A kutya, aki 5 hónapig élt egyedül egy szigeten

Számtalan történetet hallhattunk már elveszett és megkerült házikedvencekről. Ha szerencsések vagyunk, soha nem kell átélnünk ezt a helyzetet, ám elég egy óvatlan pillanat, egy apró figyelmetlenség ahhoz, hogy világunk fenekestül felforduljon.

Ez történt egy Ausztráliában élő családdal is. Jan és David Griffith egy nap könnyed hajókázásra indultak az óceánon, a kiruccanásra természetesen magukkal vitték kutyájukat, Sophie Tuckert is. Az ausztrál pásztorkutya élvezettel nézelődött a yacht fedélzetéről, mígnem az idő viharosra fordult, és egy erősebb hullám annyira megdobta a hajót, hogy Sophie váratlanul belezuhant a vízbe, s elmerült a habokban. Gazdái kétségbeesetten kiáltoztak utána, órákig kutattak, de a mentőakció nem járt sikerrel. Bár szívük majd megszakadt, nem volt mit tenni, visszafordultak a part felé. Kevés esélyt láttak Sophie megmenekülésére, lévén, hogy a partoktól távol eső veszélyes vizekben hemzsegnek a cápák, akik nemcsak halakra, hanem fókákra is vadásznak, s egy kutya is könnyen áldozatul eshet falánkságuknak.

Sophie azonban nem adta fel. Az energikus ausztrál pásztorkutyák híresek intelligenciájukról, munkabírásukról és erőteljes túlélési ösztöneikről – mindez életbe lépett Sophie esetében is. Szinte elképzelhetetlen, de közel 10 kilométeren át úszott kitartóan, míg egyszer csak minden maradék erejét összeszedve partot ért egy szigeten. A St.Bees-szigeten csupán néhány lakos él, ők azonban nem foglalkoztak az éhező, kimerült kutyával. Az idő múlásával felébredt Sophie veleszületett vadászösztöne, hiszen nem volt senki, aki minden este elé tegye a napi ételadagját. Magára utaltságában ügyes vadásszá vált: vad kecskegidák, tengeri teknősök és rákok húsát fogyasztotta. Éjjelente partmenti barlangokban húzta meg magát. A napi rutint csupán az törte meg, amikor 5 hónappal később vadőrökkel találta szembe magát, akik elvadult állatnak hitték, és befogták az egykor családi kutyaként élő pásztorkutyát.

Gazdái legnagyobb meglepődésére imádott kedvencük hazatért. Valóságos csoda az is, hogy a tévéhíradóból értesülve felismerték őt! A rég várt találkozás pillanatában Sophie kitörő örömmel köszöntötte családtagjait, hamar összebarátkozott Rubyval, a család új kutyájával is. Természetesen időbe tellett, mire vadsága enyhült, s újra előbújtak rég eltemetett tulajdonságai. A türelmes és szeretetteljes gondoskodásnak hála visszaváltozott azzá a kedves, bohókás kutyussá, aki azon a bizonyos napon eltűnt az óceánon.

Sophie története 2008-ban kezdődött, kalandjaiból azóta egy szívmelengető regény született. A hős túlélő komoly rajongótáborral büszkélkedhet ma is, szeretett családja körében boldogan telnek mindennapjai.

A fenti történet is ékes példája annak, hogy soha nem lehetünk eléggé elővigyázatosak. Talán azt gondoljuk, kutyánk biztonságban van a kertben, de előfordulhat, hogy kíváncsiságában vagy éppen ijedtében átássa magát a kerítés alatt vagy egy hatalmas lendülettel átugrik felette. Soha ne felejtsük nyitva a kertkaput vagy a ház ajtaját, mert bármikor kiszökhet rajta.

Minden esetben tegyük meg az óvintézkedéseket, otthonunktól távol különösen fontos, hogy kedvencünk viseljen nyakörvet, amelyen rajta van a nevével és elérhetőségünkkel ellátott biléta, nem beszélve a kötelező microchipről. Ha mégis megtörténik a baj, értesítsük környezetünket kutyánk elveszéséről, kérdezzünk körbe a menhelyeken, állatvédő egyesületeknél, hátha valaki megtalálta. Ritka esetekben elképesztő távolságokra is elkóborolhat kedvencünk, s bár az idő múlásával egyre reménytelenebbé válik az újra találkozás gondolata, higgyünk abban, hogy valahol vár ránk.