El sem hitte az idős, mentett kutya, hogy saját kis kertet kapott családjától
2021. március 06., 08:00
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Élete során már négyszer is magára hagyták az angol vérebet szorongásos problémái miatt. Most azonban órákig élvezheti a békét és nyugalmat saját kis varázsbirodalmában.
Bentley, az öregecske angol véreb már négy különböző helyen is élt, mire KaTarra Taylor magához vette. Szorongásos gondjai és betegsége miatt előző tulajdonosai számára túl nagy feladatnak bizonyult a kedves óriás, ám a hölgynek köszönhetően váratlan fordulatot vette szomorú sorsa.
Eltartott egy ideig, mire Bentley elkezdett bízni benne, hiszen eddig már többször is magára hagyták azok, akiket megszeretett, akikhez elkezdett kötődni. Lassacskán azonban megértette, hogy biztonságban van, és már soha többé nem kell a mindennapok miatt aggódnia. A törődésnek hála jelentősen mérséklődött szorongása, egyre oldottabb, jókedvűbb.
Egy dolog azonban nem hagyta nyugodni gazdáját. A véreb örökbefogadásakor még egy pici, egyszobás lakásban élt, amiről nyilvánvaló volt, hogy hosszú távon nem lesz megfelelő a közel 60 kilós kedves óriásnak. Szeretett volna tágasabb otthonba költözni, ám sehol sem látták szívesen a nagytermetű kutyát. Ő viszont eltökélte magában, hogy mindent megad neki, ezért úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást és vásárolt egy kis házat.
„ Vettem egy házat, hogy együtt maradhassunk. Egy aprócska zárt udvarral is rendelkezett, amelyről úgy sejtettem, hogy tetszeni fog neki. Nem engedhettem meg magamnak egy családi házat tágas kerttel, de úgy gondoltam, hogy a kicsiny udvarból igazi kertet varázsolhatok számára.”
Egy gondos gazdi odafigyel kutyájára, így arra is, mit okoz számára örömet, mivel tölti szívesen idejét. Bentley mindig is boldogan nyúlt el a zöld gyepen a sétákon, ezért remek ötletnek tűnt, hogy legyen egy saját kertecskéje, amely remélhetőleg a szorongásán is enyhít. Elsőre kisebb fejtörést okozott, hogyan is álljanak neki a vastag betonaljzatnak, ám egynapi kemény munkával sikerült feltörni, majd gyepszőnyeggel befedni a talajt. Miután elkészült és kivezették Bentley-t a kertbe, alig hitte el, amit lát. Elvarázsoltan szemlélte ajándékát, megszaglászta a füvet, majd kényelmesen leheveredett a puha zöldbe, és órákig meg sem mozdult.
„Bentley imádja a saját kis zöld területét. Egy napellenzőt is elhelyeztük számára, így elbújhat az árnyékba, ha megelégelte a napsugarakat.”
Zen kertjének hangulata megnyugtatóan hat rá, így nem csoda, hogy ez lett otthona kedvenc szundikálós pontja, hiszen ma már akkor élvezheti a természet közelségét, amikor csak kedve tartja. Mindazok után, amiken önhibáján kívül kellett keresztülmennie eddig élete során, most végre nagy szeretetben és megbecsülésben élheti mindennapjait.
Forrás: boredpanda.com
Indexkép forrás: boredpanda.com
Cikk első megjelenése: 2020. június 05.
Így fogadta örökbe John Travolta Jamie Lee Curtis által kiskutyáját
Jamie Lee Curtis a 94. Academy Awards-on egy örökbefogadható kutyával jelent meg. Sikeres volt a feltűnést keltő fellépés: nem más fogadta örökbe, mint John Travolta!
Hirtelen bújós lett a kutyád? Lehet, hogy ezeket szeretné elmondani
Nem számít, milyen hangulatban érkezünk haza egy hosszú nap végén, négylábú barátunk kicsattanó örömmel fogad minket. De ha kedvencünk szokatlanul bújós, érdemes odafigyelni rá!
Rettentő boldog volt a kutya, mikor több mint 3 év után gazdira talált
Alig hitte el, hogy ez a búcsúparti neki szól!
Kutya-érzelmek: Féltékenységről, szeretetről, és hogy miért is fontos tudnunk róluk
Gondoltad volna, hogy a kutyák ugyanolyan mélyen élik meg az érzelmeket, mint mi, bár azokat a fajukra jellemző módon fejezik ki?
PetPals - Az állati TársKereső - Egy platform ami forradalmasítja az örökbefogadást!
Rengeteg gazdátlan állat vár szerető otthonra, az illegális szaporítók és a felelőtlen állattartás problémája továbbra is égető kérdés. Egy fiatal, elkötelezett állatvédő Gál Katalin, a PetPals – az állati társkereső platform alapítója úgy döntött, hogy egy innovatív eszközzel segít összekötni az állatmentő szervezeteket, hiteles tenyésztőket és a leendő gazdikat. A cél: átláthatóbb, gyorsabb örökbefogadási folyamat és a tudatos állattartás népszerűsítése.