
Ebzárlat 2020 őszén: az alábbi településeken lesznek korlátozások
2020. September 18., 13:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Ősz közepén ismét megkezdődik a rókák veszettség elleni immunizálása, amivel ebzárlat és legeltetési tilalom is kezdetét veszi. A korlátozások idén kilenc megyét és azok településeit érinti.
2020 októberében kezdődik a rókák veszettség elleni immunizálása. A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, mivel a veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra egyaránt veszélyt jelent. Háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott. Emberi megbetegedésre 25 éve nem volt példa hazánkban, állaton pedig utoljára 2017-ben mutattak ki veszettséget Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
A csalétkeket ezúttal is kisrepülőgépekből szórják ki meghatározott útvonalon. A csalétkeket javarészt erdős- és mezőgazdasági területeken szórják ki, lakott, sűrűn beépített területekre nem kerül kihelyezésre vakcina. A vakcinát tartalmazó csalétek az ember számára kellemetlen szagú.
Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napos időtartamra az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.

Fotó: veszettsegmentesites.hu
Az ebzárlat tartama alatt:
- A tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek.
- Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni.
- A település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.
- Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.
- A legeltetési tilalom ideje alatt tilos a gazdasági haszonállatokat külterületen legeltetni!
- Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos!
- Tilos a pásztorebeket szabad állatok terelésére, illetve őrzésére használni!
A korlátozás alól mentesülnek az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező:
- vadászebek,
- a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei,
- a katasztrófa-mentő ebek,
- a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére

Fotó: veszettsegmentesites.hu
Az immunizálással érintett területen a vadászati hatóság irányításával jól látható, piros színű, magyar és angol nyelvű, a felhívás megértését szolgáló piktogrammal ellátott figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki a vadászok a lakott területekről kivezető utak mentén, bekötőutaknál, kiránduló és parkolóhelyeken, turistaházak és vadászházak mellett.
Általános tanácsként mondható, hogy aki kutyával kirándulás közben ilyen figyelmeztető plakátot lát, vegye pórázra kedvencét! A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes (azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban). A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Amennyiben a vakcina kézre, vagy más fedetlen testrészre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és vízzel. Ha a vakcina az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!
Az alábbiakban olvasható, mely területeket érinti az őszi ebzárlat.
A lista tájékoztató jellegű, az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendelésének tényéről, valamint annak időtartamáról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tudnak tájékoztatást adni.
Lakott, sűrűn beépített területen NEM történik vakcina kiszórás!
Bács-Kiskun megye
Október 3-23.
Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Bácsszőlős, Baja, Balotaszállás, Bátmonostor, Bátya, Borota, Bugac, Bócsa, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Csikéria, Csólyospálos, Dávod, Drágszél, Dunafalva, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Fajsz, Felsőszentiván, Gara, Hajós, Harkakötöny, Hercegszántó, Homokmégy, Imrehegy, Jánoshalma, Jászszentlászló, Kalocsa, Katymár, Kecel, Kelebia, Kéleshalom, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunbaja, Kunfehértó, Madaras, Mátételke, Mélykút, Miske, Móricgát, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Öregcsertő, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Rém, Soltvadkert, Sükösd, Szank, Szeremle, Tataháza, Tázlár, Tompa, Vaskút, Zsana
Baranya megye
Október 7-27.
