Bezártság, magány, bizonytalanság - Kutyák az autóban

A legtöbb gazdi tart attól, hogy magára hagyja kutyáját a parkoló járműben, méghozzá alapos indokkal: fennáll a veszélye, hogy nyáron a forró autóban percek alatt hőgutát kaphat az eb. Télen viszont éppen ellenkezőleg, nagyon könnyen megfázhat kedvencünk, ha hosszabb időt kell eltöltenie a fűtés nélküli, álló autóban. A magány szintén kellemetlen élményként ivódhat be kutyusunk emlékezetébe.

A londoni székhelyű képzőművész-fotós és állatbarát aktivista, Martin Usborne szívbe markoló fotósorozatával örökítette meg az autókban magányosan várakozó kutyák elhagyatottságot sugárzó, mélabús, már-már festői szépségét. „The Silence of Dogs In Cars" című 96 oldalas fotókiadványában egy-egy megrendítő pillanatot tár elénk:

S hogy mikor fogant meg az ötlet Usborne gondolataiban? „Kiskoromban egyszer magamra hagytak a szüleim az autóban. Nem tudom, pontosan mikor, hol és mennyi ideig várakozhattam... Úgy négyéves lehettem, talán egy bevásárlóközpont parkolójában álltunk meg a kocsival, és kb. 15 percig lehettem egyedül. De ezek a részletek nem fontosak. A lényeg, hogy végig azon aggódtam, visszajön-e valamelyikük értem? A félelem, amit az alatt a rövid idő alatt éreztem, elképesztő erejű volt! Egy gyermek agyában ez egyet jelenhet azzal, hogy örökre magára marad.” – mesélte Martin.

A művész fotósorozatában több, mint 45 csodálatosan kidolgozott fényképen láthatunk kutyákat, ahogy néma tekintettel merednek ki az ablaküvegen, gyakran az éjszaka sötétjében. A képek sajátos beállításuk folytán olyan hatást keltenek, mintha filmből kiragadott jelenetek lennének - az elvágyódás és a végtelen magány érzése sugárzik róluk. Mélyebb jelentést hordoznak egy egyszerű portrénál: az elszakítottságot hivatottak művészi módon ábrázolni. Egyrészt az emberek és állatok között meglévő távolságra utalnak, másrészt arra, hogy mi magunk is érezhetjük úgy időnként, mintha elszakítottak volna minket saját, valódi lényünktől, ahova az őserővel bíró, állati jellemzőinket temettük el.

„Abban az időszakban kezdődött az állatok iránti érdeklődésem. Leginkább az fogott meg, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak mellettünk. Láttam egy dokumentumfilmet, amelyben egy műanyag zsákba gyömöszölt kutyát bántalmaztak. Ami a leginkább elborzasztott engem, az az volt, hogy a szegény kiskutya nem tudott visszaszólni. Elmondhatom magamról, hogy szeretettel körülvéve nőttem fel, mindig vigyáztak rám, de ezek az élmények ugyanazon a helyen születtek meg bennem. Ott, ahol a félelem keletkezik - a félelem a magánytól és attól, hogy nem hallják meg a hangomat.”

A fényképek felhívják figyelmünket a kérdés fontosságára. Együttérzést válthatnak ki mindazokból, akikhez eljutnak. Még egy lényeges dolgot azonban érdemes észben tartanunk: évszaktól függetlenül előfordulhat az is, hogy illetéktelen személyek feltörik az autót, és nemes egyszerűséggel kiemelik belőle a gazdájára várakozó kutyát. A kutyatolvajok általában a kistestű, értékesnek vélt kutyafajtákat részesítik előnyben, ezért ha nem is tudjuk magunkkal vinni a kutyánkat, tegyünk meg mindent a biztonsága és egészsége érdekében! És természetesen siessünk vissza hozzá!