
Kutyahús-kereskedőtől mentett kutyát fogadott örökbe Dél-Korea miniszterelnöke
2017. augusztus 02., 12:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Egy árva kiskutya végre szerető otthonra talált - új gazdija pedig nem más, mint a dél-koreai miniszter!
Tory, a kiskutyus nagyon szerencsés: az állatvédőknek sikerült megmenekíteni őt egy kutyahús-kereskedő karmai közül, ez év júliusában pedig végre szerető gazdira is lelt. A kutyahús ipar egykori áldozata most már büszke jelképévé vált az állatvédelemnek. Üzenete, hogy mindig van remény egy jobb életre, gazdija által még több emberhez eljuthat, hiszen ő nem más, mint Dél-Korea nemrég megválasztott miniszterelnöke, Moon Jae-In.

A 4 éves kis keveréket a CARE nevű szervezet mentette meg egy kutyahúsfarmról két évvel ezelőtt. A kedves kiskutyát azonban nem sikerült örökbe adniuk, ennek oka talán a fekete bundája - sajnos máig előítélettel állnak az emberek a fekete, vagy sötét színű kutyákhoz. Júliusban azonban rámosolygott a szerencse Toryra: nem csak gazdisodott, de ő lett az ország “első kutyája” - ráadásul előtte még soha nem volt mentett, keverék kutyus ezen a “poszton”! Tory nem lesz magányos ezen a fontos hivatalon: az otthonát a 10 éves pungsan kutyával, Maruval, és a szintén mentett cicával, Jjing-jjing-el fogja megosztani.

Sajnos Dél-Koreában nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak az állatok, az állatvédelem nem kap megfelelő figyelmet. Évente többszázezer állat esik áldozatul az erőszaknak, állatkínzásnak. Az új elnök azonban változásokat ígér: kampányokat az állatvédelem megerősítéséért, új kennelek, futtatók építését az állatok számára. Mindezek mellett hatalmas jelentőséggel bír Tory örökbefogadása, hiszen ezzel az ország vezetője mutat példát, helyez hangsúlyt az örökbefogadás fontosságára. Az állatvédők azt is remélik, hogy az elnök lépéseket tesz a kutyahús-kereskedelem teljes felszámolására (bár erre ígéretet még nem tett). Ennek sürgetésére az egész világon kampányolnak az állatvédők, állatbarátok, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Forrás: thedodo.com
Idén is indul a Négylábú szeretetfutár
A Rex Kutyaotthon Alapítvány a karácsony közeledtével idén is meghirdeti Négylábú szeretetfutár elnevezésű kezdeményezését. A program célja, hogy menhelyi állatok melegséget vigyenek a magányosan élő, az ünnepeket egyedül töltő emberek életébe, akik szívesen befogadnának egy négylábú házi kedvencet. Ebben az időszakban az Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a magányosan élőkre és igényeik szerint árva kutyákat és macskákat juttatnak el hozzájuk.
Black Friday másképp - gondolj a fekete kutyákra is!
A Black Friday, ha nem is hivatalosan, de megnyitja a karácsony előtti bevásárló szezont. Óriási leárazások, vásárlásra csábító ajánlatok minden üzletben… vannak azonban, akiknek nagyobb szüksége lenne a figyelmünkre!
Különleges barátság szövődött Mark Wahlberg és egy kóbor kutya között az Artúr, a király forgatásán
A négylábú főszereplő első pillantásra belopta magát a színész szívébe.
Életében először kapott saját játékot a mentett kutya – Boldogsága elragadó!
Szívmelengető videó!
Történelmi bejelentés: végleg betiltják Dél-Koreában a kutyahús fogyasztást
Évente körülbelül egymillió kutya életét veszi el Dél-Koreában a kutyahúsevés ősi szokása. Ennek most vége lehet: az ország kormánya még idén benyújtja a tiltásra irányuló törvényjavaslatát.