Kutyanevelés buktatói 2.

Szófogadó, behívásra reagáló, pórázon könnyedén és lazán sétáló kutyabarátot szeretne mindenki. Irigykedve nézzük azokat a gazdákat, akiknél ilyen ebet látunk. Ha bátorságunk van, megkérdezzük, melyik iskolában tanult, milyen irányzatot követ? 

- Ugyan aranyoskám, semmi más nem kell ehhez csak szeretet, meg figyelem, és egy kis idő! - válaszolják általában az emberek. Tény és való, hogy vannak olyan gazdák, akiknek ösztönösen működik a kutyanevelés. 

- Akkor most én nem szeretem az enyémet, vagy nem töltök vele elegendő időt? - tesszük fel jogosan magunknak a kérdést.

Pedig koránt sem erről van szó! A titok a személyiségben rejlik! Mind a kutya, mind a gazda részéről. Sokfélék vagyunk, ezért mindannyian másként vélekedünk a kutyanevelésről. 

Vannak a szélsőségesek - a jól megrázom és beleharapok, aztán tudja majd a kutya, hogy ki az Alfa-hím, illetve, a szépen néz, ezért az asztalomnál ehet típusok -, normális esetben valahol a kettő közt szeretnénk megtalálni az igazságot. 

A kutyaiskolák közül pont ezért nehéz rábukkanni az igazira, a nekünk tetszőre. Szöges nyakörvvel tanítsunk, tükörmódszerrel, klikkerrel, vagy hallgassunk a hagyamonyások tanácsokra? 

A kutyanevelés legnagyobb problémáira már 1921-ben rámutatott Félix Endre főhadnagy, aki kutyapszichológusként dolgozott és trénerként képezte a rendőrkutyákat:

 „Ha kutyával foglalkozni akarunk, nem elég csak a fajta jellegét ismerni, hanem ismerni kell az illető fajtát jellemző természetet s az ebből eredő tulajdonságot és végül a kutyánkban felismerni annak egyéni természetét és tulajdonságait. Idomítóinknak legnagyobb baja, hogy felállított szabályok szerint dolgoznak s azt kivétel nélkül alkalmazzák, bármilyen fajtájú és bármilyen természetű kutyára. Ennek aztán az a hátránya, hogy soha sem érik el azt az eredményt, amelyet akkor érnének el, ha elsősorban a kutya természetét vennék figyelembe és idomításukat a szerint szabályoznák.” 

Az egyenmódszerek éppen ezért vallhatnak kudarcot egyikünknél, míg másoknál tökéletesen jól működnek. 

Ha lehetőségünk van több tanodát is megismerni, ne sajnáljuk rá az időt! Próbáljuk ki egy-két alkalommal, és szerezzünk benyomást róla! A kutyánk reakcióit figyeljük, szívesen csinálja a feladatok, vagy a szőr is feláll a hátán az egésztől? 

Hiteles számunkra az oktató? Hogyan beszél hozzánk és a kutyánkhoz? 

Figyelembe veszi a fajtakülönbségeket, a temperamentumukat, vagy ugyanazt várja el az összestől? 

Tapasztalatból állítom, hogy a kutyaiskola nem csak kölyökkorban fontos! Új kutya érkezésekor, korra és nemre való tekintet nélkül keressünk egy jó - mármint nekem és a kutyámnak ideális - iskolát, és tapasztaljuk meg az átalakulás, a falkáváválás csodáját!