
Visszakerült a menhelyre az örökbefogadott kutya, mert túl cuki
2018. March 09., 06:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Ilyen is megtörténhet: azért vitte vissza örökbefogadója a menhelyre az ebet, mert az túl kedves.
Szinte hihetetlennek tűnik a 4 éves keverék, Helena története: mint sok társa, ő is az utcán kóborolt, ahonnan menhelyre került. Bő fél év után rá is mosolygott a szerencse: megjelent egy kétlábú és azt mondta, neki Helena kell. Haza is vitte, ám a happy end ezúttal elmaradt. A gazdi ugyanis őrző- védő feladatot szánt az örökbefogadott kutyának, akiről marcona külsejéből fakadóan pont alkalmasnak ítélt a munkára. Ennél nagyobbat aligha tévedhetett volna.

Helena ugyanis nem agresszív. Még csak nem is morgós. Ő egy igazi szeretetgombóc, akit a menhelyi gondozói csak “tépőzár-kutyának” hívnak, ugyanis szinte rátapad az emberre, mindenhova elkíséri, és semmi esetre sem mozdul el mellőle. Imádja a simogatást, a kedves szavakat, a törődést. Ő bizony gazdija világának közepe akar lenni. Nem csoda hát, hogy nem vált be bátor házőrző kutyának. De talán szerencsésebben járt, hogy örökbefogadója úgy döntött, visszaviszi a menhelyre - bár ki gondolná, hogy pont ilyen indokkal kerül vissza egy eb, holott a legtöbb örökbefogadó azon aggódik inkább, nincs-e valamilyen rossz élménye, traumája a leendő kutyusának, ami miatt agresszív lehet.

Helena története is bizonyítja, hogy nem szabad külső alapján ítélnünk még akkor sem, ha leendő kutyusunk kiválasztásáról van szó. Legyünk felelősek, gondoljunk át mindent: milyen igényeink és lehetőségeink vannak, ennek megfelelően keressünk négylábú társat magunknak. Ne a bundájának színét nézzük, hanem hogy mi rejlik a szívében. Aktív, vagy épp lustálkodós, szeret tanulni, netán a labda a legfontosabb neki? Ahány kutya, annyi személyiség, és mindegyikük tökéletes a maga módján. Csak rájuk kell találnunk.
Forrás: today.com
Nem szereted a kutyákat, ha fajtatisztát választasz?
“Ne vásárolj, adoptálj.” “Én szeretem a kutyákat, tehát mentem őket.” “Egy örökbefogadott kutya sokkal hálásabb.” - olvasni lépten-nyomon az interneten, amitől szinte elvárt, hogy érezze rosszul magát valaki, aki vásárolta a kutyáját.
Kamilla királyné kiáll az örökbefogadás mellett: új mentett kutyája van
Tavaly novemberben elhunyt a királyné örökbefogadott kedvence, Beth. Kamilla most büszkén mutatta meg új kutyusát.
Scarlett Johansson és a vakrandi egy 12 éves pitbullal
Nemrég összehoztuk Scarlett Johanssonnak egy úgynevezett Dodo Álomrandit! Mivel a színésznő régóta állatbarát, szívesen élt a lehetőséggel,hogy egy menhelyi kutyának “wellness napot” tartson, és segítsen neki örök otthont találni. Scarlett vakrandija egy imádnivaló pitbull volt, akit Ocean-nak hívtak. - írja a The Dodo.
Különleges tehetségével mindenkit levesz a lábáról a mentett kutya
Plüssökből sosem elég! Arabella kutyus pedig azt is tudja, hogyan lophatja be magát bárkinek a szívébe. Hát nem édes?
Így fogadta örökbe John Travolta Jamie Lee Curtis által kiskutyáját
Jamie Lee Curtis a 94. Academy Awards-on egy örökbefogadható kutyával jelent meg. Sikeres volt a feltűnést keltő fellépés: nem más fogadta örökbe, mint John Travolta!