Mennyire látnak jól a sötétben a kutyák? - Jó tudni!
A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Mennyire látnak jól a sötétben a kutyák?

2024. április 28., 13:00


Szerző: M.Lilla


Kategória: Jó tudni!




Elgondolkodtál már azon, minek köszönhető, hogy kedvenced olyan ügyesen elboldogul az esti sétákon? Vagy amikor sötétedés után kikéredzkedik a kertbe, hogy elvégezze a dolgát, és közben szaglásszon egy kicsit?



 

Azt már tudtuk eddig is, hogy a sötétség nem igazán okoz számukra gondot, már ami a tájékozódást illeti, de mennyivel látnak jobban nálunk, embereknél? A válasz röviden lehetne ennyi: „sokkal”. Sokkal jobban látnak kevesebb fény mellett, és olyan tárgyakat, formákat is ki tudnak venni, amihez nekünk minimum egy jó erős zseblámpára lenne szükségünk.

 

De nézzünk egy kicsit a dolgok mögé: mind az emberek, mind a kutyák szemében megtalálhatóak az ún. csapok és pálcikák. Biológia óráról ismerősek lehetnek e kifejezések, egy picit azért nem árt felfrissíteni a tudást: ezek a különleges fényérzékelő sejtek a szem hátulsó részében található retinában helyezkednek el. Feladatuk: idegi jelekké alakítják a fényt, melyet látunk (akkor is, ha az alig észlelhető). E jelek a szemben lévő receptoroktól a látóidegen át az agyba továbbítódnak, ahol az agykéreg nyakszirti lebenyén lévő látókéregbe érkeznek meg, ahol képpé alakulnak át.

 

 

Félhomályban, hajnalban, alkonyatkor és szürkületben is jobban látnak a kutyák, mint az ember
Félhomályban, hajnalban, alkonyatkor és szürkületben is jobban látnak a kutyák, mint az ember
Fotó: rd.com

 

 

Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített leírás, hiszen a látás egy hihetetlenül összetett, komplex folyamat. Itt most annyit érdemes tudnunk, hogy a csapok a nappali látást segítik, a pálcikák pedig az éjjelit, továbbá a szürke árnyalatainak felismerésében és a mozgás lekövetésében játszanak elengedhetetlen szerepet. Kutatásokból kiderül, hogy a kutya szemében jóval több a pálcikák száma, ezért is látnak jobban kevés fény mellett is.

 

 

Mennyire látnak jól a kutyák a sötétben?

 

Vaksötétben azért ők is nehezebben boldogulnak, itt lép be a képbe páratlan szimatuk és hallásuk, melyre támaszkodhatnak, ha kialszanak a fények. Hajnalban és alkonyatkor, szürkületben viszont sokkal jobban látnak, mint mi: távolabbról is képesek kivenni a formákat és a mozgó dolgokat. Ez több dolognak is köszönhető, mondta el Dr. Katy Nelson, állatorvos a Reader's Digest magazinnak:

 

„A kutyáknak nagyobb a pupillájuk, melyen át több fény jut be a szembe. Emellett szélesebb látómezővel rendelkeznek, mivel két szemük egymástól távolabb ül, mint az embernél. Összehasonlítva: a kutya látómezeje kb. 250 fok, míg a miénk jó esetben 190 fok.”

 

 

Mennyire látnak jól a sötétben a kutyák?
Mennyire látnak jól a sötétben a kutyák?
Fotó: wagwalkingweb.com

 

 

Miért világít a kutya szeme a sötétben?

 

Ha valaha is próbáltunk már napnyugta után fényképet készíteni kedvencünkről, vagy a kertben keresgélve a zseblámpánk belevilágított a szemébe, furcsa izzást vehettünk észre tekintetükben. Ezt a retina mögött található speciáls fényvisszaverő réteg, a tapetum lucidum okozza. A szembe kerülő fény visszaverődik erről a rétegről, így kétszer halad át a retinán. Ily módon a fényérzékelő sejteket nagyjából kétszer annyi fényinger éri – ennek is köszönhető, hogy kedvenceink jobbak látnak a sötétben.

