
Tanulás és alvás - kutyáinknál is van összefüggés?
2017. március 01., 12:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Jó tudni!
A kutyák alvás alatti agytevékenységét vizsgálva egy magyar tudóscsoport kimutatta, hogy a tanulás jelentősen befolyásolja az azt követő alvás alatt a kutyák agytevékenységét.
A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közös kutatását bemutató cikk a Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg.
A szakemberek közlemúltban kezdték meg annak vizsgálatát, hogy mi történik a kutyák fejében, miközben alszanak. Az általuk nemrégiben kifejlesztett (humán gyógyászatból és kutatásból átvett) technológiának köszönhetően lehetővé vált nem invazív módszerekkel megfigyelni a kutyák alvás alatti agytevékenységét. Az ilyen módon rögzített agyhullámokból megtudható, hogy a kutyák feldolgozzák-e, és ha igen hogyan, azokat az élményeket, amelyek közvetlenül alvás előtt érik őket.
"Eredményeink bebizonyították, hogy új vezényszavak tanulása után a kutyák alvás alatti EEG spektruma megváltozik (ebben az esetben a kutyáknak az ül és fekszik akciókhoz kellett angol vezényszavakat társítaniuk a már ismert magyar vezényszavak helyett)" - idézte Kis Annát, a tanulmány első szerzőjét az ELTE MTI-hez kedden eljuttatott közleménye.
"Pontosabban szólva ez azt jelenti, hogy a non-REM alvás (amelyet gyakran hívunk mélyalvásnak) alatt megnőtt a delta aktivitás (a lassú agyhullámok aránya), és csökkent az alfa aktivitás (a gyors agyhullámok aránya)" - tette hozzá Bódizs Róbert alváskutató.

Fotó: 7-themes.com
Ez arra utal, hogy a tanulást követően mélyebben alszanak a kutyák, ez az eredmény párhuzamba állítható mindazzal, amit az emberek esetén az alvásról és a tanulásról tudni lehet. Már korábban is számos kutya-ember párhuzam volt ismert a viselkedés szintjén, hiszen több mint egy évtized kutatásai támasztják alá, hogy a kutyák sok tekintetben humán-analóg szociális és kognitív képességekkel rendelkeznek.
Először nyert bizonyítást, hogy ezek a párhuzamok a memóriakonszolidáció és az alvás alatti agytevékenység szintén léteznek.
A szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy nemcsak hogy megváltozott a kutyák agytevékenysége a tanulást követően, de az egyes egyedek EEG spektruma összefüggésben állt azzal, hogy alvás után mennyire emlékeztek a tanultakra. "A tanulás nagyon fontos része a kutyák életének, és tudjuk, hogy a kutyák nagyon sikeresen tanulnak akár az emberek utánzásáról, akár új szóbeli utasítások elsajátításáról van szó" - mondta Gácsi Márta etológus, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.

Fotó: sheknows.com
Jelen eredmények arra utalnak, hogy a kutyák esetében is van tényleges kapcsolat a tanulás és az alvás között. Ez természetesen nagyon fontos a munkakutyák képzése szempontjából és minden olyan gazdának, aki tanítani akarja a kutyáját.
A kutatók megjegyezték, hogy ezek pusztán az első eredmények ezen a területen, valószínűsíthető hogy a különböző tanulási helyzetek és az ezekhez tartozó memóriakonszolidáció, más és más módon áll kapcsolatban az alvással.
Forrás: MTI
Indexkép forrás: 7-themes.com
Miért szeretik a kutyák a macskakakit?
Csóválva közelít, csak úgy süt róla a lelkesedés: szeretne adni egy puszit vagy legalább megnyalni a gazdi kezét. Valami apróság virít a bajszán... csak nem kaki? Netán macskaalom? Már megint?
Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül!
Te is elgondolkodtál már azon, mi lenne, ha kedvenced elmesélhetné, mit érez? Az alábbi jelek segítségével megtudhatod a választ az egyik legfontosabb kérdésre is: boldog-e a kutyád?
Bizalom – 6 jel, hogy a kutyád az életét is Rád bízná
A kötelék gazdi és kutyája között hihetetlenül erőteljessé válhat, értéke számokban nem mérhető. Egymás iránti szeretet, megbecsülés, de mindenek felett bizalom, amin alapszik. Milyen jelekből tudhatod, hogy kedvenced bízik benned?
Miért csikorgatja a kutya a fogait?
Szokatlan és meglepő, de kedvenceinknél is előfordulhat: a fogcsikorgatás. Mi okozza, mire utalhat, és mit tegyünk, ha észleljük kutyánknál?
Életében először alhatott ágyban a mentett kutya - egyszerűen imádnivaló!
A boldogsághoz kevés is elég: csend, nyugalom és egy puha ágyikó egy biztonságos helyen.