Abaliget, Adorjás, Ág, Almamellék, Almáskeresztúr, Alsómocsolád, Alsószentmárton, Apátvarasd, Aranyosgadány, Áta, Babarc, Babarcszőlős, Bakonya, Baksa, Bakóca, Bánfa, Bár, Baranyahídvég, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Basal, Belvárdgyula, Beremend, Berkesd, Besence, Bezedek, Bicsérd, Bikal, Birján, Bisse, Boda, Bodolyabér, Bogád, Bogádmindszent, Bogdása, Boldogasszonyfa, Borjád, Bosta, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Bóly, Csányoszró, Csarnóta, Csebény, Cserdi, Cserkút, Csertő, Csonkamindszent, Cún, Dencsháza, Dinnyeberki, Diósviszló, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávafok, Drávaiványi, Drávakeresztúr, Drávapalkonya, Drávapiski, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Drávasztára, Dunaszekcső, Egerág, Egyházasharaszti, Egyházaskozár, Ellend, Endrőc, Erdősmárok, Erdősmecske, Erzsébet, Fazekasboda, Feked, Felsőegerszeg, Felsőszentmárton, Garé, Gerde, Gerényes, Geresdlak, Gilvánfa, Gödre, Görcsöny, Görcsönydoboka, Gordisa, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Gyód, Harkány, Hásságy, Hegyhátmaróc, Hegyszentmárton, Helesfa, Hetvehely, Hidas, Himesháza, Hirics, Hobol, Homorúd, Horváthertelend, Hosszúhetény, Husztót, Ibafa, Illocska, Ipacsfa, Ivánbattyán, Ivándárda, Kacsóta, Kákics, Kárász, Kásád, Katádfa, Kátoly, Kékesd, Kémes, Kemse, Keszü, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisasszonyfa, Kisbeszterce, Kisbudmér, Kisdér, Kisdobsza, Kishajmás, Kisharsány, Kisherend, Kisjakabfalva, Kiskassa, Kislippó, Kisnyárád, Kisszentmárton, Kistamási, Kistapolca, Kistótfalu, Kisvaszar, Köblény, Kökény Kölked, Komló, Kovácshida, Kovácsszénája, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Kozármisleny, Kórós, Lánycsók, Lapáncsa, Liget, Lippó, Liptód, Lothárd, Lovászhetény, Lúzsok, Mágocs, Magyarbóly, Magyaregregy, Magyarhertelend, Magyarlukafa, Magyarmecske, Magyarsarlós, Magyarszék, Magyartelek, Majs, Mánfa, Maráza, Márfa, Máriakéménd, Markóc, Márok, Martonfa, Marócsa, Matty, Máza, Mecseknádasd, Mecsekpölöske, Mekényes, Merenye, Meződ, Mindszentgodisa, Mohács, Molvány, Monyoród, Mozsgó, Nagybudmér, Nagycsány, Nagydobsza, Nagyhajmás, Nagyharsány, Nagykozár, Nagynyárád, Nagypall, Nagypeterd, Nagytótfalu, Nagyváty, Nemeske Nyugotszenterzsébet, Okorág, Okorvölgy, Olasz, , Old, Orfű, Oroszló, Palé, Palkonya, Palotabozsok, Páprád, Patapoklosi, Pécs, Pécsbagota, Pécsdevecser, Pécsudvard, Pécsvárad, Pellérd, Pereked, Peterd, Pettend, Piskó, Pogány, Pócsa, Rádfalva, Regenye, Romonya, Rózsafa, Sámod, Sárok, Sásd, Sátorhely, Sellye, Siklós, Siklósbodony, Siklósnagyfalu, Somberek, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szágy, Szajk, Szalánta, Szalatnak, Szaporca, Szárász, Szászvár, Szava, Szebény, Szederkény, Székelyszabar, Szellő, Szemely, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár, Szilágy, Szilvás, Szőke, Szőkéd, Szörény, Szulimán, Szűr, Sósvertike, Tarrós, Tékes, Teklafalu, Tengeri, Tésenfa, Téseny ,Tormás, Töttös, Túrony, Tófű, Tótszentgyörgy, Udvar, Újpetre, Vajszló, Várad, Varga, Vásárosbéc, Vásárosdombó, Vázsnok, Vejti, Vékény, Velény, Véménd, Versend, Villány, Villánykövesd, Vokány, Zádor, Zaláta, Zengővárkony, Zók, Óbánya, Ócsárd, Ófalu, Ózdfalu
Békés megye
Október 3-23.
Almáskamarás, , Battonya, Békés, Békéscsaba, Békéssámson, Békésszentandrás, Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Csabacsűd, Csabaszabadi, Csanádapáca, Csárdaszállás, Csorvás, Dévaványa, Doboz, Dombegyház, Dombiratos, Ecsegfalva, Elek, Füzesgyarmat, Gádoros, Gerendás, Geszt, Gyomaendrőd, Gyula, Hunya, Kamut, Kardos, Kardoskút, Kaszaper, Kertészsziget, Kétegyháza, Kétsoprony, Kevermes, Kisdombegyház, Kondoros, Körösladány, Körösnagyharsány, Köröstarcsa, Körösújfalu, Kötegyán, Kunágota, Lőkösháza, Magyarbánhegyes ,Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Méhkerék, Mezőberény, Mezőgyán, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Murony, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Nagyszénás, Okány, Örménykút, Orosháza, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Szarvas, Szeghalom, Tarhos, Telekgerendás, Tótkomlós, Újkígyós, Újszalonta, Végegyháza, Vésztő, Zsadány
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Október 4-24.
