Fülöp átkelt a szivárványhídon

Végtelen szomorúság és elkeseredés. Ezt érezzük most, hogy Fülöp halálhírét olvassuk.

Fülöp története az egész országot megrendítette. Egy emberként hördült fel mindenki, még azok is, akik nem fanatikus állatbarátok. Fortyogó düh, elképedés, elkeseredés, értetlenség - csak pár érzés, amit az ártatlan állat ellen elkövetett bűnök kiváltottak bennünk.

Mindezt aztán felváltotta a remény és a bizakodás. Fülöp gondoskodó kezekbe került, amit ő végtelen hálával fogadott. Igazi harcos volt: a vele történt borzalmak ellenére szeretettel fordult a kétlábúak felé, a gondoskodást pedig azzal hálálta meg, hogy nem adta fel, szépen gyógyulni kezdett. A kezeléseknek hála olyannyira elkezdett javulni az állapota, hogy már ideiglenes gazdihoz is költözhetett.

Ám a tündérmese itt véget kellett hogy érjen. Fülöp újra gyengülni kezdett, és hiába tettek meg érte mindent, hajnalban örökre elaludt.

Igazságtalanság.

Ez jut eszünkbe. És újra érezzük a dühöt, az elkeseredést. Ki fog igazságot tenni? Mindegy is, hiszen az sem fogja már visszahozni Fülöpöt.

Kemény harc.

Embert próbáló, nehéz küzdelem az, amit az állatvédők, egyesületek nap mint nap végeznek, nem sajnálva az idejüket, energiájukat, mondhatni: az életüket. Fülöp talán ennek a harcnak is a jelképe lett. Ám olyan kevés eszköz van a megmentő angyalok kezében, hogy egyelőre szélmalomharcnak tűnik az egész. Nap mint nap újabb borzalmas állatkínzások, kidobott állatok…

Összefogás.

Ami nélkül nem lehet változást elérni. Égető szükség van a büntetések szigorítására (ez ügyben hatalmas örömmel hallottuk a közelmúltban, hogy megszületett az első tényleges, letöltendő börtönbüntetéses ítélet egy állatkínzóval szemben). És hatalmas szükség lenne az ivartalanítási programok megvalósulására is.

Sok vesztes csata lesz még. De feladni soha nem szabad.

Drága Fülöp! Emléked örökké élni fog szívünkben!