
A lelőtt francia kutya gazdája visszatér hazánkba az igazság kiderítéséért
2016. szeptember 07., 12:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Az ellentmondások, hazugságok, furcsaságok folyamatosan csak gyűlnek az ügyben. Emellett egy állatvédő alapítvány a vadász feljelentését fontolgatja.
A francia pár kutyáikkal az Eurovelo6-os európai bicikliúton túrázott, több ezer kilométert tettek meg bármiféle gond nélkül - olyan tragédiára, ami itt, Magyarországon történt velük, nem számítottak. Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, Szalkszentmártonnál egy vadász lelőtte egyik kutyájukat, Mamadout.
A 444.hu utánajárt az ügy kapcsán felmerült ellentmondásoknak, ám az igazsághoz közelebb nem jutottak, a furcsaságok mindinkább sokasodnak. A megkérdezett helyiek szerint a vadásznak voltak már korábban is estei kutyákkal - egy rottweiler pár és egy kuvasz kilövéséről beszéltek.
Több helyi lakossal sikerült kapcsolatba lépnem - írja a 444.hu-, ők a legvadabb pletykákat tudták arról, hogy Mamadou testét a vadász a Dunába dobta, a vadásztársaság dögkútjába temette vagy elásta az erdőben. A vadásztársaság elnökét is sikerült elérniük, ő azt mondta: hivatásos vadászuk a kutyát „elszállította, majd a megfelelő helyen az előírásoknak megfelelően” elhantolta.
A megölt kutya francia gazdája a 444.hu-nak elmondta, hogy - bár eredetileg nem tett feljelentést - az ügyben olvasott hazugságok miatt vissza akar térni Magyarországra és a végére járni az esetnek. Az eltüntetett kutyatest miatt biztosan nem lesz könnyű dolga.

Fotó: Facebook.com
Az RTL Klubon megjelent riport szerint egy állatvédő alapítvány a kutyát lelövő vadász ellen feljelentést készül tenni. Az alapítvány vezetője szerint a vadász a fegyverét sem vehette volna elő ott, ahol lőtt - írják. A riport ide kattintva tekinthető meg.
Az ügy érdekessége az is, hogy a vadásztársaság nyilatkozata szerint a lövés helyszínére is kihívták a rendőrséget - ám a kutya gazdái ezt cáfolják. Emellett a francia párnak a faluban segítséget nyújtó amerikai-magyar hölgy is ez utóbbit erősítette meg: a 444.hu-nak elmondta, nem a lövés helyszínén, hanem a faluban beszéltek egy rendőrrel.
Forrás: 444.hu
Indexkép forrás: facebook.com
Szeptemberben az erdőben – kezdődik a szarvasbőgés!
Augusztus végétől október közepéig tart a szarvasbőgés. Kutyáink és saját biztonságunk érdekében erdei kirándulásaink alkalmával és az autóutakon is figyeljünk fokozottabban!
Egyre növekszik az aranysakál populáció Magyarországon
Elképesztő mértéket ölt az aranysakál populáció növekedése Magyarországon. Az utolsó ismert egyedet 1942-ben lőtték le, majd évtizedekig kihaltnak hitték a nádi farkast. A délszláv háborút követően egyre északabbra húzódtak a nagyragadozók, azonban mára újra elterjedtek hazánkban.
Patkányvadász kutyák. Elrettentő? Inkább egyedi! Interjú egy szakemberrel.
A kártevőirtás megszokott dolog, ám egyáltalán nem szokványos, ha ez kutyákkal történik.
Megkerestünk egy szakembert, hogy meséljen erről a különleges kutya-gazda munkáról.
Kutyafajták, amikről még nem hallottál - 1. rész
Német juhász, border collie, yorkshire terrier. Őket mindenki ismeri. Most nézzünk olyan fajtákat, amikről jó eséllyel nem is tudtad, hogy léteznek!
Hogyan válasszak olyan játékot a kutyámnak, amilyet ő is szeretni fog?
Gömbölyű, pattogós, csipogós vagy sípolós, rágcsálható… Bármilyen is legyen a kedvenc játékszere, látványára kutyánk tekintete egyből felcsillan. Mire figyeljünk, amikor a megfelelőt keressük?