
"Egyetlen ebet sem tiltunk ki a kerületből!" - Kőbánya polgármestere az új rendeletről
2016. január 25., 11:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere Facebook oldalán nyilatkozott az új rendelettel kapcsolatban, miszerint kitiltanák a parkokból a kutyákat.
Ahogy korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, a X. kerület parkjaiból kitiltanák a kutyákat. A hír kapcsán több vita is megindult a rendeletről. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere Facebook oldalán reagált a témával kapcsolatban. A polgármester úr egyébként nagy kutyabarát, a korábban vele készült beszélgetésünk ide kattintva olvasható.
"Kedves Kőbányaiak!
Az elmúlt napokban számos téves híresztelés keringett, egy decemberben elfogadott rendeletünk kapcsán. A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletünk, ebtartással kapcsolatos részéről szóltak a tényeket súlyosan elferdítő híresztelések.
Kőbánya polgármestereként biztosíthatom Önöket, Benneteket arról, hogy kollégáimmal együtt a továbbiakban is mindent megteszünk, hogy felhívjuk a figyelmet a felelős kutyatartás fontosságára, valamint, hogy a helyi közösség tagjainak békés együttélését segítsük, függetlenül attól, hogy kutyás, nem kutyás, fiatal, idős, kisgyermekes, stb. személyről, személyekről van-e szó. A kőbányaiak képviseletére tettünk esküt, ez a kötelességünk.
Újonnan hozott rendeletünk is ezt a célt szolgálja, ennek szellemében született. A tiszta, egészséges környezet, az élhető otthon biztosításának szellemében: ahol jó élni, ahova jó hazajönni, ahol MINDENKI, aki ide tartozik, jól érzi magát. Egyetlen ebet sem tiltunk ki a kerületből! Közparkjaink és zöldfelületeink használatát fogjuk szabályozni oly módon, hogy mindenkinek biztosíthassuk a kényelmes hozzáférést, hiszen ez minden kőbányait megillet. Kijelölt területeket (ami nem feltétlenül bekerített) kívánunk biztosítani a kutyáknak, kutyásoknak, és külön területeket kívánunk biztosítani a nem kutyákkal parkba érkezőknek: a gyermekükkel labdázóknak, a pihenni vágyó időseknek, a piknikezőknek, a sportolni vágyóknak. Mert mindenki szükségletét tiszteletben kell tartanunk és lehetőségeink szerint eleget kell tennünk az elvárásoknak. A napokban ismét tanúi lehettünk annak, hogy egyesek miként próbálják a negatív hírverés módszerével felhívni magukra a figyelmet, miként igyekeznek önkormányzatunk jó szándékát rosszként feltüntetni. Ezekre a törekvésekre a továbbiakban sem kívánok reagálni, mert én a jövőben is építeni szeretnék és nem rombolni. Biztatom Önöket, biztatlak Benneteket, hogy tájékozódjanak, tájékozódjatok elsőkézből.
Tehát a tények:
- December 18-án elfogadtuk a 32/2015. (XII. 18.) számú rendeletet, a közösségi együttélés alapvető szabályairól, amely a következő linkre kattintva olvasható:
http://www.kobanya.hu/index.php?function=operative&module=regulations&page=1&perpage=20&year=2015
- Kiadtunk egy közleményt az említett rendelettel kapcsolatos félreértések tisztázására, amely a következő linkre kattitva érhető el:
http://www.kobanya.hu/?module=news&action=show&nid=183870&nc=1
- Amiről eddig senki nem szólt: szintén december 18-án döntöttünk arról, hogy megállapodást kötünk a FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesülettel, melynek eredményeként 2016. január 1. napján állatvédelmi járőrszolgálatot indítottunk Kőbányán.

Fotó: facebook.com
- És a legfontosabb: tekintettel arra, hogy a zöldfelületek “megosztott” használatára vonatkozó új szabályok csak az idén júniusban lépnek hatályba, a napokban minden kőbányai kutyaiskola vezetőjének, kollégáinak és kerületrészenként több, civil kutyagazdának a részvételével, Kőbánya hatósági állatorvosának és illetékes munkatársaimnak közreműködésével elkezdtük a közös munkát annak érdekében, hogy egy megnyugtató és a gazdák számára is kielégítő végeredménnyel kezdhessük az “új időszámítást”. Tárgyalásunkat a mellékelt fotókkal is dokumentáltuk.
- Végezetül még egy fotó… Akivel az ölemben ezt a posztot írtam: válasz, ha bárkinek kételye lenne - mindannak ellenére amit az elmúlt években csapatommal tettem azért, hogy kutyabarát kerület lehessünk - hogy személy szerint én kutyabarát vagyok-e…
És még egy szó: KÖSZÖNÖM! Köszönöm a támogatást, a javaslatokat és az együttműködést minden kőbányai, felelős gazdinak, akik eddig is segítették és a jövőben is segítik önkormányzatunk munkáját, a helyes döntések meghozatalát. Számítok Önökre, számítok Rátok!"

Fotó: facebook.com
10 dolog, amivel boldogabbá és teljesebbé teheted kutyád életét
Kutyáink ügyesen alkalmazkodnak az emberi környezethez, ám néhány aprósággal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy elmondhassák magukról: óriási szerencsém van a gazdimmal!
Hátizsákban utaztatja 26 kilós kutyáját - Így cselezi ki a New York-i metró szabályát a leleményes gazdi
A szamojéd és gazdája egy csapásra híressé váltak, amikor kiderült, miként oldották meg a metrózást.
5 dolog, amivel megtörheted a kutyád lelkét még, ha nem is tudsz róla
A legtöbben feltehetően sosem tennék meg ezeket, ha azonban biztosra akarsz menni, vagy ismersz valakit, akinek segíteni szeretnél, mert úgy látod, hogy fölöslegesen stresszeli a kutyusát, akkor feltétlenül nézd meg az alábbi listát.
Befogadta a pilóta a reptéren hagyott kutyust
Ezek után a San Francisco SPCA állatjóléti szolgálat és a United Airlines légitársaság képviselői közös erővel igyekeztek az eb számára a legjobb otthont megtalálni.
Így talált egy igazán jófiú végül a legszeretőbb otthonra. A kölyköt, akit előző tulajdonosa egyszerűen a reptéren hagyott, William Dale pilóta és családja vette végül magához még pont karácsony előtt.
Irán: Többé nem lehetne lakásban tartani kutyát, és a köztéri sétáltatást is betiltanák
Nehéz idők várhatnak az iráni gazdikra és kedvenceikre az elkövetkező időszakban. Ha az új törvényjavaslatot elfogadják a parlamentben, a kisállattartásra vonatkozó szigorítások mellett még büntetéssel is számolniuk kell.