Abaújalpár, Abaújkér, Abaújlak, Abaújszántó, Abaújszolnok, Abaújvár, Abod, Aggtelek, Alacska, Alsóberecki, Alsódobsza, , Alsógagy, Alsóregmec, Alsószuha, Alsótelekes, Alsóvadász, Alsózsolca, Arka, Arló, Arnót, Ároktő, Aszaló, Baktakék, Balajt, Bánhorváti, Bánréve, Baskó, Becskeháza, Bekecs, Berente, Beret, Berzék, Bőcs, Bodroghalom, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Bogács, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Boldva, Borsodbóta, Borsodgeszt, Borsodivánka, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Borsodszirák, Bükkábrány Bükkaranyos, Bükkmogyorósd, Bükkszentkereszt, Bükkzsérc, Büttös, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Bózsva, Cigánd, Csenyéte, Cserépfalu, Cserépváralja, Csernely, Csincse, Csobád, Csobaj, Csokvaomány, Damak, Dámóc, Debréte, Dédestapolcsány, Detek, Domaháza, Dövény, Dubicsány, Edelény, Egerlövő, Égerszög, Emőd, Encs, Erdőbénye, Erdőhorváti, Fáj, Fancsal, Farkaslyuk, Felsőberecki, Felsődobsza, Felsőgagy, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőregmec, Felsőtelekes, Felsővadász, Felsőzsolca, Filkeháza, Fony, Forró, Fulókércs, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Gadna, Gagyapáti, Gagybátor, Gagyvendégi, Galvács, Garadna, Gelej, Gesztely, Gibárt, Girincs, Golop, Gömörszőlős, Gönc, Göncruszka, Györgytarló, Halmaj, Hangács, Hangony, Háromhuta, Harsány, Hegymeg, Hejce, Hejőbába, Hejőkeresztúr, Hejőkürt, Hejőpapi, Hejőszalonta,Hercegkút, Hernádbűd, Hernádcéce, Hernádkak, Hernádkércs, Hernádnémeti, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádszurdok, Hernádvécse, Hét, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hollóháza, Homrogd, Igrici, Imola, Ináncs, Irota, Izsófalva, Jákfalva, Járdánháza, Jósvafő, Kács, Kány, Kánó, Karcsa, Karos, Kazincbarcika, Kázsmárk, Kéked, Kelemér, Kenézlő, Keresztéte, Kesznyéten, Királd, Kiscsécs, Kisgyőr, Kishuta, Kiskinizs, Kisrozvágy, Kissikátor, Kistokaj, Komjáti, Komlóska, Kondó, Korlát, Köröm, Kovácsvágás, Krasznokvajda, Kupa, Kurityán, Lácacséke, Ládbesenyő, Lak, Legyesbénye, Léh, Lénárddaróc, Litka, Mád, Makkoshotyka, Mályi, Mályinka, Martonyi, Megyaszó, Méra, Meszes, Mezőcsát, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Mezőzombor, Mikóháza, Miskolc, Mogyoróska, Monaj, Monok, Múcsony, Muhi, Nagybarca, Nagycsécs, Nagyhuta, Nagykinizs, Nagyrozvágy, Négyes, Nekézseny, Nemesbikk, Novajidrány, Nyékládháza, Nyésta, Nyíri, Nyomár, Olaszliszka, Onga, Ormosbánya, Oszlár, Pácin, Pálháza, Pamlény, Pányok, Parasznya, Pere, Perecse, Perkupa, Prügy, Pusztafalu, Pusztaradvány, Putnok, Radostyán, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Rásonysápberencs, Rátka, Regéc, Répáshuta, Révleányvár, Ricse, Rudabánya, Rudolftelep, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajógalgóc, Sajóhídvég, Sajóivánka, Sajókápolna, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajómercse, Sajónémeti, Sajóörös, Sajópálfala, Sajópetri, Sajópüspöki, Sajósenye, Sajószentpéter, Sajószöged, Sajóvámos, Sajóvelezd, Sály, Sárazsadány, Sárospatak, Sáta, Sátoraljaújhely, Selyeb, Semjén, Serényfalva, Sima, Szakácsi, Szakáld, Szalaszend, Szalonna, Szászfa, Szegi, Szegilong, Szemere, Szendrő, Szendrőlád, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szerencs, Szikszó, Szin, Szinpetri, Szirmabesenyő, Szögliget, Szőlősardó, Szomolya, Szuhafő, Szuhakálló, Szuhogy, Sóstófalva, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tard, Tardona, Telkibánya, Teresztenye, Tibolddaróc, Tiszabábolna, Tiszacsermely, Tiszadorogma, Tiszakarád, Tiszakeszi, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszapalkonya, Tiszatardos, Tiszatarján, Tiszaújváros, Tiszavalk, Tokaj, Tolcsva, Tomor, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Tornyosnémeti, Trizs, Újcsanálos, Uppony, Vadna, Vágáshuta, Vajdácska, Vámosújfalu, Varbó, Varbóc, Vatta, Vilmány, Vilyvitány, Viss, Viszló, Vizsoly, Zádorfalva, Zalkod, Zemplénagárd, Ziliz, Zsujta, Zubogy, Ónod, Ózd
Csongrád-Csanád megye
Október 3-23.
