Hírek - Címlapon
Kizárólag a hangjuk alapján is felismerik a gazdájukat a kutyák
2022. február 21., 11:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Jó tudni!
A kutyák képesek a gazdájukat kizárólag a hangjuk alapján is felismerni, és ehhez az ember által is használt hangjellemzők közül többet is használnak - derült ki az ELTE etológusainak legújabb tanulmányából, amely az Animal Cognition című folyóiratban jelent meg február 10-én.
Mint az ELTE szerdai közleményében olvasható, nem vitás, hogy a kutyánk felismer minket. De vajon képes-e erre látás és szaglás segítsége nélkül is, csak a hangunk alapján? És ha igen, hogyan?
Ennek kiderítésére az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatói 28 gazda-kutya párost hívtak meg a laborba, ahol bújócskázniuk kellett. A kutyáknak két búvóhely közül kellett megtalálniuk azt, ahol a gazda rejtőzött, míg a másik helyen egy idegen bújt el. A gazda búvóhelyéről a gazda hangját játszották le felvételről, amint recepteket olvas fel semleges hanglejtéssel, míg a másik helyről egy idegen hangja szólt.
A kutyáknak meg kellett találniuk a gazdájukat, de már távolról kellett választaniuk a két rejtekhely közül. A játék több körből állt, ezalatt a gazda hangja mellett 14 különböző idegen felvétele volt hallható. Voltak köztük a gazda hangjához hasonlóbb és jobban eltérő hangok is.
A kutyák az esetek 82 százalékában megtalálták a gazdájukat. A közlemény szerint ahhoz, hogy a kutatók biztosak legyenek abban, hogy a kutyák nem a szaglásukra hagyatkozva oldották meg a feladatot, az utolsó két körben megcserélték a lejátszásokat és a gazda hangját arról az oldalról játszották le, ahová az idegen bújt el. A kutyák ekkor is a hangot követték, ami azt mutatja, hogy nem az orrukat használták a próbákban.
Fotó: Unsplash - Mitchell Orr
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a hangokban pontosan mi segítette a kutyák választását.
Az emberek nagyrészt három hangjellemzőt használnak a beszélők hangjának a megkülönböztetésére: a hangmagasságot (magasabb vagy mélyebb), a zajosságot (tisztább vagy zörejesebb) és a hangszínt (kevésbé öblös vagy öblösebb). "Ha két hang egy olyan fontos jellemzőben tér el, ami számít a kutyáknak, akkor könnyebben dönthetnek arról, kihez tartozik az adott hang" - magyarázta Gábor Anna, a tanulmány első szerzője.
Az, hogy egy kutya milyen hosszan nézett a gazda hangja felé választás előtt, jelezte, mennyire volt biztos a dolgában. Kiderült, hogy minél nagyobb volt a különbség a gazda és az idegen hangmagassága és a zajossága között, annál jobban segített a kutyáknak felismerni, ki beszélt, miközben a hangszín és más hangjellemzők viszont nem segítettek a döntésben.
"Most először sikerült kimutatni, hogy a kutyák sok másik hang között is felismerik a gazdájuk hangját. Emellett azt is megmutattuk, hogy ehhez a kutyák is használják az ember által is használt hangjellemzőket, de nem az összeset" - összegezte a közleményben Andics Attila, a Neuroetológiai Kutatócsoport vezetője.
Forrás: MTI
Indexkép forrás: Unsplash - Mitchell Orr
7 jel, hogy kutyád nem érzi jól magát autózás közben
Az utazási betegség létező dolog, de honnan tudhatjuk, hogy kedvencünk is ezzel küzd?
A gazdi lét legnehezebb pillanata - Hogyan készüljünk az eutanáziára?
Mindig nehéz döntés, amikor végleg búcsút kell vennünk szeretett kedvencünktől. A gyászt talán semmi sem enyhítheti. Azonban ha megismerjük az eljárást, talán könnyebb lesz elfogadni, hogy így a végső ajándékot adhatjuk négylábú társunknak, megmentve őt egy sor felesleges szenvedéstől. És így talán könnyebben békére lelhet a lelkünk is.
Kutyaegészség - A 10 leggyakoribb probléma, melyről tudnunk kell
Kedvencünk egészségének megőrzése érdekében jó, ha tisztában vagyunk a kutyákat érintő leggyakoribb betegségekkel. Gyógyulását is elősegíthetjük, ha időben felismerjük az árulkodó jeleket!
Hallásproblémák kutyáknál - 10 tipp a nyugodt mindennapokhoz
Legyen bár veleszületett vagy szerzett a károsodás, egy hallásproblémás kutya gazdijának lenni kisebb-nagyobb kihívásokkal járhat. A békés együttéléshez kínálunk most egy kis segítséget.
Kutyaséta sötétedés után – Mire figyeljünk?
Az őszi és téli időszakban gyakrabban fordul elő, hogy sötétedés után kerül sor a sétára. Tippjeink segítségével könnyebben felkészülhetsz erre.











