Egy bolt ajtaja előtt könyörgött segítségért az éhező mamakutya

„Bocsánat, hogy zavarok, de itt egy kutya a bolt előtt, és egyfolytában minket néz. Szerintem segítségre van szüksége. Ki tudnának jönni?” - valahogy így hangozhatott az a hívás az állatmentők telefonján, mely még őket is meglepte.

Szomorúan pislogott az ajtó üvegén át, mintha arra várna, hogy valaki végre megszánja. Mint később kiderült, nagyon is jó oka volt rá...

Megjelenése eleinte megijesztette az embereket: vágott füle, marcona pofája, sérülésekkel teli teste nem nyújtott megnyerő látványt. De a tekintete! A tekintetében csak a remény lángja csillogott. Ám ahogy teltek-múltak az órák, egyre halványabban pislákolt az a láng.

Az üzletben dolgozók ennivalót és vizet tettek ki neki, majd értesítették az állatmentő szolgálatot. Kiérkezésükkor elég volt ránézniük, és tudták: egy mamakutyáról van szó, pár hete adhatott életet kicsinyeinek.

Körüljárták a helyet, és rövidesen megtalálták a négy kölyköt. Szörnyen éhesek és soványak voltak – kétségbeesetten sipákoltak. Óvatosan betették őket az autóba, a mamájukkal együtt, majd másnap reggel az állatorvosnál kezdték a kis családdal a napot. Szerencsére azonkívül, hogy mindnyájan nagyon éhesek voltak, nem volt komoly bajuk.

Innentől kezdve már csak gondos táplálásra és szeretetre volt szükségük mindenekelőtt. Amikor a picik jóllakottan szundikáltak fekhelyükön, Izzy mama is kipihenhette magát. Ennek fontos részét képezte az is, hogy sok-sok simogatást kapott gondozóitól, így megtört lelke darabkái is elkezdhettek összeforrni. Szép lassacskán előbújt igazi egyénisége, kiderült, hogy Izzy egy tündéri bújós kutyus.

Időbe telik még, mire összeszedi magát a kis csapat, ám ha készen állnak, örömmel fogadják majd az érdeklődőket a virginiai menhelyen. Remélhetőleg addigra már a kóbor lét, a rideg utcák és az éhezés nyomasztó emléke is tovaszáll.