Hírek - Címlapon
"Nemet mondunk a vadászatra!" - Több ezren tüntettek az állatok, különösen a galgok jogai mellett Spanyolországban
2023. március 08., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Állatvédelem
Még a kutyák is büszkén hirdették feliratos tábláikkal, hogy kiállnak a galgok mellett, akik oly sokat szenvednek az emberi kapzsiság miatt.
Egy hónappal ezelőtt állatbarátok, állatmentők és állatjogi aktivisták tömegei léptek fel együttesen Spanyolországban, hogy kiálljanak a védtelenek mellett. Meggyőződésük, hogy a jelenleg hatályban lévő állatvédelmi törvényt módosítani kell, hiszen éppen azokat felejtették ki belőle, akiket nap, mint nap kizsákmányolnak a lelketlen emberek. Igen, a vadászkutyákról van szó - ők a spanyol tradíciók négylábú áldozatai, a galgok.
Fotó: Instagram/StinkEye_Photography/
A demonstráció több állatjogi csoport közös kezdeményezéseként indult el, és rengetegen csatlakoztak hozzájuk. Talán nem is számítottak arra, milyen sokaknak szívügye ez, mígnem 2023. február 5-én több ezren jelentek meg a kijelölt ponton, hogy aztán együtt vonuljanak fel Madrid utcáin, hangot adva a hangtalanoknak.
Fotó: Instagram/StinkEye_Photography/
Nemcsak az a céljuk, hogy az állatok erősebb védelmet kapjanak, hanem azt is szeretnék elérni, hogy kibővítsék a törvényt, és 20 év után végre belekerüljenek a mindennapos szenvedések alanyai, vagyis a vadászatra használt kutyák is. Legtöbbjüket borzasztó körülmények között tartják, éheztetik és verik őket, hogy minél gyorsabban fussanak a nyúl után.
Sok kutya viselt feliratos táblát a tüntetésen
Fotó: Instagram/StinkEye_Photography/
A vadászok számára ezek a kutyák csupán használati tárgyak, semmilyen értékkel nem bírnak; ha megsérülnek vagy lebetegszenek, szó nélkül kidobják őket a semmi közepén, vagy kíméletlenül elpusztítják.
Amióta csak híre ment, hogyan bánnak e szerencsétlen kutyákkal, helyzetük egyre nagyobb figyelmet kap világszerte, és évek óta több állatvédő szervezet is kétségbeesetten küzd azért, hogy megbüntessék az elkövetőket, illetve végleg beszüntessék a kegyetlen ipart.
Fotó: Instagram/StinkEye_Photography/
Idén februárban a tüntetők Madrid főterén gyűltek össze, ahonnan a Képviselőház (a spanyol törvényhozás alsó háza) elé vonultak. Hatalmas molinókat és táblákat cipeltek magukkal, még a kutyusok közül is többen viseltek egy-egy darab kartonpapírt „No a la Caza” felirattal. Gazdáikkal együtt büszkén hirdették, hogy ők is nemet mondanak a vadászatra.
Mentett keverékek és gazdáik is szimpatizálnak a galgokkal
Fotó: Instagram/StinkEye_Photography/
A spanyol kormány már korábban is ígéretet tett arra, hogy szigorítani fog az állatvédelmi törvényen, ám a folyamat rettentően lassan halad. Ezt szeretnék felgyorsítani a galgók támogatói:
- egyfelől ismerjék el a döntéshozók, hogy ezen ebek is élőlények, akiknek joguk van a minőségi, bántalmazástól mentes élethez,
- másfelől igenis tartassák be az emberekkel a törvényt, aki pedig megszegi, nyerje el méltó büntetését.
Fotó: Instagram/StinkEye_Photography/
A madridi tüntetés csupán egyik példája annak a világszerte egyre erősödő elképzelésnek, hogy az állatokat is jogok illetik meg. Hiszen élőlényekről beszélünk, akik éreznek; érzik a fizikai fájdalmat, van lelkük, tudnak szeretni és együtt érezni – nemcsak társaikkal, hanem velünk, emberekkel is. Felelősek vagyunk értük, és a mi feladatunk, hogy oly módon gondoskodjunk róluk, ahogy megérdemlik, bánjunk velük kedvességgel, szeretettel és tisztelettel.
Forrás: boredpanda.com
Indexkép forrás: Instagram/StinkEye_Photography/
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
Folytatódik az állatvédő civil szervezetek támogatása: újabb 1 milliárd forintos pályázat jelent meg
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek számára szóló, második alkalommal meghirdetett, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat.
Miért szeretik olyan nagyon a kutyák a különféle hangokat adó, sípolós, csipogós játékokat?
Elég egyetlen csippanás, és kedvencünk teljesen odáig lesz a játéktól? Vajon mi lehet a titka?
Elindul Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramja
Az Ösztöndíjprogram 2025. január 5-én indul, és január 26-ig lehet jelentkezni. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával 2026-ban elindítja Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramját, amelynek keretében 40 résztvevő teljes tandíjtámogatásban részesül az Akela Kutyás Sport Egyesület hivatalos felnőttképzésein. Az ösztöndíj célja, hogy a mindennapi állatvédelmi munkában részt vevők – állatvédelmi szervezeteknél, állatotthonokban és ebrendészeti telepeken dolgozók vagy rendszeresen önkénteskedők – számára elérhetővé tegye a magas színvonalú hivatalos felnőttképzéseket, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e felsőfokú végzettséggel. A program keretében az Alapítvány összesen 40 fő képzési költségét vállalja át teljes mértékben, önrész nélkül. A pályázatok elbírálásakor az Alapítvány a szakmai szempontok mellett figyelembe veszi a regionalitást is, annak érdekében, hogy az ösztöndíjak országosan arányosan kerüljenek kiosztásra. A képzések jelentős részben online formában valósulnak meg, ugyanakkor egy-két napos budapesti gyakorlati alkalmakat is tartalmaznak.
Elveszett a kutyám a tűzijátékok alatt! Mit tegyek?
Hiába vigyáztál rá, vagy éppen ennek hiánya miatt szilveszter este a petárdáktól és tűzijátékoktól a kutyád vagy a cicád megijedt és világgá szaladt? Most nem tudod, mit tegyél? A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet csapata 11 éve szervezi meg a szilveszterkor elszökő állatok hazajuttatását, így segítenek ebben is!










