
Megtalálták Mamadou, a vadász által lelőtt kutya testét
2016. szeptember 08., 09:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Az állat tetemét a Duna vizében találták meg.
A Magyarországon kerékpározó francia pár kutyáját Szalkszentmárton mellett lőtte le egy vadász - állítása szerint a fekete kutya éppen egy vadat üldözött, a közelében pedig nem voltak ott a gazdái, ezért döntött az állat lelövése mellett. (Az esetről mi is beszámoltunk, a teljes cikk ide kattintva érhető el.)
Mamadou gazdája az ellentmondásokkal teli nyilatkozatok, hazugságok miatt úgy döntött, visszatér Magyarországra, hogy kiderítse az igazságot, mi is történt pontosan - a rendőrségi nyilatkozatokkal ellentétben a francia pár nem volt messzebb a kutyától a lelövéskor, mint 70 méter. A lövés hallatán odasiettek a helyszínre, ám ekkor már csak azt látták, ahogy a vadász az autója platójára teszi fel a kutya testét.

Fotó: facebook.com
A vadásztársaság elnöke a 444.hu kérdésére elmondta: a hivatásos vadászuk a szabályoknak megfelelően az állat tetemét „elszállította, majd a megfelelő helyen az előírásoknak megfelelően” elhantolta. Azt azonban, hogy ez pontosan mit takar, nem árulta el. A kutya teste nélkül azonban a gazdának nagyon kevés esélye lett volna bármit is bizonyítani.
A kutya utáni kutatás azonban sikeres lett: az Állatvédőrség számol be arról a közösségi oldalán, hogy sikerült megtalálniuk Mamadou testét: a Dunából húzták ki:
"Mamadou testét végre megtaláltuk és most gazdáival együtt sírunk. Rendkívül hálásak, hogy legalább a méltó búcsú lehetőségét megkapják. A francia kerékpárosok kutyáját néhány napja lőtték ki egy turista útvonalon. Mamadou mindössze 2 évet élt...
R.I.P."
Forrás: facebook.com/allatvedorseg
Indexkép forrás: facebook.com
Szeptemberben az erdőben – kezdődik a szarvasbőgés!
Augusztus végétől október közepéig tart a szarvasbőgés. Kutyáink és saját biztonságunk érdekében erdei kirándulásaink alkalmával és az autóutakon is figyeljünk fokozottabban!
Egyre növekszik az aranysakál populáció Magyarországon
Elképesztő mértéket ölt az aranysakál populáció növekedése Magyarországon. Az utolsó ismert egyedet 1942-ben lőtték le, majd évtizedekig kihaltnak hitték a nádi farkast. A délszláv háborút követően egyre északabbra húzódtak a nagyragadozók, azonban mára újra elterjedtek hazánkban.
Patkányvadász kutyák. Elrettentő? Inkább egyedi! Interjú egy szakemberrel.
A kártevőirtás megszokott dolog, ám egyáltalán nem szokványos, ha ez kutyákkal történik.
Megkerestünk egy szakembert, hogy meséljen erről a különleges kutya-gazda munkáról.
Kutyafajták, amikről még nem hallottál - 1. rész
Német juhász, border collie, yorkshire terrier. Őket mindenki ismeri. Most nézzünk olyan fajtákat, amikről jó eséllyel nem is tudtad, hogy léteznek!
Hogyan válasszak olyan játékot a kutyámnak, amilyet ő is szeretni fog?
Gömbölyű, pattogós, csipogós vagy sípolós, rágcsálható… Bármilyen is legyen a kedvenc játékszere, látványára kutyánk tekintete egyből felcsillan. Mire figyeljünk, amikor a megfelelőt keressük?