Hírek - Címlapon
Újabb állatvédelmi tantárgy vált kötelezővé az Állatorvostudományi Egyetemen
2021. február 16., 12:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ megkezdte az új kötelező kurzus, az Összehasonlító állatvédelem oktatását. A tantárgy oktatása magyar és angol nyelven is zajlik.
Ahogy arról oldalunk is beszámolt, január elsején kezdte meg működését az Állatvédelmi Központ az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) új szervezeti egységeként. Az Állatvédelmi Központ feladata egyrészt az edukáció, emellett tudományos háttér biztosítása az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek.
Az Állatorvostudományi Egyetem állatorvos hallgatói számára 2017 óta már kötelező tantárgyként kell hallgatniuk az állatvédelmet, most azonban egy újabb állatvédelmet érintő tantárgy vált számukra kötelezővé. Az új tantárgy az Összehasonlító állatvédelem (Comparative Animal Protection), melynek oktatását az Állatvédelmi Központ február közepén meg is kezdte.
A kurzuson az állatvédelem legvitatottabb témáit veszik sorra a hallgatókkal.
A tantárgy célja az első évben kapott állatvédelmi alapok megerősítése, elmélyítése és olyan szintre emelése, amely nemzetközileg is versenyképes tudást biztosít - olvasható a kurzus leírásában.
Indexkép forrás: Unsplash - Nick Turner
Állatorvosi ügyelet indul Veszprémben
Ovádi Péter országgyűlési képviselő, állatvédelemért felelős kormánybiztos közösségi oldalán
jelentette be: március 30-án, hétfőn elindul az állatorvosi ügyelet Veszprémben.
Babesiosis (babézia) kutyáknál - az életveszélyes kór, és amit tudnunk kell róla
Azonnali állatorvosi beavatkozás nélkül a babesiosis halálos kimenetelű lehet kedvencünkre nézve – ezért is olyan fontos tisztában lennünk terjedésével, tüneteivel és a megelőzéssel!
Amit a kecskeméti állatorvosi ügyeletről tudni kell
Kecskeméten március elsejétől elérhetővé vált az állatorvosi ügyelet, mely jó hír a gazdiknak! Összegyűjtöttünk minden lényeges információt amit tudni kell az ügyeletről ha megtörténik a baj.
A Te kutyádnak is van legjobb barátja?
Az ember legjobb barátja a kutya – nem is kérdéses e szavak igazságtartalma. De honnan lehetünk ennyire biztosak benne? Bundás pajtásunk szívének minden szeretete felénk irányul vagy azért más(ok)nak is akad benne hely?
Állatorvosi ügyelet indul Kecskeméten
Márciustól Kecskeméten állatorvosi ügyelet indul, jelentette be Cseh Tamás Ballószög, Helvécia, Kecskemét, Szentkirály, Tiszakécske, és Városföld országgyűlési képviselőjelöltje.