Algyő, Ambrózfalva, Apátfalva, Árpádhalom, Ásotthalom, Baks, Balástya, Bordány,Csanádalberti Csanádpalota, Csanytelek, Csengele, Csongrád, Derekegyház, Deszk, Domaszék, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Ferencszállás, Földeák, Forráskút, Hódmezővásárhely, Királyhegyes, Kistelek, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Mártély, Mindszent, Mórahalom, Nagyér ,Nagylak, Nagymágocs, Nagytőke, Öttömös, Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Szegvár, Székkutas, Szentes, Tiszasziget, Tömörkény, Újszentiván, Üllés, Zákányszék, Zsombó, Óföldeák, Ópusztaszer
Hajdú-Bihar megye
Október 6-26.
Álmosd, Ártánd, Bagamér, Bakonszeg, Balmazújváros, Báránd ,Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Bihardancsháza, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Bihartorda ,Bocskaikert, Bojt Csökmő, Darvas, Debrecen, Derecske, Ebes, Egyek, Esztár, Földes, Folyás, Fülöp, Furta, Gáborján, Görbeháza, Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hencida, Hortobágy, Hosszúpályi, Kaba, Kismarja, Kokad, Komádi, Konyár, Körösszakál, Körösszegapáti, Létavértes, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nádudvar, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírmártonfalva, Pocsaj, Polgár, Püspökladány, Sáp, Sáránd, Sárrétudvari, Szentpéterszeg, Szerep, Téglás, Tépe, Tetétlen, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Told, Újiráz, Újléta, Újszentmargita, Újtikos, Vámospércs, Váncsod, Vekerd, Zsáka
Somogy megye
Október 7-27.
Babócsa, Bakháza, Balatonszentgyörgy, Balatonújlak, Barcs, Bárdudvarnok, Bélavár, Beleg, Berzence, Bodrog, Böhönye, Bolhás, Bolhó, Bőszénfa, Csákány, Cserénfa, Csököly, Csokonyavisonta, Csombárd, Csurgó, Csurgónagymarton, Darány, Drávagárdony, Drávatamási, Főnyed, Gadány, Gálosfa, Gige, Görgeteg, Gyékényes, Hajmás, Háromfa, Hedrehely, Hencse, Heresznye, Hetes, Hollád, Homokszentgyörgy, Hosszúvíz, Iharos, Iharosberény, Inke, Istvándi, Jákó, Juta, Kadarkút, Kálmáncsa, Kaposfő, Kaposgyarmat, Kaposkeresztúr, Kaposmérő, Kaposszerdahely, Kaposújlak, Kaposvár, Kastélyosdombó, Kaszó, Kelevíz, Kéthely, Kisasszond, Kisbajom, Kiskorpád, Kőkút, Komlósd, Kutas, Lábod, Lad, Lakócsa, Libickozma, Marcali, Mesztegnyő, Mezőcsokonya, Mike, Nagyatád, Nagybajom, Nagykorpád, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemeskisfalud, Nemesvid, Őrtilos, Ötvöskónyi, Pálmajor, Patca, Patosfa, Péterhida, Pogányszentpéter, Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Potony, Pusztakovácsi, Rinyabesenyő, Rinyakovácsi, Rinyaszentkirály, Rinyaújlak, Rinyaújnép, Sántos, Sávoly, Segesd, Simonfa, Somogyaracs, Somogybükkösd, Somogycsicsó, Somogyfajsz, Somogysámson, Somogysárd, Somogysimonyi, Somogyszob, Somogyudvarhely, Somogyzsitfa, Szabás, Szegerdő, Szenna, Szenta, Szentbalázs, Szentborbás, Szenyér, Szilvásszentmárton, Szőkedencs, Szulok, Tapsony, Tarany, Tikos, Tótújfalu, Újvárfalva, Varászló, Vése, Visnye, Vízvár, Vörs, Zákány, Zákányfalu, Zselickisfalud, Zselickislak, Zselicszentpál
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Október 6-26.
