint eszköz?

Nem gondolunk rájuk tipikusan úgy, mint eszközhasználókra, de gyakran figyelmen kívül hagyjuk a legkézenfekvőbb eszközt, ami a mancsuk közé kerül: minket, gazdikat. Például, ha odaáll az ajtóhoz, kivisszük sétálni; ha a jutalomfalatos doboz előtt várakozik, adunk neki belőle egyet. Tekintetük mellett testbeszédükhöz is folyamodnak, hogy számukra hasznos eszközzé "változtassanak" minkez. Ismerős lehet a következő jelenet: begurult kedvenc labdája a kanapé alá, de ő nem fér hozzá. Ahhoz, hogy megszerezze a kívánt tárgyat, ránk néz, majd a labdára, aztán ismét ránk és vissza. Ugathat is közben, ha türelmetlenné válik, mert nem figyelünk rá, vagy úgy véli, nem értjük, mit akar közölni velünk. Az eredmény? Az eszköz, vagyis a gazdi odamegy és kibányássza az ágy alól a labdát. „Okos gazdi!”

A kutya eszköztára azonban ennél tágabb. Tiffani Howell és Pauleen Bennett, ausztrál kutatók két kísérletben vizsgálták, hogy a kutyák használják-e a tükröt bizonyos problémák megoldásához. Az elsőben a gazdi a tükörre irányította kutyája figyelmét, miközben egy másik gazda a szomszédos szobában állt, kezében a kutya kedvenc játékával. Őt csak akkor vehette észre az eb, ha belenézett a tükörbe. Negyven résztvevőből csupán hét kutya fordult a másik gazdi irányába, miután észlelte a tükörben. Az eredmények azt sugallják, hogy néhány kutya képes megérteni a tükröződés természetét, ez pedig jól tükrözi azoknak a gazdiknak a tapasztalatait, akik kedvencei észreveszik magukat és/vagy másokat a tükörben.

A második tanulmányban azt vizsgálták, képesek-e a kutyák megtalálni az elrejtett eledelt, mely egyedül a megfelelően elhelyezett tükörben látszódott. A kutyákat két csoportra osztották: a kísérleti csoportnál elhelyeztek egy tükröt a teremben, a kontrollcsoportban viszont nem. Az első csoportban a kutyák 77%-a (17 eb) megtalálta az eledel helyét. A szagnyomok elfedése mellett a kontrollcsoportban lévő kutyák 41%-a (9 kutya) megtalálta az eledelt a tükör segítsége nélkül is – addig szimatolták a padlót, amíg rábukkantak.

A tükrök tehát hordozhatnak bizonyos jelentést a kutya számára, de kontextustól függően elsődlegesen orrukra és ránk, gazdikra támaszkodnak, ha valamit szeretnének elérni, megtalálni.

Meg lehet tanítani a kutyának, hogy felismerje magát a tükörben?

A tükörkép felismerése magasabb rendű kognitív képességet igényel, nem igazán tanítható. Elvégezhetünk azonban egy játékos tesztet, ha kedvünk tartja. (Ki tudja, talán éppen a kedvenced lesz az első a világon, aki felismeri a tükörképét?) Vegyünk kézbe pár színes post-it lapot, helyezzük szőrére a mellső lábakon vagy mellkasán, akár a homlokán, ha nem vonja el túlságosan a figyelmét. Ha kellemetlen számára, valószínűleg hamar megszabadul tőle, de ha nem zavarja, akkor hívjuk a tükör elé úgy, hogy szemben álljon vele. Ehhez használhatunk jutalomfalatot is, bár elképzelhető, hogy az sokkal érdekesebb lesz, mint a tükör. Várjunk kicsit, hogyan reagál a tükörképére, észreveszi-e a színes cetlit? Ha igen, pl. megszaglássza, orrával vagy mancsával megbökdösi, akkor nyert ügyünk van. Ha nem tűnik fel neki, nem is érdekli, akkor szedjük le róla a cetliket, dicsérjük még és invitáljuk egy kis játékra.

Mire figyeljünk, ha reagál a tükörre?

• Nézzük meg, hogyan viselkedik kutyánk a tükör előtt. Ha úgy látjuk, túlságosan felizgatja magát vagy ingerültté válik, agresszívan lép fel (vicsorog, támadóan ugat, stb.), inkább tegyük el a tükröt, hogy megszüntessük a stresszes állapotot.
• Ügyeljünk arra, hogy ne boríthassa fel a tükröt, ne döntse magára, mert komoly sérüléseket okozhat, ha eltörik.