A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Egy menhelyi kutya nyugtatta meg a szorongásos rohammal küzdő lányt az utcán

2022. február 04., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Könnyű




Picaso megtorpant, és odavonszolta sétáltatóját az út szélén üldögélő lányhoz. Tudta, hogy segíteni kell neki - „Éreztem, ahogy megbökdös az orrával, így megsimogattam. Biztonságban éreztem magam vele.”



Jókor jó helyen, szoktuk mondani, ám Picaso, a gazdikereső kutyus a lehető legjobb helyen és időben volt aznap, amikor útja során egy fiatal lánnyal találkozott. Megérezte, hogy ez a lány valamiben kicsit más, mint a többiek. Valahogy tudta azt is, hogy zaklatott lelkének nagy szüksége van egy segítő kézre, vagyis mancsra.

 

Még ősszel történt, hogy egy jószívű állatbarát rátalált a kopókeverékre, ahogy magányosan vándorolt a nyugat-virginiai Charleston utcáin. Felvette és elvitte a legközelebbi állatmenhelyre, ahol biléta és mikrochip hiányában lehetetlen volt beazonosítani a kutyát, pláne azt, hogy kihez tartozott. Nem is kereste senki…

 

A kedves Picaso örömmel ölelgette meg az embereket
A kedves Picaso örömmel ölelte meg az embereket
Fotó: Kanawha-Charleston Humane Association

 

Teltek-múltak a napok, és Picaso, akinek véletlenül egy "S" betű került csak a nevébe, türelmesen várta, kinek ejti majd rabul a szívét. Kedvessége és szófogadó, megfelelni vágyó természete mindenkinek hamar feltűnt, és jó magaviselete miatt néhány gazdikereső társával együtt ő is részt vehetett egy ünnepi felvonuláson, ahol nagy sikert aratott:

 

„Első találkozásunkkor egyből felkapaszkodott rám és átölelt. Egyszerűen imádja átkarolni az embereket, annyira édes! Akkor este az volt a célom, hogy mielőbb szerető családban tudhassam” – mesélte a Picasot sétáltató önkéntes.

 

Újabb és újabb arcok tűntek fel a tömegben, az utcák megteltek a vidám ünneplőkkel, és akkor e bájos kutya megtorpant. Éppen az út közepén mendegéltek, amikor figyelmét egy lány vonta magára, aki a padkán üldögélt csendesen.

 

Picaso érezte, hogy a lánynak segítségre van szüksége
Picaso érezte, hogy a lánynak segítségre van szüksége
Fotó: Kanawha-Charleston Humane Association

 

„Nagyon szomorúnak tűnt. Picaso mancsába ragadta a kezdeményezést, és szinte maga után vonszolt kiszemeltjéhez. Odadugta buciját az övéhez, nózijával megbökdöste a lány orrát, és egyre csak bújt hozzá. És akkor a lány elmosolyodott. Látszott, mennyire jól esik neki a kutya kedvessége, rengeteget segített neki" - idézte fel az önkéntes.

 

A 16 éves Abby Ellis mindennapjait egy ritka betegség árnyékolja be: a poszturális ortosztatikus tachycardia szindróma (POTS) olyan állapotot idéz elő szervezetében, mely kihat vérkeringésére, és bármikor elájulhat, továbbá idegileg is megterhelő, fokozott mértékű szorongást okoz. A felvonulás estéjén is rátört egy szorongásos roham, édesanyja sietett a segítségére, amikor feltűnt a színen Picaso:

 

„Abby lehajtotta a fejét a lábára, és kezdett előre dőlni. De a kutyának sikerült befészkelnie magát alá, és visszanyomta, mire a lányom lassacskán magához tért. Csak az járt a fejemben, hogy ha nem jelenik meg az a kutya, Abby könnyen eleshetett volna, egyenesen fejjel előre a földre” – emlékezett vissza az aggódó anyuka.

