Játékszabály – Kölyköt a nagyok közé!

Kölyköt a nagyok közé! De vajon miért is? A legtöbb gazdinak szeme fénye az új szerzemény, a kölyök. A legújabb, és legcukibb családtagnak természetesen mindent megenged, óvja még a széltől is. De ez nem feltétlenül helyes. Egyre elterjedtebbek a kisméretű kutyák, akikben óriási károkat tud tenni egy hevesen játszó nagytestű, így jogosan félnek a gazdik. Mégsem megoldás a póráz megfeszítése és a kölyök hisztérikus elrángatása egy kutyatársától. Azzal, hogy kutyát vállalunk, vállaljuk a vele járó felelősséget is, a szocializációját, és ösztönkielégítési igénye, valamint a mozgásigénye kielégítését. A kutyáktól való elcibálás, ugyanazon a biztonságosnak elkönyvelt útvonalon sétáltatás minden nap, és az új ingerek kerülése egyenes úton vezet egy ideggyenge, ijedős, domináns, de amellett bizonytalan négylábúhoz, akivel a séta soha nem lesz öröm. Ha beleesünk a félelem csapdájába, kialakul egy ördögi kör. Kedvencünk támadni fog minden jöttmentre, mi egyre jobban fogunk félni ezektől a szituációktól, amit az eb érez, és ki is használ.

A kölyköt tehát minél előbb kutyák közé kell vinni, rögtön azután, hogy megkapta az oltásait. Ha eleinte nem bízunk a lakótelepi rettegett négylábúakban, esetleg önmagunkban, akkor indítsunk egy kutyaovival vagy -iskolával. Itt felügyelt keretek között van lehetőség a szocializációra, közös játékra és tanulásra. Azonban az iskolában tanultakat nem csak lehet, de kell is alkalmazni a séták alkalmával. Igyekezzünk kiismerni a kutyák gesztusait.

• Ha örömmel és barátsággal közelít az adott négylábú, akkor kedvencünk rövid engedelmes gyakorlat után, miután ránk figyelt, mehet is játszani.
• Ha pórázon van, figyeljük, hogy a gazdája engedi-e közeledni. Abban az esetben, ha igen, mi is engedhetjük a kölyköt, ellenben ha nem szeretné, hogy találkozzanak, akkor mi se erőltessük, haladjunk szépen tovább kiskutyánk figyelmének felkeltésével.
• Ha agresszív kutya jön, semmiképpen ne fussunk el, ne kapjuk fel az ebet, ne feszítsük be a pórázt és cibáljuk el a kölyköt. Az ebek értik a testjeleket. A kölyök hátunk mögé tolásával jelezhetjük a harciasnak, hogy ő nem préda, erős falkavezér biztosítja az életét, és védelmezi a testével. Emellett a kölyök is megérzi, hogy ránk számíthat, ha baj van, mindig hozzánk kell visszatérnie, tőlünk kapja a védelmet, így nem kell félnie. Ezzel a módszerrel könnyen varázsolhatunk nyugodt, magabiztos ebet a piciből.

Akkor is, ha morog! Ne legyen kizáró ok, ha az idegen eb borzolva közelít. Attól még lehet játékos, hogy eleinte bizonytalan. Ha kutyánk épp egy idősebb társa fején, hátán, és egyéb részein ugrál, ne lepődjünk meg, ha az rövidesen rámorog. A kölyök ebből legtöbbször nem ért, folytatja a molesztálást, aminek végeredménye akár egy erősebb, bár sérülést nem okozó harapás is lehet. Ilyenkor ne vigasztaljuk a kicsit, ne kapjuk ölbe, hiszen ő harcolta ki magának, tanul majd az esetből. A felkapás és dicsérgetés, babusgatás felér egy „okos kutyával” a helytelen viselkedésért. Ebből csak azt fogja leszűrni, hogy ő ügyes volt, ezt kell csinálni máskor is, a támadó pedig gonosz, félni kell tőle. Pedig ez nem igaz!

Ugyanúgy, ahogy az étel megszerzésénél és a legjobb alvóhelyek elfoglalásánál, úgy a séta és játék közben is ki kell alakulnia a hierarchiának. Az idősnek felül kell kerekednie a fiatalon, a fiatalnak pedig tanulnia kell tőle, hogy elsajátíthassa a kisebb testbeszédből is érthető jeleket, ezzel elkerülve a konfliktusokat.

Ha nem visszük kutyánkat más ebek közé, az olyan, mintha egy gyereket ketrecben tartanánk. Nem fogja megismerni a kutyás világban jelenlévő álláspontokat, viselkedésformákat és a normát.