A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Segítséget kérnek a terápiás kutyások: súlyos fogyatékossággal élő gyerekeknek szeretnének nyári tábort szervezni

2022. március 11., 13:45


Szerző: S.Zs.


Kategória: Közérdekű




Fantasztikus munkát végeznek nap, mint nap önzetlenül: sérült, fogyatékossággal élő, vagy épp pszichés fejlődési zavarral küzdő gyerekeknek személyiségüket, képességeiket fejleszteni. A tanító-, fejlesztő csapatban nem csak kétlábúak dolgoznak: a segítség négy lábon is érkezik! Most pedig ők, a terápiás kutyák és vezetőik kérik a mi segítségünket: egy olyan pályázaton indultak, aminek segítségével súlyosan halmozottan fogyatékossággal élő gyerekek számára szervezhetnének nyári tábort, felejthetetlen élményekkel gazdagítva a gyerekek nyári szünetét.



 

Az Aktív Mancsok Segítőkutyás Egyesület és a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI közösen pályáztak idén a Richter Anna Díjra. A pályázat során négy kategóriában versengenek a résztvevő csapatok: a zsűri által kiválasztott, valamint a közönségszavazáson legtöbb szavazatot kapott pályázatok egyenként négymillió forint díjazásban részesülnek - az összeget a pályázatban leírt projektjükre fordíthatják. 

 

 

Kutyajó Móka című projektjével indul a pályázaton az Aktív Mancsok Segítőkutyás Egyesület és a Dr. Illyés Sándor EGYMI. Projektjükben több célt is megfogalmaztak:

 

  • érzékenyítő program és előadások keretében ismertetnék meg a pedagógusokat az állatasszisztált terápiával, valamint
  • kutyás nyári tábort szerveznének sajátos nevelési igényű (SNI) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) diákok számára.

 

A pályázathoz egy kisfilmet is készített a csapat, melyben bemutatják munkájukat - a videó írásunk végén megtekinthető. 

 

 


 

A Kutyajó Móka projekt már egészen a döntőig eljutott, most azonban a mi segítségünkre is szükségük van: igyekeznek minél több szavazatot összegyűjteni a közönségszavazáson, hogy esélyük legyen elnyerni a 4 millió forint díjat. Szavazni ide kattintva, e-mail cím megadásával lehet március 13-ig.

 

Fontos: a szavazás leadása után a megadott email címre küldenek egy linket, amire rákattintva megerősíthető a leadott a szavazás.  Ezt a lépést kihagyva a szavazás érvénytelen lesz.

 


 

 

Miért fontos a Kutyajó Móka projekt?

  • Jelenleg Békés megyében NINCS olyan nyári tábort szervező egyesület/alapítvány/intézmény, stb. akik kifejezetten az SNI-s és HHH-s gyermekekre orientálódnak. Ők az a célcsoport, akiknek a legszükségesebb lenne nyári mókás programokat biztosítani, sok gyermek olyan szociális környezetből származik, ahol ezeknek a táboroknak a költségei nem megengedhető a családok számára.  
  • A megyében az állatasszisztált terápia mint terápiás folyamat kevés intézmény számára ismert, pedig ha betekintést nyernének, meggyőződhetnének hatékonyságáról. Ezáltal több pedagógus munkatárs lenne nyitott a kutyával asszisztált oktatási tevékenységekre.

 

 

A kutya puszta jelenléte is képes fejlődést eredményezni a gyerekeknél
A kutya puszta jelenléte is képes fejlődést eredményezni a gyerekeknél
Fotó forrása: Gulyás Bianka

 

 

“Gyógypedagógusként fontosnak tartom, hogy mindig vigyen magával valami új tudást/pozitív tapasztalatot a gyermek. Legyen ez egy tanítási nap/óra, vagy egy gyerektábor, de mindig gazdagodjon az elméje és lelke. A tábor fő célja, hogy a gyermekek „elkutyuljanak”…  - emelte ki Gulyás Bianka, a gyógypedagógus, habilitációs kutyakiképző, kutyás terapeuta. - Azaz, ismerjék meg a segítő kutyákat, és azok sokszínűségét. Legyenek felelős állattartók, tudjanak a kutyával is dolgozni, feladatot elvégezni. De legfőképp: szerezzenek sok barátot a táborban és érezzék jól magukat.”

 

 

Segítsünk egy szavazattal a terápiás kutyáknak és vezetőiknek, hogy megvalósíthassák projektjüket, ezáltal segítve a súlyos fogyatékossággal élő gyerekeket!

 

 

 

 


Cikk első megjelenése: 2022. március 07.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Állat-asszisztált foglalkozások indulnak országszerte hátrányos helyzetű gyermekeknek Állat-asszisztált foglalkozások indulnak országszerte hátrányos helyzetű gyermekeknek
Év végéig 10 vármegyében, 33 intézményben lesznek kutyás érzékenyítő foglalkozások.

A vonatozó kutyus mindenkinek mosolyt csal az arcára A vonatozó kutyus mindenkinek mosolyt csal az arcára
Hála a tündéri kutyusnak mindenkinek jobb kedvvel folytatódik a napja, aki összefut vele munkába vagy épp hazafelé menet a vonaton. Lássuk be! Minden járatra kellene egy ilyen csodás hangulat-felelős!

Négylábú tanársegédek segítik a gyerekeket a tanulásban egy debreceni iskolában Négylábú tanársegédek segítik a gyerekeket a tanulásban egy debreceni iskolában
Különleges tanársegédek vesznek részt egy debreceni iskola matematika és testnevelés óráin: a kutyák segítik a gyerekeket a tanulásban, koncentrációban és motivációt adnak a tanórán.

Hazai összefogás a terápiás kutyákért Hazai összefogás a terápiás kutyákért
Magyarország legismertebb énekesei, paralimpikon, színész, digitális tartalomkészítő, és a magyar gasztro szcéna meghatározó szereplői fogtak össze a Kutyával az Emberért Alapítvány megsegítésére.

Az állatok védelmével is tehetünk a lelki egyensúlyért Az állatok védelmével is tehetünk a lelki egyensúlyért
A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre ifjúsági centrum Alapítvány, amely 2020 nyarán került bejegyzésre. Az alapítvány célja egy olyan ifjúsági centrum megnyitása, ahol gyerekeknek/fiataloknak állat-asszisztált foglalkozásokkal segítik a tanulásban, a lelki kiegyensúlyozottság elérését.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Egyedi kutyás ajándéktárgyak Brimo partysátor Praktiker Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Bizonyították: Egy kutya kedvessége valóban gyógyító hatással bír a lélekre Hírek - Címlapon
Bizonyították: Egy kutya kedvessége valóban gyógyító hatással bír a lélekre
"15 éves lettem!" – Így örült születésnapi tortájának a csivava Hírek - Címlapon
"15 éves lettem!" – Így örült születésnapi tortájának a csivava