Hírek - Címlapon
Harcoltatták, majd altatni akarták – ma a tűzoltóságnál segít a szuperszimatú kutya
2021. november 24., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
"Nála jobb társat nem is kívánhatnék magamnak" - gyújtogatások nyomait segít felderíteni tűzoltó gazdijának Hansel, a pitbull.
Nap mint nap hallhatunk olyan ebekről, akiket nem hordott aranytálcán az élet. Szerencsére sokuknak jóra fordul a sorsa, hála azoknak a jószívű állatbarátoknak, akik értük dolgoznak, értük élnek, segítik őket.
Hansel, a pitbull is ilyen embereknek köszönheti a második esélyt: az altatás elől mentett kutya ma már kiemelten fontos szerepet tölt be egy kanadai tűzoltóság mindennapjaiban. Azt hinné az ember, hogy a messzi nyugaton már rég letűnt a kutyaviadalok „hagyománya”, ám sajnos ez nincsen így: történetünk főhőse csupán egyike volt a 30 négylábúnak, akiket a ringből mentettek.
Fotó: Instagram/@arsonk9hansel
Talán éppen az utolsó pillanatban, ám még így is kérdéses volt, életben maradhat-e, Kanadai egyes tartományaiban ugyanis szigorúan tiltott a pitbullok tartása. A bíróságon egyetlen férfi kelt a védelmükre, és sikerült meggyőznie az ítélethozókat, hogy mérjék fel a kutyák viselkedését, és akinek csak lehet, keressenek végleges otthont. Egy floridai állatmentő szervezethez kerültek, ahol rehabilitáció után örökbefogadhatóvá váltak.
Hansel képességei túlmutattak a többiekén, ezért a „Throw Away Dogs Project” tagja lett. Itt kifejezetten olyan gazdikeresőkkel foglalkoznak, akiket alkalmasnak találnak arra, hogy a megfelelő tréning után komoly feladatot lássanak el, például a rendőrségnél, tűzoltóságnál.
Fotó: Instagram/@arsonk9hansel
Hansel, avagy a Grimm-meséből ismert „Jancsi” kiváló orrának és lelkesedésének hála tökéletes jelöltnek bizonyult egy ma még kevésbé elterjedt munkára: gyújtógatások nyomait segít felderíteni a tűzoltóknak.
Gyúlékony folyadékok, például benzin és dízelolaj molekuláit is képes kiszagolni egy-egy rejtélyes tűzeset helyszínén. És annyira ügyes benne, hogy idén előkelő díjjal jutalmazták tevékenységét, amit alkalomhoz illően, csokornyakkendőben vehetett át.
Fotó: Instagram/@arsonk9hansel
Vezetőjével elválaszthatatlan párossá formálódtak a közös munka által, egyszerűen imádják egymást. Odaadásuknak és magas képzettségüknek hála jónéhány életet mentettek meg, példájuk pedig más tűzoltó egységeket is arra inspirál, hogy szuperszimatokat fogadjanak kötelékükbe – ha tehetik, válasszanak a gazdikeresők közül. Rengeteg csodás képességű kutya várakozik a menhelyeken, akik a legkülönlegesebb feladatok terén is megállnák a helyüket.
Hansel története remélhetőleg újabb csillagot varázsol e sokat szenvedett, félreértett fajta nevére, hiszen ők is megérdemlik az életet és azt, hogy egy család megbecsült tagjaként tölthessék mindennapjaikat.
Fotó: Instagram/@arsonk9hansel
Forrás: boredpanda.com
Indexkép forrás: Instagram/@arsonk9hansel
Miért szaglásszák a kutyák egymás hátsóját?
Zavarba ejtőnek tűnhet, ám a kutyák számára a kommunikáció lényeges részét képezi az, hogy megszimatolják egymás intim területeit. Miben segíti ez őket?
Kutyadolgok - Mitől olyan jó a gazdi lábán rágcsálni kedvenc játékukat?
Kutyáink néha egészen furcsa dolgokat művelnek, de mi így szeretjük őket. Ismerős az a jelenet, amikor egy délutáni pihenés közben egyszer csak felkapja kedvenc játékát, odaszalad hozzád, majd letottyan a lábadra, és ott kezdi el nyúzni? Vajon miért csinálja?
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.
Miért nem kedvelnek a kutyák bizonyos embereket?
Szokatlan megjelenés, ijesztő hanghordozás, furcsa szagok... Kutyáink is zavarónak találhatnak olyan tulajdonságokat, mozdulatokat, melyek számunkra természetesek. Íme 5 dolog, ami miatt elkerülhetik az embert.











