A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Napokig várt a kórház előtt a hűséges kutya, hogy újra láthassa gazdáját

2022. március 04., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Könnyű




„Csodálatos, mi mindenre képesek értünk a kutyák!”



A végtelenségig ragaszkodnak ahhoz az emberhez, akit megszerettek, aki gondjukat viselte – még a legnehezebb életkörülmények között is. Moises, a fekete keverék és gazdája évekkel ezelőtt Kolumbia utcáira kényszerültek, sokszor napi betevőjük is alig akad. Mindez még szorosabbá kovácsolta kapcsolatukat, hiszen csak egymásra számíthatnak.

 

Nemrég azonban Adolfo megbetegedett, és kórházba szállították tüdőgyulladás gyanújával. Kedvence is szeretett volna vele tartani, ám nem engedték be, ezért letelepedett a bejárat közelében lévő sarokban, és úgy döntött, ott várja meg gazdáját. Szerény holmijuk mindössze egy pokróc, egy kisebb táskányi ruha és Moises tálkája volt, amit egy percig sem hagyott volna magára. Türelmesen őrizte, a hideg éjszakákon összegömbölyödve takaróján.

 

 

A kórház előtt kuporgott a pokrócon a kutya, míg beteg gazdájára várt
A kórház előtt kuporgott a pokrócon a kutya, míg beteg gazdájára várt
Fotó: Sammy Quiceno

 

 

A hűséges kutya látványa meghatotta egy arra járó állatbarát szívét, és úgy érezte, segítenie kell rajta:

 

„Több mint két napon át várta, hogy visszatérjen gazdája, akit a sürgősségi osztályra vittek be. Ott feküdt egymagában, vigyázott dolgaikra. Csodálatos, mi mindenre képesek értünk a kutyák!” - mesélte a hölgy, Sammy Quiceno.

 

Hogy könnyebbé tegye a várakozás idejét, hazavitte magával a négylábút, hogy otthonában, biztonságban tölthesse napjait, míg kiengedik a bácsit. Moises még házon belül sem hagyta magára a táskát – az egyetlen tárgyat, ami szeretett gazdájához fűzte. Megható volt, mennyire hiányzott neki, de szerencsére nem is kellett olyan sokat várni a nagy találkozásra.

 

 

A hölgy, aki befogadta a kutyát - Úton a gazdihoz
A hölgy, aki befogadta a kutyát - Úton a gazdihoz
Fotó: Instagram/@sammy.quiceno

 

 

Amikor a kórház személyzete értesült a hűséges kutyáról, úgy döntöttek, ez alkalommal kivételt tesznek, és a „Kisállat nem hozható be” szabályt félretéve, megengedték, hogy Moises meglátogassa beteg gazdáját. Határtalan örömük mindenkinek megmelengette a szívét:

 

„Adolfo ma újra megölelhette kedvencét, akivel az elmúlt 5 évben minden pillanatot együtt töltött. Hatalmas boldogság ez számomra is, annyira varázslatos az a szeretet, ami kettejük között van” - mondta el Moises befogadója. 

 

Az alábbi videóban 0.50 másoderctől látható a nagy találkozás. Megtekinthető Instagram-on is ITT (Technikai okok miatt a beágyazás szünetel)

 

 

 

 

Bár még gyógyulnia kell, a kórház egyik dolgozója örömmel jelentette ki, hogy gazdi és kedvence is a legjobb kezekben vannak most. Amíg újra együtt lehetnek, a fekete szépségnek sem kell egyedül kucorodnia a betonon. Ehelyett nyugalomban, gondoskodó környezetben pihenhet, míg vár:

 

„Reméljük, Adolfo hamar felépül, és még sokáig élhetnek együtt. Mi addig is vigyázunk Moises-re!”

Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Sammy Quiceno

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Elő a kamerával! 5 tipp az imádnivaló kutyafotókért Elő a kamerával! 5 tipp az imádnivaló kutyafotókért
Csillogó tekintet, pajkos fülek, imádnivaló mosoly a pofiján - ugye milyen jó lenne megörökíteni egy csodás fényképen? Néha nem is olyan egyszerű, de egy kis kreativitással már készülhetnek is a szuper fotók kedvencedről!

Megmentette idős gazdiját a frissen örökbefogadott kutya - „Ő a mi hősünk” Megmentette idős gazdiját a frissen örökbefogadott kutya - „Ő a mi hősünk”
Ruby azonnal segítséget hívott, mikor gazdija eszméletét vesztette, és beleesett az árokba. Nélküle "ki tudja, mennyi ideig lettem volna odalent anélkül, hogy bárki a keresésemre indult volna."

10 dolog, amit a kutyák nem szeretnek – mi emberek mégis csináljuk 10 dolog, amit a kutyák nem szeretnek – mi emberek mégis csináljuk
Vannak azonban a szeretetnek olyan kifejezési módjai, ami emberek között rendben van, a kutyák viszont nem szeretik, de a gazdájuk iránti odaadásból mégis eltűrik. Aztán olykor, ha túlmegyünk egy ponton, akkor bizony odakapnak. Sok ember pedig ilyenkor meglepődik és nem is érti, hogy miért történt a baleset. Rosszabb esetben pedig a kutyát hibáztatják. Nézzünk meg néhány ilyet.

Halott gazdája testét őrizte a romok alól kimentett kutya Törökországban Halott gazdája testét őrizte a romok alól kimentett kutya Törökországban
Csodával határos módon találtak rá arra a kutyusra is, aki 6 napot töltött a romok alatt, amikor az egyik rengés során a ház maga alá temette a benne lakókkal együtt. A hűséges négylábú elhunyt gazdája testét őrizte, meg sem próbált kiszabadulni mellőle. Az őket megtaláló csapatnak komoly erőfeszítésébe került, hogy rávegye a négylábút, hogy elmozduljon szeretett embere mellől. Az esetről Csenay Tekinbas, a helyi Haytap állatvédő csoport képviselője számolt be.

Megható videón a segítőkutya, aki újra és újra megmenti súlyos beteg gazdija életét Megható videón a segítőkutya, aki újra és újra megmenti súlyos beteg gazdija életét
"Tudja, hogy nem mehet fel a konyhapultra, mégis megszegte ezt a szabályt értem, hogy a kezembe adhassa a gyógyszeremet, mielőtt elájultam volna."

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

EB OVO Közhasznú Egyesület MTI Mondial Assistance GesmbH Egyedi kutyás ajándéktárgyak

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
A kutyatréner kulisszái mögött – Ezért kérünk későn segítséget… Hírek - Címlapon
A kutyatréner kulisszái mögött – Ezért kérünk későn segítséget…
Több mint egy tonna adományt sikerült kijuttatni az ukrajnai állatmenhelyeknek Hírek - Címlapon
Több mint egy tonna adományt sikerült kijuttatni az ukrajnai állatmenhelyeknek