 

Megnyugtatta a kutya a szorongó lányt
Megnyugtatta a kutya a szorongó lányt
Fotó: Kanawha-Charleston Humane Association

 

Erre a mozzanatra már Abby is vissza tudott emlékezni: „Éreztem, ahogy megbökdös az orrával, így megérintettem. Elkezdtem simogatni a kutyust, anyu pedig megkérdezte, hogy hívják.”

 

Picaso azonnal belopta magát mindkettejük szívébe, de akkor az első és legfontosabb az volt, hogy Abby biztonságban hazaérjen, és lepihenhessen az ijesztő epizód után. Másnap ellátogattak a menhelyre, ahol a kutya rögtön felismerte őket. Odaszaladt a lányhoz, és szorosan átkarolta. Abban a pillanatban tudták, hogy ez a különleges kutya bizony hazamegy velük:

 

„Abby már vagy egy éve könyörgött egy kutyáért, én pedig imádkoztam azért, hogy kaphassunk egy jelet, melyből tudni fogjuk, a lányunk megérett rá. És így is lett. Isten ránk kacsintott, és választ adott imáinkra.”

 

Így hát Picaso, ki tudja mennyi kóborlás után, egy hónapot sem töltött a menhelyen, amikor egy szerencsés véletlen folytán megtalálta a neki való családot. Mintha ő maga választotta ki volna őket.

 

Abby és Picaso
Abby és Picaso
Fotó: Kanawha-Charleston Humane Association

 

„Lenyűgöző volt az egész! Én is szorongással küzdök, és pontosan tudom, milyen érzés, amikor az emberre rátör egy roham. Szerintem ez is egy nagyszerű lehetőség, hogy újra figyelmet kapjon e téma”- mondta el meghatottan az önkéntes.

 

Az bizonyos, hogy Abby és Picaso talákozását a sors rendelte így. Állapota miatt a fiatal lány inkább visszahúzódó természetű, nem szívesen jár el otthonról, pláne nem zajos eseményekre, tömegbe. De akkor este másról sem tudott beszélni, mindennél jobban el akart menni az ünnepségre.

 

Ennek így kellett lennie. Nagyon boldog vagyok, hogy engem választott” – örvendezett az újdonsült gazdi, aki nemcsak egy barátra lelt a megértő kutya személyében, de pontosan egy olyan társat kapott maga mellé, aki érzi és tudja, mikor van rá szüksége, és hogyan tud neki segíteni. Csodálatos, ugye?

 

Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Facebook/Kanawha-Charleston Humane Association

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Egy fán üldögélve várta a kutya, hogy megmentsék, miután elsodorta a hurrikán Egy fán üldögélve várta a kutya, hogy megmentsék, miután elsodorta a hurrikán
Napok óta lehetett odafent, mire rátaláltak a mentők.

Elsírta magát az idős bácsi, amikor magához ölelhette kutyáját a kórházban Elsírta magát az idős bácsi, amikor magához ölelhette kutyáját a kórházban
A szeretet a legnagyszerűbb gyógymód.

Brunch a mancsokért Brunch a mancsokért
Az alapítvány tizennégy éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyeinek növeléséért, gazdához juttatásáért.

Te is úgy érzed, hogy a kutyádnál nem találhatsz jobb terapeutát? Te is úgy érzed, hogy a kutyádnál nem találhatsz jobb terapeutát?
Egy friss kutatás szerint nemcsak a terápiás kutyák, hanem a kedvtelésből tartott ebek is jótékony hatással vannak a mentális egészségre.

Honnan tudom, hogy lázas a kutyám? Honnan tudom, hogy lázas a kutyám?
És mit tehetek, hogy segítsek neki?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Ebugatta Egyedi kutyás ajándéktárgyak MOL Nyrt. Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Én és a kutyám - 12 különös dolog, amit csak a gazdik érthetnek meg Hírek - Címlapon
Én és a kutyám - 12 különös dolog, amit csak a gazdik érthetnek meg
A kutyatréner kulisszái mögött – Új kutyák és gazdik… Hírek - Címlapon
A kutyatréner kulisszái mögött – Új kutyák és gazdik…