Honnan tudhatom, hogy itt az idő a búcsúra?

Az állatorvosoknak az is a feladata, hogy segítsenek családoknak, gazdiknak meghozni ezt a nehéz döntést. Nincs tökéletes pillanat ennek a végső döntésnek a meghozatalára, hacsak a házi kedvenc nem igazán szenved – ezt próbálják elsősorban megakadályozni. Leginkább úgy lehet tekinteni, hogy van egy szubjektív időszak, amely órák, napok, hetek vagy hónapok lehetnek, amikor az eutanázia a megfelelő döntés. Ezt megelőzően az állatorvosok megtagadhatják egy kisállat elaltatását, mert még jó az életminősége, de ezen időszak letelte után már az eutanáziát szorgalmazhatják, mert a tartós szenvedés nyilvánvaló. Ebben a szubjektív időszakban azonban a családnak meg kell hoznia a számukra - és lehetőleg a kisállat számára - legmegfelelőbb döntést. Egyes gazdiknak időre van szükségük, hogy megbékéljenek szeretett társuk elvesztésének gondolatával, míg mások meg akarják akadályozni szükségtelen szenvedését.

Minden gazdi más és más, és mindnek vannak saját gondolatai és elképzelései. Az pedig tény, hogy mindenkinél jobban ismeri kedvencét – beleértve az állatorvosát is.

Te is aggódsz kedvenced életminősége miatt? Ez teljesen érthető. Azonban ennek megítélése nem olyan egyszerű, mint sokan gondolják, amikor azt mondják: „ha abbahagyja az evést” vagy „majd csak tudni fogod”. Az alábbiakban megosztunk két olyan értékelő lapot, ami segíthet felmérni a helyzetet vagy nyomonkövetni kedvenced életminőségét: A Szeretet Kedvencünk Életminőség Ellenőrző Skálája és az Életminőség Napló olyan eszközök, amelyek segíthetnek Neked és családodnak. Nyomtasd ki ezeket az oldalakat vagy másold át őket papírra, tartsd jól látható helyen, és a családból lehetőleg többen is töltsétek ki naponta vagy hetente. 
(A cikk végén csatolmányként találhatóak a letölthető adatlapok. - A szerző.)

Életminőség

Valószínűleg a legtöbben hallották már az „életminőség” kifejezést a háziállatorvossal vagy a hozzájuk közelállókkal folytatott beszélgetések során. Nehéz felmérni egy szeretett társ életminőségét, amely szubjektív, és nagymértékben függ a kutya vagy macska betegségének folyamatától, a személyiségüktől és a gazdi személyes meggyőződésétől.

Az emberekhez hasonlóan minden háziállat másként éli meg a testében bekövetkezett változásokat és reagál rájuk. Válaszuk nagymértékben függ az adott betegség stádiumaitól is, így a rendszeres állatorvossal folytatott mélyreható megbeszélések a folyamat fontos részét képezik. Például egy állattulajdonosnak el kell döntenie, hogy elaltatja a pangásos szívelégtelenségben szenvedő Yorkshire Terriert, mielőtt fájdalmas tünetek – például légzési nehézség – jelentkeznének. Ugyanakkor egy idősebb, ízületi gyulladásban szenvedő Labrador Retriever otthon is eléldegélhet még megfelelő fájdalomcsillapítás mellett, akár hosszabb ideig.
Az életminőség megfelelő értékeléséhez azonban fontos megérteni a betegség folyamatát, amelyet kedvenced tapasztal. Valamint figyelembe kell venni az adott egyedre vonatkozó esetleges sajátosságokat is.
 

Egyes weboldalakon a gyakori betegségekkel foglalkozó cikkekből informálódhat a gazdi azokról a konkrét változásokról, amelyekre különböző egészségügyi állapotok esetén számíthat a betegség várható orvosi lefolyására vonatkozóan. (Ezek jellemzően angol nyelvű weboldalak. – A szerző megjegyzése.)