 

Olyan, mint egy aprócska tükör, ezért is világít éjjel a kutyák, macskák szeme, ha fény vetődik rá. Sajnos nekünk nem adatott meg mindez; főként éjszakai életmódot élő állatokra jellemző e különlegesség. Nappali fényben viszont mi állunk nyerésre látás terén. Miért is?

 

A retinában található csapok érzékelik a színt és legjobban jól megvilágított környezetben funkcionálnak. Míg az emberi szemben e receptorok száma 6 millióra tehető, addig a kutyáknál 1.2 millió körül mozog. Vagyis a kutyák látása jóval kevésbé éles erősebb fényviszonyok mellett - ilyenkor pupillájuk nyújt védelmet érzékeny szemüknek.

 

Miért világít a kutya szeme a sötétben?
Miért világít a kutya szeme a sötétben?
Fotó: Getty Images

 

Akár ötször gyengébb is lehet nappali fény mellett a látásuk,  ezt azonban tökéletesen ellensúlyozza kiváló orruk és szaglásuk. > A kutya szaglása

 

Ami még ennél is érdekesebb talán, az az izzás színe, mely a sárga, narancssárga, zöld és kék árnyalataiban tükröződik vissza a kutya szeméről. Befolyásolja a kutya fajtája, szemének és szőrzetének színe, valamint életkora is, hiszen az idő előrehaladtával a csapok és pálcikák száma csökkenhet, és a szemet érintő betegségek is kialakulhatnak (pl. időskori szürkehályog). Ha a kutya bundájában a fehér szín dominál vagy teljesen fehér, illetve kék a szeme, olykor még piros színben is felvillanhat, ha fény éri sötétben.

 

Forrás: southernliving.com
Indexkép forrás: wagwalkingweb.com
Cikk első megjelenése: 2022. augusztus 31.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Vak kutyával az élet - 12 tipp a nyugodt mindennapokhoz Vak kutyával az élet - 12 tipp a nyugodt mindennapokhoz
Megrendítő szembesülni a tudattal, hogy kedvencünk látása romlik, ám a kutyák csodálatosan képesek alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Támogató jelenlétünk átsegíti őket a nehézségeken, kis odafigyeléssel mi is megkönnyíthetjük mindennapjaikat.

Kékesen csillog a kutya szeme – Mire utalhat ez a tünet? Kékesen csillog a kutya szeme – Mire utalhat ez a tünet?
Ahogy öregszik kedvencünk, gyengülhet a látása. Mintha homály fedné szemeit, vagy valami másról van szó?

Felismeri a kutyám a hangomat a telefonban? Felismeri a kutyám a hangomat a telefonban?
Hegyezi a fülét, ahogy meghallja a gazdit a telefonban? Izgatottá válik, és elkezdi keresni, honnan jön a hang? Nyüszög, dünnyög, ugat vagy vonyít, mintha beszélni szeretne? Tényleg felismerné a kutya a jól ismert hangot a vonal másik végén?

Tudtad? A kutyáknál is kialakulhat a stroke Tudtad? A kutyáknál is kialakulhat a stroke
Tisztában vagyunk azzal, milyen súlyos betegségről van szó - következményei egy életen át elkísérhetik az embert. Gazdiként azonban fontos tudnunk, hogy sajnos kedvenceinknél is előfordulhat. Hogyan ismerhetjük fel és mit tehetünk stroke esetén?

Hogyan találnak haza a kutyák? Hogyan találnak haza a kutyák?
Rengeteg megható történetet hallhattunk, olvashattunk elveszett kutyákról, akik dacolva távolsággal, időjárással, megtalálták a hazavezető utat. De hogyan képesek erre? Tényleg olyan jó az irányérzékük, mint nekünk? Vagy egy belső iránytű vezeti őket?

Állatok kedvence a Vauu vitamin

hirdetés (X)

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Hírstart JULIUS-K9 Beagle Club Online Mondial Assistance GesmbH

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube TikTok Kutyabarát hely
5 tünet, ami komoly bajt is jelezhet a kutyánál Hírek - Címlapon
5 tünet, ami komoly bajt is jelezhet a kutyánál
Albínó kutyák - 4 érdekesség a hófehér négylábúakról Hírek - Címlapon
Albínó kutyák - 4 érdekesség a hófehér négylábúakról