Szeretet egy ölelésben - Különleges tetoválás őrzi elhunyt kutyája emlékét

Egy kutya barátsága csodálatos ajándék lehet, ha készen állunk rá, hogy elfogadjuk, és beengedjük szívünkbe. Hat évvel ezelőtt Sebastian, a kedves keverék kopogtatott Anna szívének kapuján, felajánlva életre szóló szeretetét - a fiatal hölgy pedig igent mondott rá. Elválaszthatatlan társak voltak, igazi jóban-rosszban kötelék volt kettejüké:

„Különleges volt a számomra, a legjobb barátok lehettünk mi ketten" - mesélte a lány egy interjúban.

Az egyik ilyen különleges mozzanat, mellyel kifejezte gazdija iránti érzéseit Sebastian, a következőképp festett: odakucorodott mellé, nóziját belefúrta tenyerébe, két kis mancsával pedig átfogta a lány karját.

Ez a gesztus csak az övék volt, és a kis keverék mindig tudta, mikor van rá gazdijának a legnagyobb szüksége. Ám egyszer eljött a nap, amikor el kellett engednie kedvencét.

Anna szíve darabjaira hullott. Hónapokon át nehezére esett elfogadni, hogy Sebastian átkelt a Szivárványhídon, és többé már sohasem ölelhetik meg egymást. Ám egy szép napon merész ötlete támadt, mellyel méltó módon őrizheti meg kutyája emlékét:

„Olyasmire gondoltam, ami mindig velem van, bármi történjék is. Egy tetoválás? Tökéletes megoldásnak tűnt!”

Egyértelmű volt, hogy a tinta Sebastiant fogja ábrázolni, méghozzá abban a pozícióban, amely a kettejük közötti szeretet jelképévé vált az évek során. Ahogy élete során egy öleléssel adta tudtára gazdijának, hogy mindig számíthat rá, csodálatos lelke most már a karjára tetovált kutyaorr és két mancs formájában teszi ezt:.

„Ha lenézek a karomra, úgy érzem, mintha ott lenne ő is, és megölelne. Ez segít elviselni a hiányát.”

Bár négylábú barátja már az örök vadászmezőkön szaladgál, ma is mosolyt csal Anna arcára, akárhányszor ránéz karjára, vagy megérinti a rajzot. Megtört szíve nyugalomra lel, hacsak egy pillanatra is, hiszen Sebastian vele van, ahogy a múltban tette.

Történetük sorstársaikhoz eljutott a közösségi oldalakon keresztül, és nagyon sok gyászoló gazdi merített erőt belőle. Rengetegen meghatódtak képeik láttán, dicsérő szavakkal illették és jókívánságokkal árasztottak el a lányt. Megosztották saját történetüket, és azt is, milyen egyedi megoldásokkal állítottak emléket szeretett kedvencüknek:

„Még olyan kutyusokról is kaptam fotókat, akik nagyon hasonlítottak rá, én pedig mindegyikükben őt látom. Szeretek úgy gondolni rá, mintha ezen alkalmakkor egy kicsit ő is ott lenne, és azt üzenné nekem: Szia, Anyu!”

A búcsú mindig fájdalmas, időbe telik, mire békére lel a megsebzett szív. Egy dolog azonban bizonyos: Sebastian ölelése tovább él.