Gondjaid vannak kedvenced életminőségének felmérésével? Segítségért itt nézheted meg Dr. Mary Gardner angol nyelvű videóját.

Fájdalom és szorongás

A fájdalom az egyik legfontosabb téma az állatorvosi hospice ellátásban. Sok szakember úgy gondolja, hogy a húsevő állatok, például a macskák és a kutyák nem „titkolják” fájdalmukat, de nem is zavarja őket annyira a fájdalom, mint az embereket. Ez nagymértékben különbözik a zsákmányállatoktól, például a nyulaktól és a tengerimalacoktól, akiknek el kell rejteniük fájdalmukat, hogy ne támadják meg őket. Ráadásul az állatok nem kötnek érzelmeket a fájdalomhoz, mint az emberek. Eltérően reagálunk például Fluffy kutyus rákdiagnózisára – Fluffy nem tudja, hogy halálos betegsége van, ezért ez minket jobban zavar, mint őt.

Amikor a gazdi az eutanáziát fontolgatja, éppúgy aggódnia kell kedvence szorongása miatt, mint a fájdalma miatt. Sok állatorvos egyetért abban, hogy a szorongás akár rosszabb lehet az állatok számára, mint maga a fájdalom. Gondoljunk csak bele, amikor utoljára jártunk állatorvosnál. Milyen volt a szeretett kisállat viselkedése? Ideges volt a váróban vagy a vizsgálatkor? Elővette az: „Ez szörnyű!” nézést? Most gondoljunk vissza arra, amikor utoljára megsérült, esetleg felsértette a mancsát, vagy meghúzta egy izmát, miután túl gyorsan futott. Sokak beszámolója szerint a kutyájuk sokkal zaklatottabban viselkedik, ha szorong, mint amikor fájdalmai vannak, ami szintén jellemző a haldokló háziállatokra. Például sok végstádiumú, ízületi gyulladásos kutya zihál, járkál, nyüszög és/vagy sír, de ezek a tünetek a szorongás következményei, általában a fájdalom másodlagos hátterében. Ez olyan, mintha az embert egy méh csípné meg, amit nem látott, hogy jobban stresszel azért, mert nem érti a fájdalom eredetét – és így a fájdalom érzése elhúzódik, esetlegesen még rosszabbodik is.

A hormonális ingadozások és egyéb tényezők miatt ezek a szorongásos jelek általában éjszaka csak súlyosbodnak. A kutya ragadozó ösztönei azt üzenik neki, hogy már nincs a tápláléklánc csúcsán. Lefokozták, és ha lefekszik, valaki más vacsorája lesz. A szorongás elleni gyógyszerek néha segíthetnek, de ebben a szakaszban a háziállatok esetében általában közel van a vég.

Túl sokáig várni

Állatorvosok beszámolói alapján gyakran találkoznak egy érdekes tendenciával, amire sokuk nem számított a hospice gyakorlat elején. Szerintük jellemző, hogy minél többször tapasztalják a családok egy kisállat elvesztését, annál hamarabb döntenek az elaltatás mellett. Azok a gazdik, akik először tapasztalják meg kedvencük hanyatlását vagy halálos betegségét, általában a legvégéig kivárnak, hogy meghozzák az eutanáziával kapcsolatos fájdalmas döntést. Félnek attól, hogy túl korán elaltatják kedvencüket, és küzdelem nélkül feladják. Később azonban a legtöbb tulajdonos sajnálja, hogy túl sokáig várt. Visszagondolnak az elmúlt napokra, hetekre vagy hónapokra, és bűntudatot éreznek, amiért kedvencüket számos állatorvosi látogatásnak vagy kellemetlen orvosi eljárásnak tették ki, amelyek nem javítottak az életminőségén. A következő alkalommal már jobban felismerik kedvencük hanyatlását, és nagyobb valószínűséggel döntenek a komolyabb hanyatlás kezdetén, mint a végén.

