
Kullancsinvázióra figyelmeztetnek a szakemberek!
2016. március 02., 16:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
Az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek, így az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra kell számítani - hangzott el egy sajtóbeszélgetésen szerdán.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az elszaporodó kullancsok miatt ma már a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást (kullancs-encephalitist) és a Lyme-kórt nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a városi parkokban, az óvodai játszótereken is elkaphatják, akik nem védettek - olvasható a sajtóbeszélgetést szervező ügynökség szerdai, az MTI-nek elküldött közleményből.
A betegek mintegy 30 százalékában súlyos lefolyást okozó kullancs-encephalitis betegség védőoltással megelőzhető, a Lyme-kórt viszont csak a csípés elkerülésével lehet kivédeni. A kullancs-encephalitis elleni oltásokat (ez első két adagot mindenképpen) még a fertőzésveszély-mentes időszakban kell beadatni, azaz az oltási sort célszerű a napokban elkezdeni - hívják a figyelmet a szakemberek.

Fotó: petinfoclub.com
A közlemény felidézi az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatait, miszerint 2013 óta tavaly volt a legmagasabb a jelentett Lyme-kóros esetek száma Magyarországon: 2015-ben 1445 Lyme-kóros esetet regisztráltak. A kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást is tartalmazó encephalitis esetszám pedig 106 volt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2011-ben kiadott átfogó jelentése szerint a kullancs-encephalitis megbetegedések száma egyrészt a klímaváltozás, másrészt a kültéri szabadidős tevékenységek népszerűsége okán egész Európában növekszik. A WHO szerint a betegség évről évre fokozódó problémát jelenthet a kontinensen, hiszen már olyan helyekről - Németország egyes régióiból, Svájcból, Litvániából, a skandináv országokból és Oroszországból - is érkeznek bejelentések, ahol korábban a betegség nem volt jelen. Németországban és Svájcban 1993-2006 között 200 százalékkal nőtt a megbetegedések száma, de Lengyelországban is mintegy 60 százalékos emelkedést tapasztaltak a szakemberek.
Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, milyen fontos odafigyelnünk kutyáink és saját egészségünk megőrzésére! A kullancsok ugyanis minket és kedvenceinket is veszélyeztetnek! Fontos a megelőzés: használjunk kullancsriasztó szereket, cseppeket, vagy nyakörvet.

Fotó: amarqt.hu
A kullancs elleni védekezés örök küzdelem a kutyatartók életében, de manapság már igen sokféle szer közül választhatunk a veszély elkerülése érdekében. Egyet le kell szögeznünk, ezen nem érdemes spórolni. A legújabb, és (sajnos) a drágább szerek nagyobb hatásfokkal taszítják a kullancsokat, mint hagyományos társaik, mivel ezeknek a hatóanyagához még nem alkalmazkodott a kártékony szervezet. A különböző cseppek, és nyakörvek hasznosak lehetnek, de érdemes kipróbálni a jelenleg leginkább bevált tablettákat is. - mondta el korábban kérdésünkre Dr. Varjú Gábor.
Minden séta, túra és kertben tartózkodás után vizsgáljuk át magunkat és kutyánkat is! Minél előbb észrevesszük a kullancsot, annál jobb. A megelőzéssel és a kellő odafigyeléssel megelőzhetők az olyan alattomos betegségek, mint például a Lyme borreliosis, vagy a Powassan vírust, melyet a hazánkban újonnan megjelenő tigriskullancs terjeszt.
Forrás: MTI, kutyabarathelyek.hu
A rák korai felismerése kutyáknál - 12 árulkodó jel
Kutyáinkat is érinthetik daganatos megbetegedések, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mely tünetek jelentkezése esetén lehet rákra gyanakodni. Ehhez szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani.
"Ő az én kis életmentőm" - Kutyájának köszönheti, hogy időben kiderült, mellrákja van
„Luna nélkül nem jöttem volna rá, hogy baj van. És akkor nagyon másként alakulhatott volna a történetem."
A kutyák is lehetnek csiklandósak?
Elgondolkodtál már valaha azon, mit csinál a kutyád, amikor lábaival kalimpál, miközben a pocakját vagy hátát vakargatod? Lehet, hogy csiklandozza az érintésed?
Kullancs kiszedése a kutyából – Így távolítsd el biztonságosan!
Kullancs van a kutyán? Nem kellemes látvány. Valahogy mégis ki kell szednünk, hiszen az apró élősködő súlyos fertőző betegségeket hordozhat. Ezért is fontos tudnunk, hogyan lehet gyorsan és helyesen eltávolítani a kullancsot. Lássuk a lépéseket!
Honnan tudom, hogy lázas a kutyám?
És mit tehetek, hogy segítsek neki?