Kutyafélelmek – különös esetek

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

Egyre többször keresnek minket azzal, segítsünk egy félős kutyuson. A félelmek sokfélék: közlekedési eszközök hangjától vagy látványától, a közelgő vihar keltette légnyomáskülönbségtől, idegen emberek és állatok közelségétől éppúgy kiváltódhatnak, mint huzattól, a légmozgás keltette függöny meglebbenésétől, egy szél által levegőbe repített zacskótól, ember által magasba emelt tárgytól, mint telefon, seprű, akár magasba tartott kéztől. A fejlődéslélektan azt tanítja, egy ember számára kisgyermekkorban két dolog a legfélelmetesebb: a zuhanás élménye és a váratlan erős hanghatás. A kutyák is hasonlóképp vannak, csak náluk e lista számos elemmel egészülhet ki függően idegrendszeri sajátosságaiktól és a korai szocializációs életszakasz tartalmaitól.

Néhány különleges példa, amivel az elmúlt években találkoztunk: egy terrier-mix kislány azután harapta arcon gazdáját, miután az a kutya reggeli üdvözlése után bement a fürdőszobába borotválkozni és félóra elteltével újra megjelent az ajtóban. Lehet persze tréfálkozni azzal, nem sikerült jól a szakáll, a valóságtól persze ez meglehetősen távol áll. Mi történt? A kutyus gyenge idegrendszere az átlagostól eltérő lefolyású alvási-ébredési periódust és dinamikát határozott meg. Több időre volt szüksége a kutyának, amíg „nappali üzemmódra kapcsol”, amíg beszivárog tudatába a valóság, mint hangok, illatok, látványelemek, történések, akár rövidtávú emlékek. Amíg a gazdi a fürdőben volt, valószínűleg újra álomba szenderült a kutyus és a meglepetés erejével hatott rá, mikor „valaki felzavarva őt nyugalmából” egyszer csak megjelent előtte cirka másfél méterre az ajtóban. Könnyen meglehet, félelmében azt hitte, idegennel áll szemben és a hálóban tudott másik gazdit akarta védeni. Ezek azok, amiket tökéletes pontossággal sajnos soha nem tudunk meg. Hasonló esetben célszerű több oldalról hatni a kutyára: hangosan mondom a nevét, folyamatosan beszélek hozzá, hogy azonosíthassa az ismerős hangot, eközben lehet falatot dobni vagy finoman, lassú mozgással felé nyújtani, hogy bekapcsolódhasson legfőbb érzékszerve, az orra. Tanított kutyánál hasznos lehet egy jól begyakorolt „marad” vagy „fekszik” vezényszót elrikkantani. Kerüljük ilyenkor a gyors, hirtelen mozgást, ahogyan azt is, hogy nekimenjünk tárgyaknak, felborítsunk dolgokat, ugyanis azok is aktiválhatják a kutya támadását. Miért? Ne felejtsük, félelmi helyzetben kiélezettek, felfokozottak érzékeik, nem feltétlen mérlegelik tetteiket, pláne azok alanyaira nézve a következményeket.

Másik eset volt, mikor a negyven kiló csupa izom staffordshire terrier majd’ a világból szaladt ki egy szép tavaszi délelőtt, csak mert rá kellett lépnie egy vadalmafa alatti, lehullott gyümölcsökből képződött ragacsos, darabos „bio-szőnyegre”. A tréner ilyenkor nem hisz a szemének. Jó órányi trükközés és türelem kellett ahhoz, hogy a gazdival le tudjuk nyugtatni a kutyust és meggyőzzük arról, nem törnek a punnyadt kis almácskák az életére. Nála elsődleges volt, hogy minél több és egymástól lehetőleg eltérő taktilis élményt szerezzen. A kutyusnak így kellett feladatoznia, trükköznie betonon, fűben, homokos talajon, ázott földön, fényes padlófelületen és igen… a rettegett almákon is. Hasonló esetben ki lehet egészíteni a ”talaj-sorozatot” fürdőszobaszőnyeggel, műfüves lábtörlővel, magasra egymásra helyezett párnákkal, mélyhűtőből kivett törülközővel, fűthető paplannal – minden olyan felülettel, ami mancsának eltérő érzetet biztosít. E két példa szépen mutatja, bizonyos kutyáknál félelmi agresszióhoz vezet a bizonytalanság, szorongás, pánik és stressz generálta érzelmi többlet-töltet, míg mások „csak” ledermednek, megmakacsolják magukat, nem egyszer egészségük rovására megy a kezeletlen érzelem.