Mi a helyzet a természetes halállal?

Nos, valóban néhány háziállat békésen elalszik, és magától elmúlik, de az emberekhez hasonlóan ritka az ilyen békés halál. Sok gazdi attól tart, hogy kedvence egyedül megy el, míg mások pont az ellenkezőjétől, hogy végig kell nézniük.
Olykor megkérik az állatorvosukat, hogy segítsenek a családnak kedvencükkel a természetes távozás folyamatában. Különböző okokból ezek a családok ellenzik az eutanáziát. Az orvosok mindent elmagyaráznak, amit csak tudnak, beleértve azt is, hogyan nézhet ki a természetes halál, mennyi ideig tarthat, és mit tapasztalhat kedvencük, de végül szinte minden család megbánja, hogy a természetes halált választotta. A legtöbben utólag így kommentálják: „Bárcsak ne tettem volna ezt. Bárcsak ne kellett volna ennyit szenvednie."

A természetes halált nehéz lehet végignézni, különösen a nem orvosi beállítottságú emberek számára. A legtöbb ember könnyebben el tudja fogadni egy emberi családtag fájdalmát, mint kedvencéét. Bizonyos mértékig enyhülést tudunk hozni egyes embereknek fizikai fájdalmaik vagy rosszullétük közepette azzal, hogy beszélgetünk velük vagy beszélünk hozzájuk. De nem tudunk megnyugtatni egy szenvedő állatot. A családok nehezen dolgozzák fel ezt a bűntudatot, éppen ezért az orvosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a megfelelő időben javasolják az eutanáziát. És a legrosszabb forgatókönyvre is igyekeznek felkészíteni a családot, ha úgy döntenek, hogy várnak. Magától a haláltól valójában nincs mit félni, és ha kedvencünk magától, békében elmúlik, az nem a legrosszabb, ami érheti – hiszen ez gyakran megtörténik a természetben is!

Gondosan mérlegelni a lehetőségeket

Ha a legfontosabb számunkra az utolsó pillanatig várni, hogy végső búcsút vegyünk kedvencünktől, akkor nagy valószínűséggel szembe kell néznünk azzal, hogy stresszel és szenvedéssel teli lesz a távozás számára, amely minden csak nem békés. Éppen ezért a gazdi megbánhatja, hogy túl sokáig várt.
Amennyiben békés, nyugodt, szeretetteljes, családcentrikus, otthoni életvégi élményt szeretne kedvence számára, valószínűleg a kívántnál kicsit hamarabb kell meghoznia a döntést. Ennek a döntésnek nem a már megtörtént szenvedés megszüntetéséről kell szólnia, hanem elsősorban a további és jóval nagyobb szenvedés megelőzéséről. A legfontosabbnak szeretett társunk békés távozása kell legyen, hiszen ők nem érdemlik meg a szenvedést.

Célszerű hát az állatorvosunkkal időben egyeztetni a lehetséges lépéseket és azok időzítését, hogy minden érintett fel tudjon készülni és kedvencünk a számára lehető legnagyobb békében távozhasson a szivárványhídon túlra.

Dr. Dani McVety angol nyelvű videója sok kérdésre választ adhat kedvenceink életvégi tapasztalataival kapcsolatban. A videó itt nézhető meg. 

A cikk alapjául egy amerikai írás szolgált, olyan térségből, ahol kisállatok számára is elérhető a hospice szolgáltatás. Hazánkban az írás létrejöttének idején még tudomásom szerint nincs ilyen elérhető szolgáltatás. Ettől függetlenül a cikkben foglaltak megfontolandó kérdéseket taglalnak minden kisállattartó számára. Az életminőség felmérését segítő dokumentumok pedig – véleményem szerint – kifejezetten hasznosak lehetnek egy ilyen érzékeny időszakban. – A szerző.