
Több mint 120 ezer gyerek vesz részt a hétfőn induló Állatvédelmi témahéten
2022. december 05., 11:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Rendkívül nagy érdeklődés mellett, több mint 120 ezer gyerek részvételével indul hétfőn az Állatvédelmi témahét, amelynek fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter - közölte a tárca az MTI-vel vasárnap.
Kiemelték, hogy a december 5. és 9. között online, illetve külső helyszíneken is megvalósuló program egy egyedülálló közoktatási kezdeményezés, hiszen eddig nem volt olyan országos, egy hetet felölelő program, melyben nagy hangsúlyt fektettek az állatokkal való helyes bánásmódra és a fenntartható állatvédelemre.
A pedagógusok és civil szervezetek részvételével az oktatás az óvodás, általános iskolás és középiskolás korosztály szemléletformálására fókuszál.
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos a közleményben kiemelte, hogy a felelős állattartásra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, hiszen a ma generációja a jövő állattartója.
A Magyar Állatkertek Szövetsége és az Országos Rendőr-főkapitányság közreműködésével az online oktatás mellett a gyermekek számos izgalmas külső tevékenységen is részt vehetnek, de a kutyasétáltatás és menhelylátogatás is része a programnak - írták.
Az Állatvédelmi témahét Ovádi Péter kormánybiztos köszöntőjével indul, amely megtekinthető a témahét közösségi oldalán.
Forrás: MTI
Indexkép forrás: Unsplash - Helena Lopes
Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül!
Te is elgondolkodtál már azon, mi lenne, ha kedvenced elmesélhetné, mit érez? Az alábbi jelek segítségével megtudhatod a választ az egyik legfontosabb kérdésre is: boldog-e a kutyád?
Szocializáció kölyökkorban – 5 dolog, amiért nem szabad kihagyni
A kiskutya szocializálása az egyik legfontosabb szempont ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott kutyát nevelhessünk fel. Mi mindenben segítheti későbbi élete során?
Védelmező kedvenceink
Rengeteg videó kering az interneten védelmező kutyákról, akik főleg a gyermekeket oltalmazzák. Milyen szerencsés az a gyerek, akinek egy ilyen négylábú barátja van!
Megsimogathatom a kutyád?
Nemcsak a gazdi, de a kutya beleegyezése is kell ehhez. Hogyan feleljünk a kérdésre, amikor a válasz nem is olyan egyszerű?
Így segíthetsz kutyádnak, hogy még jobban érezze magát a mindennapokban
Kedvencünk általános jóllétének és egészségének megőrzéséhez fontos, hogy mind fizikailag, mind érzelmileg, mind mentálisan is jól érezze magát. Hogyan segíthetünk neki ebben?