Ajak, Anarcs, Apagy, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Balkány, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Berkesz, Besenyőd, Beszterec, Biri, Bököny, Botpalád, Buj, Cégénydányád, Csaholc, Csaroda, Császló, Csegöld, Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Darnó, Demecser, Döge, Dombrád, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fehérgyarmat, Fényeslitke, Fülesd, Fülpösdaróc, Gacsály, Garbolc, Gávavencsellő, Géberjén, Gégény, Gelénes, Gemzse, Geszteréd, Gulács, Győröcske, Győrtelek, Gyügye, Gyulaháza, Gyüre, Hermánszeg, Hetefejércse, Hodász, Ibrány, Ilk, Jánd, Jánkmajtis, Jármi, Jéke, Kállósemjén, Kálmánháza, Kántorjánosi, Kék, Kékcse, Kemecse, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisléta, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kisvárda, Kisvarsány, Kocsord, Kölcse, Komlódtótfalu, Kömörő, Komoró, Kótaj, Laskod, Levelek, Lövőpetri, Lónya, Magosliget, Magy, Mánd, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátészalka, Mátyus, Méhtelek, Mérk, Mezőladány, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagycserkesz, Nagydobos, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagyhódos, Nagykálló ,Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyíregyháza, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírlugos, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírparasznya, Nyírpazony, Nyírpilis, Nyírtass, Nyírtelek, Nyírtét, Nyírtura, Nyírvasvári, Ököritófülpös, Olcsva, Olcsvaapáti, Ömböly, Őr, Panyola, Pap, Papos, Paszab, Pátroha, Pátyod, Penészlek, Penyige, Petneháza, Piricse, Porcsalma ,Pusztadobos, Pócspetri, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rétközberencs, Rohod, Rozsály, Sényő, Sonkád, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamossályi, Szamosszeg, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szatmárcseke, Székely, Szorgalmatos, Tákos, Tarpa, Terem, Tiborszállás, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszalök, Tiszamogyorós, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavasvári, Tiszavid, Tisztaberek, Tivadar, Tornyospálca, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újdombrád, Újfehértó, Újkenéz, Ura, Uszka, Vaja, Vállaj, Vámosatya ,Vámosoroszi, Vásárosnamény, Vasmegyer, Záhony, Zajta, Zsarolyán, Zsurk, Ófehértó, Ópályi
Tolna megye
Október 7-27.
Alsónána, Alsónyék, Aparhant, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Bogyiszló, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Decs, Fadd, Gerjen, Grábóc, Györe, Izmény, Kakasd, Kismányok, Mőcsény, Mórágy, Nagymányok, Őcsény, Pörböly, Sárpilis, Szálka, Szekszárd ,Tolna, Váralja, Várdomb
Forrás: Nébih
Indexkép forrás: Unsplash - Vincent van Zalinge
Problémát jelent a kutyára nézve, ha feleszi a rókavakcinát?
Ebben az időszakban országosan több vármegyében van ebzárlat és legeltetési tilalom a rókavakcinázás miatt. Mennyire veszélyes a kutyára nézve, ha megeszik egy csalétket?
Ismét jön az ebzárlat: kötelező lesz pórázon tartani a kutyákat!
Március 31-én veszi kezdetét és egészen április 20-ig tart majd a rókák veszettség elleni immunizálása Csongrád-Csanád vármegyében, így erre az időszakra a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a vármegye teljes területére.
Hajtóvadászatok zajlanak: érintettek lehetnek az ismert turistaútvonalak
Enyhe idő ígérkezik a hétvégére, ami sokakat a szabadba csábít. Tájékozódjunk a kirándulás előtt, hogy a terület nem érintett-e hajtóvadászat szempontjából!
Őszi kirándulás kutyával – Tippek kezdőknek és haladóknak
Az őszi táj szépsége mindig elbűvöl. Ha kedvencünk társaságában szeretnénk felfedezni a természet csodáit, érdemes alaposan felkészülni. Tanácsaink segítségével még kellemesebb és biztonságosabb lehet a kutyás kirándulás!
Őszi kutyasétáltatás
Az ősz kétségkívül a legideálisabb időszak a hosszú sétákra kutyusunkkal, hiszen nem olvadunk el a nyári melegben, és nem fagyunk át a téli latyakban. Sok gazdi több napos pihenésre indul kutyástul ősszel.