Mit tanítanak nekünk kutyáink a háláról?

Réges-régi mondás, miszerint a kutya az ember legjobb barátja. Valóban: csodálatraméltó élőlények. Rengeteget tanulhatunk tőlük a hűségről, kedvességről, odaadásról és a feltétel nélküli szeretetről. Talán még ezeknél is lényegesebb egy olyan tulajdonságuk, melyet nap, mint nap gyakorolnak – és nekünk is jó lenne. A hála.

1. A jelen pillanatnak élni

A kutyák az itt-és-most elve szerint élnek, cselekednek, éreznek. Természetesen hangolódnak rá minden egyes pillanatra, ez pedig lehetővé teszi számukra, hogy jelen legyenek mind saját maguk, mind szeretteik, társaik életében. Nem merengenek el a múlton, és nem aggódnak a jövő miatt. Nem terveznek előre, helyette arra fordítják figyelmüket, ami a mostban történik.

Nekünk is segíthetnek abban, hogy jobban és könnyebben jelen legyünk életünkben, és hálával tölthessen el a tudat, hogy itt lehetünk, együtt lehetünk. Még akkor is, ha érzelmeink viharával sodródunk, kétségbeesést vagy félelmet érzünk, kutyánkra nézve mindig visszatérhetünk középpontunkhoz. A nehézségek idején is haladhatunk lépésről-lépésre, mindig csak egy akadályt leküzdve.

2. Megbecsülni azt, amink van

Kedvenceink nagyon hálásak tudnak lenni mindazért a jóért, amit tőlünk kapnak. Persze, nem mondanának nemet még egy kis finomságra vagy egy újabb játékra, amin elrágódhatnak, de annak is örülnek, amijük van. Egyszerű lények, nem vágynak újabb és újabb, szebb, drágább dolgokra. Megelégednek azzal, ami a rendelkezésükre áll, és nem kergetnek olyan álmokat, amelyek majd valamikor boldoggá tehetik őket. Egy kutya boldogságához elegendő az, ha a szeretteivel lehet, akik odafigyelnek igényeire, szükségleteire, és tesznek is a harmonikus kapcsolatért.

Mi is hálásak lehetünk mindazért, amink van. Nagyobb ház, autó, menőbb telefon, kütyük… Számít ez, ha biztonságban élhetünk, az otthon melege vár, az ajtóban pedig négylábú barátunk üdvözöl minket az év minden egyes napján? Békével töltheti el lelkünket az, ha megengedjük magunknak, hogy hálát érezzünk életünkben, itt és most. Szánjunk időt magunkra, és arra is, hogy minél szebbé tegyük kapcsolatainkat, ideértve kedvencünkkel is.

3. A megbocsátástól könnyebb a szív

Haragtartás? Az micsoda? Kérdezhetnék bundás pajtásaink, hiszen jellemüktől messze áll. Megbántódhatnak, de képesek a megbocsátásra, és akármilyen nehézségen is mentek keresztül, idővel meg tudják nyitni szívüket azok felé, akik mellett biztonságban érzik magukat. Már kölyökként is hihetetlen bizalommal fordulnak az emberhez, s ha ez a törékeny érzés megkarcolódik vagy porrá zúzzák, piciny lángja feléledhet, és annál erősebben ég, minél több jóságot, kedvességet tapasztal a kutya a körülötte lévőktől.

Emberi kapcsolatainkban is akadhatnak bőven nézeteltérések, de azokat, akiket szeretünk, sosem zárhatunk ki végleg a szívünkből. Mind hibázunk, de képesek vagyunk-e megbocsátani? És ami még nehezebb: képesek vagyunk-e megbocsátani saját magunknak? El tudjuk-e engedni a fájdalmat, sérelmeinket, vagy a végtelenségig ragaszkodunk hozzájuk? Újra és újra visszatérünk oda, vagy veszünk egy hatalmas levegőt, és túllépünk a történteken? Meg tudjuk-e látni kapcsolatainkban a jó dolgokat, és hálásak lenni azokért? Tenni érte, hogy még jobb legyen?

A megbocsátás lehetetlenül nehéz egy borzasztó traumát követően, de megfelelő segítséggel lassacskán elindulhatunk e különös, felemelő úton. Ha pedig egy (vagy több) kutyatárs kíséri lépteinket, a teher is könnyebb. Végső soron, megbocsátani annyi, mint letenni e terhet, és újra fellélegezni, szabaddá válni.

4. Elfogadni önmagunkat

Kutyáink e téren (is) tökéletesek. Nem bosszankodnak azon, hogy miért születtek ilyen kicsinek vagy nagynak, lehetnének soványabbak vagy izmosabbak, teltebbek. Egyszerűen azok, akik. Mindenféle formában és méretben találkozhatunk velük, a csak rá jellemző tulajdonságokkal; egyedi és megismételhetetlen csoda minden egyes eb. Elfogadják gyengeségeiket is, és már azért is hálásak, hogy társainkká választottuk őket.

Sokszor nem könnyű, hiszen a környezet és a társadalmi, kulturális elvárások mind-mind rányomhatják bélyegüket életünkre, nem beszélve a saját magunkkal szemben felállított elvárásokról. Megbékélni önmagunkkal, elfogadni azt, akik vagyunk, amilyenek vagyunk nem egyenlő azzal, hogy ne változtathatnánk azon, amin szeretnénk. De ha minden nap gyakoroljuk a hálát önmagunk irányában (is), idővel megedződünk, és rálelhetünk saját ösvényünkre.

5. Engedd útjára a szereteted!

Szeretnek szeretni, nem is akárhogy! Egyszerűen az is örömmel tölti el kedvenceinket, ha kimutathatják, mennyire szeretnek minket. Az érzelmek ott csillognak szemeikben, ott bújkálnak puszijaikban, farokcsóválásukban, vidám ugrándozásukban. És tisztán érezzük akkor is, amikor csendes pihenés közben hozzánk bújnak. Megköszönik, hogy beengedjük őket életünkbe, gondjukat viseljük, vigyázunk rájuk.

Ha kicsit befelé fordulunk, és őszintén megvizsgáljuk cselekedeteinket, mit találunk? Képesek vagyunk kimutatni mások felé szeretetünket és hálánkat? Vagy inkább visszatartjuk, attól tartva, hátha nem viszonozzák? Vagy majd akkor mutatjuk ki igazán, ha megváltoznak úgy, ahogy az nekünk tetszene? A szeretet nem kér, nem vár el semmit. Csak van, és megsokszorozza önmagát. Minél többet adunk, annál több lesz belőle. Hozzásegít ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és kapcsolatainkból.

Nézzünk rá kedvencünkre: ő biztosan nem mérlegel, adjon-e annak (és mennyit), aki fontos számára. Egyszerűen csak adja. Mi miért ne tehetnénk így? A hála kifejezésével, legyen az írott formában vagy kimondott szavakban, mentális és fizikai egészségünkhöz is hozzájárulhatunk, általa egyensúlyba kerülhetünk életünkben. Gyakoroljuk hát minél többet!