
Így áll a gödöllői kutyastrand
2016. június 22., 13:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Nem csupán kutyastrand lesz, hanem kutyás szabadidőpark! De mikorra várható a nyitás, hogy állnak, és mi is ez a rejtélyes feljelentés?
A tegnapi napon a Facebook oldalunkon megosztottunk egy, a szerkesztőségünkbe érkezett email szövegét, melyben egy rejtélyes szervezet, a Jövő Generációja Egyesület tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy egy feljelentést már megtettek a Gödöllőn készülő kutyastranddal kapcsolatban, és készülnek egy újabbra is. Bejelentették, ha rajtuk múlik, ott bizony nem lesz kutya-pancsolás a nyári kánikulában.
Írtunk választ az úriembernek, akitől a levél érkezett, amíg pedig megérkezik a válasza (arról, hogy tulajdonképpen mi is volt az a kifogásolható dolog, ami miatt feljelentést tett), addig felvettük a kapcsolatot a gödöllői önkormányzattal is. Felhívtuk Szávai Évit, a strand üzemeltetőjét is, mit tud az esetről.
Azok, akik nyomon követik a gödöllői kutyastrand Facebook oldalát, tisztában vannak azzal, hogy a június elejére várt megnyitó csúszik. Ennek oka azonban nem egy feljelentés, hanem egyszerűen az a tény, hogy még az utolsó simításokat végzik a parkon - tudtuk meg Évitől.
“Mivel férjemmel ketten dolgozunk csak a telken, lassabban haladnak a munkálatok. A parkolón és a tó még konfortosabbá tételén dolgozunk és még pár engedély is visszavan. Szeretnénk, ha a megnyitóra minden tökéletes lenne.”

Fotó: Szávai Éva

Fotó: Szávai Éva
A feljelentésről szóló email nem csak nekünk, de Évinek is okozott meglepetést. A levél írója ugyanis azt állítja, ő maga is járt a helyszínen, így találta azokat a bizonyos kifogásolható dolgokat, amik szerinte a lakók és a kirándulók nyugalmát is zavarni fogják majd. Kíváncsian várjuk a válaszát, mik is ezek - már csak azért is, mert egy elkerített, kívülről keveset látszató területről van szó, ami ráadásul zárva van még a munkálatok miatt a látogatók elől. A külvárosi területen ráadásul inkább mezőgazdasági tevékenység folyik, nem kifejezetten kiránduló-környék.
Még több információért a készülő stzrandról olvasd el korábbi cikkünket ide kattintva!
Forrás: kutyabarathelyek.hu
Így alakul a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely nyitvatartása a következő hetekben
Nyitvatartási információk, rendezvények és a belépőjegyek alakulása a nyár utolsó napjaiban – és azon túl.
Életbe lépett a másodfokú hőségriasztás az ország egész területén – figyeljünk oda kutyáink biztonságára!
A júliusi hőségriasztás alatt sajnos több kutya is hőgutát kapott – volt, amelyik életét is vesztette. Legyünk óvatosabbak!
Így nyaralunk kutyával – friss felmérés a hazai gazdik utazási szokásairól
A MOL legfrissebb országos felméréséből* kiderül, hogyan vélekedünk a kiskedvenccel való utazásról!
5 tipp, hogy a kutyás strandolás felhőtlen legyen!
Bár az időjárást befolyásolni nem tudjuk, tehetünk azért, hogy a strandolást ezen kívül semmi ne árnyékolja be. Legyen a kutyabarát strandon eltöltött idő a kutyusnak és a gazdinak is élmény!
Kutyabarát strandok és fürdőhelyek Magyarországon - 2023
Őrült kánikula, forró városok - egyre melegebbek a nyaraink, nem csoda hát, hogy legtöbbünk vízpartra vágyik ilyenkor. Természetesen kutyánk sem maradhat otthon - de hol találhatunk kutyabarát vízpartot?