Hírek - Címlapon
Idén is szavazhatsz magyar indulókra a Fjällräven Polar kihívásán
2017. november 24., 13:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Embertpróbáló hideg és hóviharok - ugyanakkor az élet nagy kalandját adja azoknak a szerencséseknek a Fjällräven Polar Expedíció, akik bekerülnek a versenybe. Idén is támogathatunk magyar pályázókat a szavazatunkkal.
300 kilométer az akár -30°C-ot elérő jeges hidegben, kutyaszánon utazva. Óriási kihívás, és hatalmas kaland az Északi-sarkvidéken! Az évente megrendezésre kerülő Fjällräven Polar hétköznapi emberek számára biztosítja ezt az élményt a felkészüléstől egészen az expedíció végéig.

Az indulás 2018. április 9-én lesz, és 14-én ér majd véget. A kutyaszános kaland hegyi erdőkön, fagyott tavakon és a kopár tundrán vezet az út - esténként sátrakban, vagy épp a szabad ég alatt alszanak a kiválasztottak. Az utazás a Signaldalen norvég fjordjai szélén kezdődik, és a Jukkasjärvi területén fejeződik be, a svéd Lappföldön.

Idén régiónként két fő indulhat: egyiküket a zsűri választja ki, másikuk pedig a szavazatok alapján kerülhet be. Szavazni egészen december 14-ig lehet az indulókra, akik között számos magyar pályázóval találkozhatunk - ide kattintva láthatók az adatlapjaik, bemutatkozó videóik és a szavazási lehetőség. A legtöbb szavazatot egyébként eddig egy magyar lány gyűjtötte!

Közeleg a hideg: Készítsd fel a kutyaházat!
A gyönyörű vénasszonyok nyara és az enyhe őszi idő alatt nagy valószínűséggel nem az jár a fejünkben, vajon mikor érnek ide a mínuszok. Nincs is ezzel semmi baj, ám az ősz végéhez közeledve már nem szabad sokáig halogatni a télre való felkészülést - kutyáink érdekében!
Mit tegyek, ha kullancsot találtam a kutyámban?
Útmutató az állatorvos ajánlásai szerint.
Őszi túrázás kutyával - erre figyelj!
Talán a legjobb időszak egy hosszabb séta vagy túra számára a kora ősz. Nincs már hőség, és ha szerencsénk van, kellemes napsütés kíséri utunkat. Nem érdemes otthon maradni, vár a természet!
Pulóver, kabát, ruha kutyáknak: Öltöztessük-e kedvencünket?
„Minek kell a kutyára ruha? Van neki szőre…” Hallhattunk már ilyen és ehhez hasonló mondatokat, de gazdiként tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor sokat segíthet egy praktikus ruhadarab. Hogyan és milyet válasszunk?
Őszi kirándulás kutyával – Tippek kezdőknek és haladóknak
Az őszi táj szépsége mindig elbűvöl. Ha kedvencünk társaságában szeretnénk felfedezni a természet csodáit, érdemes alaposan felkészülni. Tanácsaink segítségével még kellemesebb és biztonságosabb lehet a kutyás kirándulás!










