
Kutyás hiedelmek, mítoszok
2017. december 01., 06:00
Szerző: B.Zsófi
Kategória: Könnyű
A mai kutyatartást és állatokba vetett szeretetet tanulmányozva eszünkbe sem jutna, hogy a középkorban és a koraújkorban a kutya nem jelentett jót. Féltek tőle, baljós tulajdonságokkal ruházták fel, vagy áldozatnak mutatták be, ha éppen arra volt szükség.
Mind megtanultuk az iskolában az „ebek harmincadjára kerül” hangzatú szólást, de valószínűleg a legtöbben nem gondolkoztunk el az eredetén. Egy visegrádi sírfeltárásnál a régészeknek feltűnt, hogy a megtalált női tetem mellett hat kutya is el lett temetve. A nőt felnégyelték, és egy, a temetőn kívül eső területre temették el. Ezt a büntetést azoknak szabták ki, akik felségárulást, vagy bármilyen uralkodó elleni cselekedetet követtek el. Az elítélt teteméből táplálkozó kutyákat hasonló kegyetlenséggel mészárolták le, mivel a bűnös húsából evő is tisztátalanná vált, egyenlő elbánást érdemelt. A szólást értelmezhetjük tehát úgy is, hogy tisztátalan ebek martalékává vált.

Forrás: rotj.files.wordpress.com
De mi az oka a fekete kutyáktól való félelemnek, miért nem fogadnak örökbe a legtöbben a mai napig fekete négylábút a menhelyekről? Bármilyen kegyetlen is, de őket sokszor áldozatnak szánták. A kincskeresők úgy tartották, hogy a megtalált pénzt csak úgy vehetik ki rejtekéről , ha előtte „ráölnek” egy fekete kutyát. Hasonló volt a helyzet az alvilág kapujánál is. Egyes népi hiedelmek szerint áldozatot kellett bemutatni az alvilág jelképes kapujában álló tündéreknek, hogy bebocsájtást nyerjenek. (Itt is megjelenik a kutya-ördög kapcsolat). Az ebek szemfoga védő szerepet töltött be, főleg gyerekszobákban, vagy nyakláncra erősítve. Egyesek gyógyító hatást is tulajdonítottak neki, így emiatt is gyilkoltak.
A kutya maga lehet az átalakult boszorkány, a babonák szerint emberi tulajdonságokkal rendelkezik, és minden esetben visszaalakul emberi boszorkánnyá. Más esetben a banya négylábúja hátán utazik, rábízza az emberek megrontását, melyet az eb harapással, marással tud véghezvinni. A vallásos hiedelmek szerint a boszorkány az ördöggel köt kapcsolatot, a fekete kutya az ördög, a hitetlenség megtestesülése. Nagyon féltek, és igyekeztek távol maradni tőle a középkori, sőt a koraújkori emberek is.

Forrás: www.hauntedamericatours.com
A magyarok négylábúakkal kapcsolatos hiedelmei szomorúak, rémisztőek, és megbotránkoztatják a mai kutyatartót. Más népeknek léteznek azonban olyan mítoszaik, melyekben pozitív tulajdonságokkal ruházzák fel az ebeket. Talán ezért tart ott a kutyatartás nyugaton, ahol? Lássunk tehát néhány boldogító mendemondát!
A dalmátoknál szerencsés lesz az az ember, aki kutyával találkozik. A négylevelű lóherével nagyjából egyenértékű szerencsét hordoz a fehér agár, melynek fekete pötty van a homlokán. Azt azonban, akit fekete kutya követ, balszerencse fogja üldözni.
Az angolszászok úgy tartják, hogy a kutya karácsony estéjén szerelmet jelez. Az eladósorban lévő lányok összesöprik a szemetet, kiviszik az utcára, és hallgatják, honnan jön a vonyítás, kutyaugatás. A hiedelem szerint abból az irányból fog érkezni a szerelem is.

Forrás: www.moderndogmagazine.com
A kutyáknak az álmokban is nagy szerepe volt. Egyesek azt feltételezték, hogy aki kutyával álmodik, annak bizony alattomos ellenséggel kell majd szembenéznie. Mások szerint az eb jót jelentett, barátságkötést, hűséget. Az ugató kutya azonban megrémítette az embereket. Tartottak ezektől az álmoktól, mert balszerencsével kötötték össze.
Napjainkra talán a fekete kutyás mítoszoknak maradt meg a hatása, bár a babonákkal már nem foglalkozunk, a legtöbben nem is tudjuk, miért tartják kevesebbnek a feketét, mint a fehéret. Hiszen szeretni ő is ugyanúgy tud!
Forrás: kutya.hu, rostae-books.com
Indexkép forrás: pinterest.com
Cikk első megjelenése: 2015. augusztus 31.
Black Friday másképp - gondolj a fekete kutyákra is!
A Black Friday, ha nem is hivatalosan, de megnyitja a karácsony előtti bevásárló szezont. Óriási leárazások, vásárlásra csábító ajánlatok minden üzletben… vannak azonban, akiknek nagyobb szüksége lenne a figyelmünkre!
Hagyjunk égve lámpát kutyánknak a sötétben, ha elmegyünk otthonról?
Kedvenceink jobban látnak a sötétben, mint mi, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy jól is érzik magukat, amikor egyedül kell lenniük napnyugta után. Kapcsoljuk fel nekik a lámpát vagy szükségtelen?
Az űrkutatás négylábú mártírja - Lajka kutya története
A négylábú űrhajós története titkokkal, de még inkább óriási hazugságokkal kísért: hősnek állították be, ám inkább nevezhetnénk mártírnak. Lajka, az utcán kóborló kutya előbb gyepmesteri telepre, onnan a szovjet kiképzőközpontba - hogy aztán 1957. november 3-án a biztos halálba küldjék.
Miért dől nekem a kutyám?
Figyelemre vágyik vagy inkább biztonságos menedéket keres nálunk? Netán aggódnunk kellene amiatt, ha kutyánk nekünk dől? Tudj meg többet e viselkedésről!
Kutyakekszeket és játékokat hagynak a látogatók a 150 éve elhunyt, hős kutya szobránál
Sallie egyszerűen ott volt azok mellett, akiket megszeretett, hűségesen vigyázta álmukat, és a tragédia óráiban sem hagyta el azokat, akik gondoskodtak róla, akik fontosak voltak a számára.