Mivel a cselekvés akkor változik, ha változik az érzelmi állapot, elsőként tehát azt érdemes átformálni. Szép fokozatosan, kellemes élményekkel, azzal, hogy hagyjuk a kutyát tapasztalatot szerezni. Ezalatt azt értjük, hogy nem a nyakörvénél fogva rángatjuk például oda egy felborult kukához, hanem hagyjuk, hogy azt a saját tempója és belátása szerint közelítse meg és győződjön meg arról, nem fenyegeti veszély. Ugyanígy nem dobunk vízbe (mentőmellénnyel sem!) egy szemmel láthatóan víziszonyos kutyát, mondván majd „bekapcsol a reflex”, hanem opció az is, ha a partról végignézni, amint kutyatársai jót mókáznak a habok közt. Reméljük ilyenkor, eljut a következtetéshez: ebből ő sem akar kimaradni. Először a víz közelébe hajítjuk aztán kedvenc játékát, hadd szokja az érzetet, a hangokat, páratartalmat, a víz szagát, utána a sekély, pár centis vízben játszunk vele és csak mindezek után hívjuk lépésről lépésre magunkhoz a hullámok közé.

Félelemoldás esetén elsődleges analizálni, hogy a látott, tapasztalt idegrendszeri gyengeség genetikai alapú vagy a környezeti tényezők hatására szerzett. Ez rögtön von is pár korlátot. Ez utóbbinál mi – erős zanzásítással – megkülönböztetünk átmeneti vagy tartós szerzett ideggyengeséget. Tegyük hozzá, valójában az idegrendszeri gyengeség viselkedésbeli mutatóiról beszélünk. Túl azon persze, hogy tartósan tág pupillák, a környezet folyamatos monitorozása, antalgiás testtartástól független, külső ingerek kiváltotta remegés, indokolatlan zihálás és társai. Soha nem mi szabjuk meg egy viselkedéskorrekciós folyamat idejét, tempóját, intenzitását, hanem a kutya. Figyeljük őt, az elsődleges felmérést és kiértékelést követően nyomon követjük reakcióit: régiek átíródását, újak, nem vártak megjelenését, az előre ki nem számítható helyzetek hatását a közös munkánkra. És ezek tükrében tereljük szőrös barátunkat a nyugalom, a magabiztosság, a kiegyensúlyozottság felé.

Megközelítés kérdése, tulajdonképpen szomorú tényként is felfogható: egy kutya bármitől bármikor képes elkezdeni félni. Éppen ezért mi nem a félelem jelenlétét helyezzük fókuszba, hovatovább „mindegy”, hogy attól pánikol egy kutyus, mert megindult alatta a villamos vagy pont esős időben csukták farkincájára a bejárati kaput és innentől folyton remeg, ha észleli az esőt. De értsük ezt jól. Ezek számunkra a félelem tárgyát jelentik. Minket fenti esetekben mindig a félelem úgymond „motivációja” érdekel. Idegrendszeri eredetű? Ha igen, milyen típusú? Konstellál-e mindez a szocializációs tartalmakkal, fajtaspecifikumokkal? Meddig álltak fenn azon körülmények, amik olyanná tették a kutyust, amilyen a jelenben? Ha korábban dolgozott más kollégával a gazdi, milyen technikák, élmények érték ezalatt a kutyust? Mi a kutyus erőssége? Játék-hajlandóság? Élelemmel való motiválhatóság? Munkamánia? Kiváló mozgás-koordináció nagy mozgásigénnyel? Fajtársi falka-lét? Ha ezeket tudjuk, értjük, akkor van legnagyobb esélyünk arra, hogy a gazdival közösen segítsünk egy lógó orrú vagy épp harcias kutyuson. Ha túl sok félelem van jelen egyszerre és nem genetikai eredetű ideggyengeséggel állunk szemben, az jobbára sosem a félelem tárgyáról szól, hanem a kutyus idegkimerültségéről, meg nem értettségéről, igényeinek és szükségleteinek tartós figyelmen kívül hagyásáról az ember részéről... Sokszor egészen máshonnét jó közelíteni e nehéz sorsú kutyusokhoz. Félelem miatt hívnak és mozgással, kutyabarátokkal, testbeszéddel, a gazdi lelkével foglalkozunk…

Két dolog mindig eszünkbe jut a félelemről. A természet nem véletlenül adta, kvázi a túlélés záloga. Nem szabad félresöpörni. A másik, hogy kötelességünk megengedni. Magunknak, kutyánknak. Jelesül nem türelmetlenséggel, hanem értéssel legjobb közeledni hozzá. Nem „kiirtani” kell, „bátor kutyát csinálni” hanem átírni, csökkenteni, megtanulni átfordítani és megadni kutyatársunknak minden támogatást ahhoz, hogy néha a félelemmel együtt élhessen minél tartalmasabb, csóválósabb életet.

