Hírek - Címlapon
Mindenkit megölel a menhelyi árva kutya, annyira vágyik a szeretetre
2020. október 23., 08:00
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Ahogy kiengedik a kennelből, első reakciója az, hogy megöleli sétáltatóját. Útja során mindenkit elhalmoz szeretetével, akivel találkozik.
Toro, a kedves keverék egy évvel ezelőtt érkezett a Hempstead-i állatmenhelyre, miután egy elhagyott háznál rátaláltak. Volt gazdái láncra verve hagyták ott, s a szomorú kutya már alig várta, hogy sorsa jobbra forduljon. Az állatmentők sejtései szerint egész életében kinti kutya lehetett, és tudták, hogy időbe fog telni, mire megszokja új környezetét.
„Amikor először belépett a menhelyre, ideges volt és lefagyott. Lassacskán felengedett azon emberek társaságában, akiket megkedvelt, de még ma, egy év elteltével is szorongást kelt benne a menhelyi élet.” – mesélte Melissa Fogarty, a szervezet munkatársa a The Dodo-nak.
Fotó: Instagram/adopt_toro_who_hugs/
Félelmei ellenére ugyanakkor egyvalami hamar kiderült a kutyáról. Szíve majd kicsordul a szeretettől, és már az első napokban különös módon adta tudtára gondozóinak: nagy öleléssel üdvözölte őket.
„Egyike voltam azoknak, akik kivitték sétálni, miután hozzánk került. Szabadon mozoghatott a játszóterünkön, és úgy 15 perc elteltével odajött hozzám, és megölelt. Azóta egyre több barátra tett szert, és mindenkinek ad egy jó nagy ölelést.”
A menhelyen még mindig nehezen találja fel magát. Szorongása ellenére Toro hálás, hogy a magány után biztonságra talált és szeretettel veszik körül. Mindenkit emlékeztet erre, amikor csak lehetősége nyílik rá.
Fotó: Instagram/adopt_toro_who_hugs/
„Ahogy kiengedjük a kennelből, első reakciója az, hogy megöleli sétáltatóját. Útja során mindenkit elhalmoz szeretetével, akivel találkozik.”
Januárban már akadt egy komoly érdeklődője, aki haza is vitte magával, de másfél hét után visszahozta a menhelyre, mert Toro nem felelt meg az elvárásoknak. Hosszú ideje vár már egy türelmes, megértő gazdira, akivel megoszthatja túláradó érzelmeit. Tény, hogy van még mit tanulnia az életről és némi képzés is előnyére válna, de szívesen tanul. Gondozói abban bíznak, hogy rövidesen felkelti valaki figyelmét, aki életre szóló négylábú társat keres magának, és nem riad vissza attól sem, ha eleinte meg kell dolgozni az örömteli hétköznapokért.
Fotó: Instagram/adopt_toro_who_hugs/
Sajnos nem könnyű a középkorú és idősebb kutyák helyzete a menhelyeken, ahol szinte elvesznek a gazdikeresők tengerében. A kennelben várakozva nehezen mutatkozik meg valódi személyiségük, de ugyanolyan hálásak a foglalkozásért, törődésért, mint fiatalabb társaik. Figyeljünk oda rájuk is, ha egy kutya örökbefogadását fontolgatjuk!
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Instagram/adopt_toro_who_hugs/
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.
5 dolog, amit a kutyád szívesen elmondana Neked, ha tehetné
Bárcsak beszélni tudna – kívánjuk nap, mint nap kedvencünkre nézve. Vajon, mi járhat az okos kis buksijában? Mit üzenne nekünk, ha lehetősége adódna rá?
Terápiás hatással bír a simogatás a menhelyi kutyákra
Számos előnnyel jár, ha a menhelyen élő kutyák kedves önkéntesek társaságában tölthetnek el némi időt, és ezalatt annyi simogatást kapnak, amennyit csak szeretnének.
Kutya-érzelmek: Féltékenységről, szeretetről, és hogy miért is fontos tudnunk róluk
Gondoltad volna, hogy a kutyák ugyanolyan mélyen élik meg az érzelmeket, mint mi, bár azokat a fajukra jellemző módon fejezik ki?