Az alábbi videóban látható kutyus háttértörténete:

A kutyus nagyon fiatalon került végleges gazdijához egy mentés során. Autóval hozták őt a fővárosba, nincs rálátás, hogy korai szocializációs életszakaszában milyen tapasztalatok érték (ennek során). A gazdi viszonylag hamar szembesült vele, kutyusa fél az autótól, nem szívesen száll be és igyekszik kikerülni, ha meglátja a járművet. A gazdi nagyon okosan nem csupán állatorvoshoz, kozmetikushoz, de kirándulni, kalandozni is vitte autóval a kutyusát, hogy ne alakulhasson ki benne a járműhöz kapcsolódóan negatív séma, miszerint azzal csak „rossz” helyekre lehet menni. Olyan is előfordult, hogy a kutyus kedvenc kutyabarátjával való találkozás előtt a háztömb körül tettek egy kört. Ennek ellenére a kicsi ellenszenve nem csökkent és hányóssága is random-jelleggel fel-fellángolt. Mivel a kiskutya nagyon tanulékony és különlegesen szép, bizalmi alapú kötődése van a gazdival, közös megbeszélés után úgy döntöttünk, a pozitív megerősítéses technikák közül az érintőpálcás klikkeres-célkövetéses technikát választjuk a viselkedés és a kutyus érzelmi állapotának megváltoztatásához. (Ennek előzménye volt kapcsolatuk felmérése, optimalizálása után egy kezdő szintű engedelmesség kialakítása és a klikkerezésben való alapszintű jártasság megszerzése.) A videóban a munka kezdeti lépései láthatóak. Az eleinte még korrigálatlan, vélt konfliktus-helyzetre válaszul adott elkerülő magatartás, majd apránként az eredmények. Amint látható, nem volt szerencsénk, eleinte az eső is nehezítette a dolgunk. Legnagyobb meglepetésünkre ez sem adott a kutyusnak kellő motivációt a kocsiba való beszálláshoz. Inkább választotta az esőt, semmint az autó száraz és meleg közegét. Ez egyetlen mutató volt a sok közül, milyen mélyen gyökeredzik a kutyus negatív viszonyulása az autókhoz. Végig azt tartottuk szem előtt, a kutyus a gazdival együttműködve, saját elhatározásából dolgozzon, ne kényszer hatására. Ehhez nyilvánvalóan idő kell, ám egy viselkedésbeli anomália sem egy nap vagy egy hét alatt alakul ki. Lépésről lépésre dolgoztunk, elmélyítve az adott szint eredményeit és biztonság-élményét a kutyus számára, utána tértünk csak a következő fokozat kihívásaira. Szerettük volna a kutyust minél több tapasztalati élményhez juttatni, hogy az autó közelében jó dolgok történnek: lehet a gazdira figyelni, feladatozni, cserébe simit, dicséretet és jutifalatot kapni – mindezt úgy, hogy nem éri őt bántás, hangos hanghatás, fájdalom, rángatás. Sőt, ha van kedve, még kedvenc játékával is lehet mókázni az autó mellett. Minél többször tapasztalja ezt meg a kutyus, annál nagyobb lesz önbizalma az autó közelében és magától jön rá, nincs oka aggodalomra. Mivel a klikker alkalmazásával többszörös erővel lehet megerősíteni a kívánatos viselkedést és tudatállapotot, bevetettük az eszközt. Amikor már a kutyus sok pozitív élményt szerzett az autó közelében, picit hozzászokott a mellette történő teljesítéshez no meg tudta, hogy klikkerezés jön, amit ő nagyon szeret, akkor került csak sor az érintőpálcás klikkerrel való megismerkedésre. Először természetesen otthoni, ingerszegény környezetben. Már csak azért sem siettettük a változást, mert minden deszenzitizáló, azaz ellenérzékenyítő tréning-folyamat alapszabálya, hogy a kutyus ingerküszöbszint-emelkedéséhez idő kell, az azon felüli ingerekre adott válaszreakció megváltoztatásához pedig még több. Ha türelemmel, következetességgel és nyugalommal hagyjuk a kutyát dolgozni, fejlődni, abból mindig jó származik. Így történt ez kis fekete barátunk esetében is. Az élőtréningek meghozták a kívánt eredményt: ott dolgoztunk, ahol a viselkedésprobléma mutatkozott, eleven környezetben, járókelők, más autók és változatos időjárási elemek között – pár hét elteltével a kicsi már farokcsóválva bökdöste nózijával az érintőgömböt közvetlenül az autóhoz érve.